Babarát kórházban meg lehet kérni a csecsemősöket, hogy éjszakára vigyék el a babát?
A Bajcsyban szültem háromszor is, már legalább 13 éve bababarát kórház. A legnagyobb gyerekem 12 éves, a legkisebb 3 hetes, de mindegyik szülésnél bármikor be lehetett tolni a babát a csecsemősökhöz, sőt, mindig el is mondták, hogy nyugodtan vigyük be, ha pihenni szeretnénk, éjszakára is.
A legutóbb éjszaka szültem, és utána csak azért hozták be hozzám a picit éjszakára, mert direkt kértem, egyébként hagytak volna pihenni.
Nem gondolom, hogy attól lenne bababarát egy kórház, hogy nem hagynak lehetőséget a frissen szült anyáknak pihenni, mint ahogy azt sem gondolom, hogy egy anya csak úgy lepasszolja a gyerekét indokolatlanul a csecsemősökhöz. Viszont jó, ha ott a lehetőség, hiszen lehet az ember rosszul, lehet extrém fáradt, és most, hogy látogaási tilalom is van, már az apánál sem hagyhatja addig, míg mondjuk kényelmesen lezuhanyzik, stb.
Csaszar utan tobb mint egy napra elvittek a lanyom, nem is hoztak, en csoszogtam erte amint lehetett. Csecsemoosztalyon full kivilagitasban egymas mellett a sok kis csecsemos kocsin uvoltottek egymas mellett a babak es senki nem nyugtatta meg oket. Nekem akkora buntudat volt h most jott ki a meleg anyamehbol, sotet puha helyrol, 9honap szivdobogas alol es nem volt ott az anyja egy napig h megnyugtassa:(((
A harmadikat ejfelkor szultem, aranyora utan toltak fel a szobaba es o vegig ott volt velem hazamenetelig, szopizott, aludt, sosem sivalkodott, ott volt az anyja, ennyire volt szuksege es ez igy van jol. Szerintem onnantol h megszuletik, az en komfortom masodlagos, nem is tudnek igy pihenni h tudom h ot valahol leszrjak epp, mert tuti nincs annyi csecsemos babusgatni oket amennyien vannak az osztalyon, na meg az o hangjuk nem az enyem. A vilag leggyamoltalanabb lenye az ujszulott, pont egy akkora trauma utan mint a szuletes, akkor van a legnagyobb szuksege RANK.
SOTE 1en nem nagyon örültek, még annak se, ha napkozben adod be, míg hajat mosol és mondjuk szobatarsad nincs/kiment
Itt kB 6 hely volt, szóval ennél többet nem is tudtak fogadni.
Én mondjuk nem adtam be, így sem tudtam aludni, de az egész folyosó zengett, mert mindig sírt valamelyik baba.
Meg
De hozzák 2 óránként őket..
Meg a szobatársé úgyis kel.
Nálunk nem kérésre.. de pl elvitték a fiamat.
Nem tudtam megnyugtatni.. pedig cicizett is ( sokat, mert volt tejem azonnal,)nem hangosan sírt, de folyamat felverte a többi babát.
Akkor elvitték a többiek érdekében, de 2 h múlva hoztàk.
Amúgy semmi baja nem volt.. front volt... mai napig frontérzékeny..
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!