Miképp tudnám feldolgozni, hogy természetes úton szültem?

Én is pszichológzst javaslok. Ennek könnyen lehet valami régi oka, de egyébként még csak az se kell, mert sok szülészeten futószalagon kezelik a nőket, sok Magyarországon az indokolatlan hüvelyi vizsgálat is, nem véletlenül vannak alternatív mozgalmak.

Nekem is nagyon rossz a szülésélményem, császár lett, de maga a műtét nem rossz élmény, de előtte elvesztettem az orvosban a bizqlmat, becsapott, zsarolt.

Hülyén hangzik, de annak hogy már utáltam az orvost, mégis muszáj volt, hogy megvizsgáljon, valóban van egy ilyen megerőszakolás jellege. Főleg hogy nagyon fájtak már akkor a vizsgálatok. Mai eszemmel sokkal korábban orvost váltottam volna, de mire felmértem, milyen lelkiállapotban van ott az utolsó hetekben az ember, már az ünnepek kellős közepèn nem mertem ugrálni.

Amikor már letelt a 6 hét, az első próbálkozásoknál nem is tudtam belelazulni a szexbe, mert hüvelybeb fájt, a manuálisról meg bevillantak azok az undorító ujjak, amikkel belèmnyúlt az a "szörnyeteg". Az orális szex volt a mentőangyal.

Ezt csak azért írtam le, mert ilyenkor nagyon speciális lelkiállapotban van egy nő, a legkisebbnek tűnő lelki sebek is mèlyre égnek. Vannak direkt ilyenre szakosodott pszichológusok, mert nagyon gyakori a traumás szülésèlmény.

Szerintem fontos, milyen terápia. Pl vkinek az analízis árt, a kognitív meg tökjó, és nagyon nem mindegy, milyen a szakember.

Pl én 2x jártam pszichológushoz, az első szuper volt (sajnos meghalt később a terapeuta), a másodikat a pszichológus félbehagyatta, azzal, hogy látja, hogy csak kínlódom, de ő meg csak ebben a módszerben kèpzett.

Én akkor abszolút gyakorlati segítséget kerestem volna, kommunikáció, stresszkezelés stb, ő meg a gyerekkoromról kérdezgetett, és egyszerűen idegesített az egész.

A változást és a probléma megoldását neked is akarnod kell és abban aktívan részt venni, munkát, energiát rakni bele. Sokan elvárják, hogy elmennek a pszichológushoz, beszélgetnek vele - mélyre persze már nem akarnak menni - és legyenek jól 2-3 alkalom után, mert azért drága... Aztán ha nem jön össze, akkor megy a kategorikus kijelentés, hogy nem segített a pszichológus.

A másik oldal, hogy jó pszichológust vagy inkább úgy fogalmazok, olyat akivel egy hullámhosszon tudsz lenni, ugyanolyan nehéz találni, mint orvost.

Mondjuk ebben a helyzetben kérdés, hogy mi a cél. Vki irtózik a szüléstől, és fel akarja dolgozni, hogy mégis szült.

Szerintem joga van önazonosnak maradni és csak a trauma feldolgozást kérni, nem a fóbiáét. De a pszichológus meg esetleg elveti a sulykot és nekiáll vájkálni, hát az se jó.

Előző vagyok. Én pl szociális fóbiás vagyok. Így nőttem fel, megvan az oka.

Eléggé elvagyok vele, sikeres vagyok a szakmámban, előadok.

Mert vannak jó módszerek, amivel a stresszt kezelni tudja az ember.

De 33 évesen már magát a fóbiát vagy inkább csak szorongást már nem fogják megváltoztatni, teljesen felesleges elemezni, hogy milyen érzés volt amikor az osztàlytársaim köpködtek, leprásnak csúfoltak, rugdostak évekig - nem lehet annyit csavarni, fésülni a sztorit, hogy majd ezután szívesen szálljak fel egy buszra, sőt ha megpiszkálják, árthat is. Jó tüneti technikákkal viszont nyugodtan tudok bkv-n utazni.

Itt is lehet ilyen szerintem. El kell fogadni hogy megtörtént vele valami, amitől félt, és tényleg rossz is volt - ezt a megtörténést kell szerintem feldolgozni.

"Előző vagyok. Én pl szociális fóbiás vagyok. Így nőttem fel, megvan az oka.

Eléggé elvagyok vele, sikeres vagyok a szakmámban, előadok."

Te vagy a példa rá, hogy a páciensnek is akarni kell a változást, a probléma megoldását. Ha jó neki ez a szitu vagy fél változtatni a megszokotton, akkor semmilyen terápia nem lesz eredményes és ahogy mondod, még árthat is.

Én 2x2 évet jártam pszichodrámára. Ott a drámavezetőnk mindig azt mondta, hogy az ember akkor fog változtatni, ha a változtatástól való félelem, rossz érzés elviselhetőbb, mint a szituáció amiben benne vagy. Magyarán, ha már elég szar, akkor változtatni is fogsz. Ha nem elég szar, csak olyan langyos, dagonyás, akkor nem.