Írna valaki nyugtató szavakat, akinek nem volt borzalmas-irtózatos-leírhatatlan fájdalom a szülés? Ezeket a szavakat itt írták arra a kérdésre, hogy milyen a szülés, és engem megijesztettek. Biztatást kérek szépen attól, aki tud.

A szülés fáj.Nagyon. Ennyi, és ezt tudomásul kell venni.

DE:sokan eltúlozzák a dolgot, mert azt gondolják, akkor jobban értékelik mások azt a hőstettet, amit végrehajtottak.Én kétszer szültem, a másodikat jóformán egyedül, a doki akkor jött oda mikor már a feje kint volt a fiamnak.Az ember olyankor megváltozott tudatállapotban van,nem úgy és nem annyira érzi a fájdalmat. Utólag visszagondolva tűnik hatalmas fájdalomnak, akkor, ott szinte észre sem veszed pl. a gátmetszést.Mással vagy elfoglalva:-)

Amint megszületik a gyerek, elmúlik minden.Nem érdekes többé, hogy mi volt egy pillanattal előbb.Később persze már úgy emlékszel, hogy alig bírtad ki, de a szülés közben nem olyan érzés.

Szia!

Nekem nem volt szörnyű! Nem mondom, hogy nem fájt, dehát annyi minden fáj az életben. Onnantól, hogy beértünk a kórházba, 2 és fél óra alatt megvolt a baba, és a szobatársamnak ugyanígy.

Szerintem sok múlik azon, hogy hogyan állsz hozzá. Beszélgess olyanokkal, akiknek könnyű volt a szülésük! Minket a szüleim vittek be (nincs kocsink), és amikor a szülőszoba ajtajában mondtam édesanyámnak, hogy félek, még ott is azt mondta, eszembe ne jusson félni, ügyes leszek.

Olyat senkitől nem fogsz hallani, hogy nem fájt... Mert a szülés igenis fáj, és lehet lesz olyan pont amikor úgy érzed már nem bírod, de akkor már a végén fogsz járni, és hidd el amikor a kezedbe adják a babádat, megérted hogy ez a fájdalom a legszebb fájdalom az életben, és ennek legalább van értelme:)

Azért könnyű és gyors szülést kívánok:)

Nézd, ez szerintem hozzáállás kérdése. Érdemes felkészülni, és az ilyen horror-sztorikat figyelmen kívül hagyni.

Azért leírom neked az én szülésemről a véleményemet (13 hónapja volt), hátha az segít.

Nem elrettentésnek szánom, amit írok, csak szerintem fontos, hogy tudd az előzményeket, amiért mégiscsak szép volt a szülésem.

Előtte:

5 év után, lombikkal lettem várandós. 1,5 hétig totóztunk, hogy tényleg sikerült-e, mert a hcg alacsony volt, de mégis baba lett. 7 hetes koromtól a 15.hétig pecsételtem, 10 hetesen kórház vérzéssel, aztán béke. 38 hetesen fedeztek fel uh-n egy foltot a lányom bal veséje felett.

Szülőszobán (40+1 hetesen):

Hallom, hogy suttogják: tumorgyanús baba (mármint az enyém). Közben halva szülés a másik szobában. Mellettem 14 éves kiscsaj jajgat.

Hát így szültem, és fájt (de nem annyira, mint vártam), a kitolás nem fájt, csak marhára feszített és az egész alig 7,5 óra alatt lezajlott. És ott volt a férjem, fogta a kezem, a lelkem simogatta, segített, együtt szültünk, szó szerint. És amikor a lányom a kezembe adták tudtam, hogy nincs baja, a szemében benne volt az egész világ még, és akkor néhány perccel a szülés után megmondtam a páromnak, hogy jöhet a következő.

Nehéz megfogalmazni az érzéseket, mert vannak tények, amik lehetnek jók és rosszak, de az érzés, hogy megcsináltad, hogy a te babád, hogy érte élsz a továbbiakban és feltétel nélkül fogod szeretni, ezek mindent felül írnak. Nálam így volt.

Szóval a körülmények azért voltak fontosak, mert én a lombik alatt elhatároztam, hogy ha már ennyit vártunk a babára, akkor bizony ki fogom élvezni a várandósság és szülés minden egyes percét, ha sz@r, akkor is. Így is volt.

Egy tanács: ha eda-t nem kérsz, de gázt lehet, azzal érdemes élni. De csak akkor ér valamit, ha folyamatosan szívod, és akkor tuti a hatás, ha már mozog a mennyezet. Viszont mellette nem szabad sétálni. Ha viszont mozogsz, sokkal (!) könnyebb a vajúdás. Elég állni, vagy lassan sétálni.

Remélem segítettem.

Én is csak biztató szavakat tudok mondani. A burokrepesztestétől (indították túlhordás miatt) 4 óra múlva már a karomban tarthattam a kisfiamat.

Csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz agyban dől el minden. Már most csak a pozitív oldalát nézd, arra gondolj, hogy könnyen fog menni, és arra, hogy ha túl vagy rajta, ott fogod dédelgetni a gyönyörű kisbabádat!!!

Szép szülést és sok boldogságot a babához!

Szia!

Nem kell aggódnod:)

Az első fájásaim 7.00 körül kezdődtek és 10.20-ra már megszületett a kisfiam. Akkor fájt a legjobban a szülés, amikor a kisfiam feje már majdnem kinn volt:) De megszületett, és elmúltak azonnal a fájások, minden rendben van:)

Biztatnálak én is. :)

Öt óra alatt lett meg a fiam, mindenféle beavatkozás nélkül, a szülésznő nst után elküldött aludni, mondván csak jóslózom, aztán kiderült három óra múlva, hogy mégsem, és a tolóknál riasztottam dokit, szülésznőt, 10 perc múlva má nyekergett a picim. Szóval egyedül vajúdtam és fájt nagyon, de esküszöm rosszabbul viseltem, mint a gyulladt bölcsességfogam kivésését, és nem azért, mert az jobban fájt volna, hanem mert annak a végén nem várt más, mint egy tátongó seb, míg a szülés egy puha kis boldogságcsomaggal ér véget. Szóval más tudatállapot, a fájdalom pedig csak érzet, nem lesz belőle bajod, csak fogakat összeszorít, aztán hagyd hogy sodorjon az ár. Erre vagyunk kitalálva, menni fog. :)

Ha három szót kéne mondanom a borzalmas-irtózatos-leírhatatlan helyett, akkor: feltartóztathatatlan-facsarós-feszítős. De bőven elviselhető.

előző vagyok, elírtam...

szóval a szülést viseltem jobban, mint a vésést :)