Miért van az, hogy aki szült az piedesztálra van emelve és folyton pátyolgatni kell?

3 hónapja szültem, és még mindig nem vagyok teljesen százas. Akkora gátmetszésem lett, hogy a végbél izomzatát is varrni kellett. A hasam úgy szétrepedt, hogy csak lóg rajta a bőr. A hajam csomókban hullik, tele vagyok pattanással. 6 hétig dőlt belőlem a vér. A gyerek iszonyat hasfájós, refluxos, 63748283 alkalommal ébred éjjel, ráadásul már forog hasról hátra is és állandóan vissza kell őt fordítani mert hanyatt nem alszik vissza. Hullafáradt vagyok, nyugtalan vagyok. Házimunkát nem nagyon tudok végezni mert a gyerek üvölt a hasfájastól és csak kézben nyugszik meg. A lakás szalad, mosogatni, mosni, teregetni, felmosni kellene, látom, de nem tudom megcsinálni. A férjem reggel elmegy, az orrom alá dörgöli hogy nincs itthon felvagott, este hazajön, az orrom alá dörgöli hogy megint zacskós leves van, együtt fürdetünk, én megyek altatni, ő közben elvonul aludni és ennyi volt a napunk. Nem kérdezi, hogy hogy vagyok, nem kérdezi, hogy mit tud segíteni, nem tudja, milyen a gyerekkel itthon lenni. Egy férfinak miben változott meg az élete? Van plusz egy fő, akiért felelősséget vállal (jó esetben), ugyanúgy akkor megy kakilni amikor akar, akkor ül le facebookozni amikor akar, akkor ül be egy kád vízbe amikor akar, akkor ül le kajálni amikor akar, akkor megy el otthonról és jön haza, amikor akar. Egy nőnek? Megváltozott a teste. Nem a jó irányba. Lemondott a munkájáról, a szabadidejéről, a hobbijáról, nem akkor ül le enni, megy el mosdóba, indul el és jön haza amikor akar, az ideje minden egyes másodpercét lefoglalja egy kis lény, az agya minden egyes szeglete azon jár, hogy mire van szüksége a gyereknek, jól csinalja-e, miért sír, miért nem kakil, miért ilyen, miért olyan, nem beteg-e, jól fejlődik-e, evett-e eleget...és akkor hazajön a pasi és azon agyalog, hogy olyan fura a felesége? Még hogy nincs kedve semmihez? Ugyan már, ez még gyenge viccnek is rossz.

És jól mondta valamelyik válaszoló, olyan érzés, mintha két gyerekem lenne. Csak az egyik legalább már nem pelenkás.

Itt aki eltérő véleménnyel van a többséggel, az mártír, buta vagy hü.lye. Esetleg hazudik magának kedves kérdező.

De legalább megtudtam, hogy buta és mártir vagyok. Tök jó ujat megtudni saját magamról vadidegenekkel.

Nem tartom magam mártirnak, mert minden segítséget elfogadtam az elején, amit felajánlottak. Még most sem szégyellek segitséget kérni, és a párom szivesen átveszi a gyerekekkel való feladatokat, ha éppen szeretnék venni egy kádfürdőt, vagy elolvasni pár oldalt egy könyvből.

Anyósom sokszor átvállalta a nagyot, mind a mai napig van olyan, hogy a gyerek ott alszik 1 napot 7végén, mert imadják egymást. A kicsit csak azért nem, mert nagyon anyás korszakát éli és max az apjával van el folyamatos bömbölés nélkül.

Nehez volt az első 6 hét? Igen. De azért, mert fájt a gátsebem és a vérveszteség miatt vèrkédzitményt kellett szednem. Nehéz volt a szoptatás? Igen. Bárki kérdezte elmondtam, bár nem zúdítottam másra.

Akivel nagyon meg tudtam ezeket beszélni, az a legjobb barátnőm volt, 3héttel utánam szült, most is heti 3-4 alkalommal beszélgetünk sajnos csak telefonon, mert elköltöztek.

Hogy szenvedtem-e? Meglehet, abban az adott pillanatban így élhettem meg, de az már a múlt.

Sajnos elég tapasztalatot szereztem ahhoz, hogy tudjam, ne keseregjek, hanem élvezzem az adott pillanatot és megpróbálom kihozni belőle a legtöbbet.

A házimunká megvár, sokszor a párommal csináljuk ketten, de van, hogy a nagyfiam is besegít(borzasztó vagyok, mert dolgoztatok egy 6 évest aki nagyon segíteni akar mindenben). Főzni 2 naponta főzök, a mosást csak betenni kell, a gép elintézi, kiteregetni is kb 5 perc.

Nem hajtottam ki a belem az első időszakban, hanem pihentem, amikor a baba is. Mert a kicsivel tudtam, a nagy pedig rajtam alvós volt.

De ti sokan szenvedtek egyedül a házimunkával, főzéssel gyerekekkel, sok pasi hozzá sem nyúl 2 éves koraig a gyerekhez, mert állitólag nem tud vele mit kezdeni. Na ez a szomorú...

És hogy mièrt lesz sok anyuka depis?

Igen, beleszámít a hajlamosíto tényező, az, hogy nem úgy történnek a dolgok, ahogy elképzelte, a férj nemtörődömsége és még lehetne sorolni. A kerdésben szereplő férj segíteni akar a parjanak, de sokan még egy hajszálat sem vennének fel a földről, hogy anyukának könnyebb legyen.

Én hálás vagyok a páromnak azért, mert itt van mellettem éy mindig tudta szavak nélkül is, mikor mire van szükségem. Néha csak egy kv, vagy fél óra fürdés is elég volt, de ő az, aki miatt hiszem és tudom, hogy lehet másképp is és nem fordultam be. Egyszer sem. Rengeteget megyünk csavizni, játszotérre.

Igazatok van, nem értem, hogy nem lehet szeretni egy csecsemőt, vagy hogy lehet elfordulni a férjtől a hormonok hatására, mert én tudok uralkodni magamon és nem csak élek bele a vakvilágba. Ha emiatt is buta vagyok, legyen...

Az érzelmein senki sem tud uralkodni, azért érzelmek, és nem olyan gyengék, mint az érzések.

Van, akinek nehéz az első x hét, nekem könnyű volt, mázlim volt mindennel, én a gyerekem 2 éves kora körül kezdtem panaszkodni.

Hogy miért? Mert leépültek a kapcsolataim, úgy igyekeztem megfelelni a saját elvárásaimnak, nem volt, aki meghallgatott volna, a gyerekem apja segg volt és leszólta a problémáim, ha pedig valaki elfojtja sokáig bármilyen okból, hogy mi baja, abból előbb utóbb ki fog törni.

Teljesen normális elmondani, ha nehéz valami, normális rosszul éreznie magát az embernek. A kérdésben említett feleség azért nem pattog a férjének, mert nem akar, és ez teljesen normális. Gondolom nem örül annyira, hogy megdicsérje, mert az elmúlt két hétben semmit sem segített rajta, annak meg nem örülünk, aki nézi, milyen nehéz nekünk, de nem segít.

Ha a pasi jobb férj lenne meg jobb apa, a felesége a nyakába ugrana.

Szerintem normális, hogy rossz férjeknek vagy rossz apáknak nem örülnek. Anyuka haragudhat. És bizony, ha a hormonháztartás megborul, sokkal több harag lesz az emberben, mint kellene.

Sokaknak nehéz a szülés, a szülés utáni átállás, ezért kell azokon segíteni, akik nehéz helyzetben vannak, pláne a szerettüknek.. Nem mindenki van így, de a többség igen, ez teljesen rendben van. Nyugodtan haragudhatnak a szerettükre, ha nem segít nekik, mikor rászorulnának.

Értem én, hogy a férjnek is, rossz szálka ment az ujjába, mert a feleség nem vigyorog rá, ha megjött, de asszonykának épp el van törve a lába, kb ilyen súlyban van a baja, gondolod neki kellene sajnálni szegény férjet és enyhíteni a szálka okozta fájdalmán?

Az a férj, aki kiveszi a részét a gyerek körül, hálás anyukát talál otthon. Amíg a pasi nem segít eleget, ne számítson mosolyra.

Aki nem tudja felfogni, hogy mindenkire más hatással vannak dolgok, abba nem sok empátia szorult.

Engem nem készített ki a szülés, sokkal jobban szenvedek ebben a 33 fokban a napon, más ilyenkor élvezi a napsütést és majd meghal a szülőszobában. Egyikkel sincs semmi baj.

Barátnőm lazán végignézte, ahogy a gyerekeink étteremben az asztal alá másztak, nekem égett a fejem és szenvedtem, hogy kiparancsoljam. Barátnőm gyereke nem akarta első szólásra felvenni a cipőjét, egyből a plafonon volt, az enyém másodikra vette fel, de nem zavart.

Minden dolog mindenki más hatással van, de vannak dolgok, amikben kicsit több az egyezés. A gyermekágyi időszak ilyen, nem véletlen van neve is a jelenségnek, ez a többségnek megterhelő időszak sok szempontból.

Amúgy pont most olvastam egy klassz cikket az indexen, amióta spanyoloknál több apuka mehet gyesre, azóta kevesebb gyereket akarnak:)

Otthon gyereket nevelni társaság nélkül és takarítani sokaknak nehezebb, mint dolgozni. Ezzel én is így vagyok.