Ti mit éreztetek szülés közben és után?

Császár volt mindkettő, mert olyan komplikációk voltak, hogy azonnal be kellett fejezni a terhességet. Vajúdás, minden nélkül. Mint szülésélmény, a semmilyen szót használnám. Nem pozitív, nem negatív, abszolút semleges. Betoltak a műtőbe, pár perc múlva anya voltam, kb fel se fogtam az elsőnél. A másodiknál azért már igen, mert már tudtam, mire számítsak.

Amit éreztem, az az volt, hogy na végre. Hetek óta rettegtem, mert minden értékem szar volt, mindig volt valami újabb gond. Én már régóta úgy voltam vele, hogy nekem minden mindegy, csak legyen már vége a terhességnek, és legyen a baba egészségesen a kezemben. Mindkettőnél. Nem akartam eredetileg császárt, de már az se érdekelt, csak fejezzük be, amíg még mindenki egészséges. Úgyhogy amikor túlestem rajta, megkönnyebbülést éreztem, hogy nem lett baj, és vége van.

Ami a gyerekeimet illeti, mindkettőt imádtam azonnal, nagyon erős volt a kötődésünk rögtön, ilyen értelemben nem volt semmi probléma, azonnal jött az a mindennél jobban szeretem érzés. Ahogy a császár után felálltam, hoztam ki őket rooming inbe, és a kórházi napokban kb. folyamatosan összebújva pihentünk, ciciztek, aludtak rajtam, mellettem. Ez a része mindkettővel tök pozitív élmény, nekem az aggódás és a félelem volt nehéz a terhesség végén, amíg kész nem volt a műtét.

36 órát vajúdtam.... Azért könyörögtem hogy csaszarozzabak meg, mert én nem tudom öt megszulni. Végül sikerült. 4 kilós baba volt, életemben nem szenvedtem ennyit.

Amit tanácsolok, hogy tornazz. Intim tornara gondolok.. Hólyag és végbélsérvet kaptam... 3 hónapja próbálom visszatornazni.

Én először akkor kezdtem aggódni amikor lassan 3 háttel túl hordtam a terhességet. Az orvosom végül megkért menjek be a kórházba kivizsgálásra. Én jól éreztem magam, nem volt semmi előjel, fájdalom vagy bármi. Másodjára akkor ijedtem meg, amikor a doki vizsgált, (közben jókat nevetgéltünk mert állandóan viccelődött) majd kérdezi: Nem fáj semmi? nem.. Nem érzek semmit? nem. Hát ez furcsa. Kérdezem miért? Mert már szülsz, látom a baba fejét. Ekkor ijedtem meg, hogy miért nem fájok, miért nem érzem a vajúdást, és a doki aki eddig poénkodott, miért vág aggódó képet. A rohanás ahogy a szülésznő meg nővérek berohantak is félelemmel töltött el. Annyira, hogy felakartam állni a vizsgálóágyból , hogy hazamegyek, és ha majd elfolyik a magzatvíz visszajövök. De a dokim mondta, hogy fel se ülhetek. Ággyal együtt toltak be a szülőszobába. Még beöntést sem kaptam ( szerencsére nem sza*rtam össze az ágyat) Az egyik nővére észrevette, hogy elkezdtem félni, hogy mindjárt sírok, így ő a fejem mellé állt, megfogta a kezem, és nyugtatott, hogy nincs semmi baj, előfordul, hogy az anyuka nem érzi, hogy éppen szül. Ez megnyugtatott, és utána csak azt tettem amit a dokim mondott. Nyomjon.. nyomtam. Pihenjen, pihentem, Nyomjon nyomtam. De semmit nem éreztem.. Nagyon hamar megszületett a fiam.

Pár héttel később a dokim kérésére teljes kivizsgáláson estem már, hogy ez valami tartós betegség oka, vagy csak a terhesség okozta a fájdalommentességet. A terhesség okozta. ( amikor vért vettek fájt, hogy a tűt belémszúrták)

Igazából elfáradtam. Meg nagyon hosszú, 2 óra volt a kitolás (mikor kibújt a feje, akkor derült ki, miért: az egyik keze az arca előtt volt). Arra gondoltam, hogy bakker, a másik két szülőszobában már mindenki 6x megszült, ez a gyerek meg nem is mozdul. Meg arra, hogy ez nem is olyan borzasztó, mint ahogy sokan mondják. :)

Utána nagyon szarul voltam a kimerültségtől. Nem bírtam felállni, mert az ájulás környékezett, hányingerem volt. Később valóban el is ájultam.

Aztán meg a gátsebemtől nem bírtam ülni napokig.

No, de amúgy nagyon nyugodt, csöndes, háborítatlan szülésem volt, így összességében jó élmény volt.