Derékfájás miatt császármetszés - valóban szükséges?
25 hét óta nem múló derék- és keresztcsonti fájdalom miatt utalt be a nőgyógyászom neurológushoz. 2-3 hétig nagyon elviselhetetlen fájdalmam volt, nem tudtam ráállni hol az egyik, hol a másik lábamra. Most már rá tudok állni, de még mindig érzek fájdalmat, néha erős, éles, szúró fájdalmat. A neurológus megvizsgált, igazából nem talált semmi komolyabbat, annyi, hogy megtalálta azt az ideget, ami nyomásra fájt, illetve az is kiderült, hogy az egyik lábamon kevésbé érzem a dolgokat, mint a balon. Valószínű ott nyom egy ideget a baba.
Ezmiatt ráírta a papíromra, hogy természetes szülés nem javasolt. Azzal indokolta, hogy ez nem veszélytelen, ha ezeknek a fájdalmaknak ellenére természetesen szülök, nagy a kockázata későbbi idegkárosodásnak.
Teljesen tanácstalan vagyok, első baba. Természetesen elfogadom amit mondanak az orvosok, de teljesen tapasztalatlan vagyok még ebben.
Volt valakinek hasonló tapasztalata?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Igen, sogornom is ezert szult csaszarral.
Szerintem ne akarj okosabb lenni az orvosnal. A baba egeszsege a legfontosabb, nem a szules mivolta.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem olyan alom am a tetmeszetes szules. Ha ujrakezdhetnem, biztosan megfizetnem a csaszart, es akkor nem kellene felnem, hogy az oxigenhiany amivel szuletett, nem okoz e maradandot.
Orulj neki, ez a velemenyem.
Csaszaros is tud szoptatni,csak nem szabad feladni, es ha gondod van, kerd szoptatasi tanacsado segitseget.
Mar most felkeresnek egyet, hogy felkeszitsen, csaszarnal milyen nehezsegek lehetnek a szoptataskor es hogy kezeld a helyzetet.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kérhetsz esetleg másodvéleményt.
Azt meg felejtsük már el kedves válaszolók hogy a császár jobb. Egyik se jobb mint a másik. Mind a kettő nehéz, fájdalmas, kockázatos és lehet szövődménye. És mind a kettő alakulhat úgy hogy trauma lesz.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
6os offolasert jelentve vagy.
Nrm kene minden kerdes alatt errol veszekedni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!