Hogy fogadtassam el a férjemmel a mindenre jó szoptatást?
Figyelt kérdés
Igény szerint szoptatom a babámat, 14 hetes, és ma a délutáni szunyókálásból nagyon keservesen sírva ébredt, sikított, ilyen még nem volt soha, aztán gyorsan kicseréltem a pelusát, de közben pisilt is, minden olyan lett, s kaptam az alkalmon, hogy akkor egy szál pelusban szoptatom meg, hogy érezze a bőrömet. Bejött a férjem, s kérdezte, hogy miért meztelen a baba, én meg mondtam neki, hogy most szeretném, ha összeérne a bőrünk megnyugtatásként. Erre dühösen kiment és a fejemhez vágta, hogy biztos azért sír a baba, mert ilyen vagyok...Nem szoktam ilyet, ruhában van egész nap, de ha éppen sokat és keservesen sír, még ha csak 1 óra telt el a legutóbbi szopi óta, akkor is mellreteszem. Persze nem ez volt eddig az általános, mert nem hasfájós baba, nagyon jól elvan, játszik, nézelődik, s többnyire 2,5-4 óránként eszik, ahogy éppen kedve van, de a férjemnek már az sem tetszik, hogy ha éppen 1 órát cicin volt a baba, eltelik félóra, s megint cicire rakom. Ha elmegy reggel dolgozni 8 körül, s szoptatok, aztán hazajön este 7 körül, s akkor is épp szopi van, fennhangon, gúnyosan megjegyzi, hogy már megint szoptatok, hurrá...Hiába mondtam el neki nem egyszer, hogy a szoptatás nem csak táplálásra való, ő mindig mondja, hogy túletetem a babát...kicseszek vele, cicifüggő lesz, stb.2015. jan. 4. 17:10
11/15 A kérdező kommentje:
Persze már kicsit elrugaszkodtam a kérdéstől, elnézést...Próbálnék bújni hozzá, de ő csak a gépét látja, azt kérdezi, miről beszélgessünk.... illetve sűrűn szokott elmenni munka után is sétálni, mert, hogy neki kell a kikapcsolódás, gondolkozni szeretne, ilyesmi...esti lefekvések többnyire együtt vannak, mert ha még szoptatok, akkor megvár, s van bújás, heti 2-3x szex is.
2015. jan. 4. 18:08
12/15 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Egy felnőtt férfi normális esetben nem irigy és féltékeny a saját pici gyerekére...
13/15 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem lehet vele beszélni erről? Nem tudod megkérdezni, mi a problémája?
Én ezt üres kifogásnak tartom, hogy egy férfi nem képes foglalkozni a gyerekével, amíg az nem tud járni. Csaknem ennyit érez a gyereke után, hogy hazahordja a pénzt, aztán meg leül a gép elé. Számomra ez érthetetlen hozzáállás. A leírásod szerint nem csak a szoptatással van a gondja, hanem úgy összességében a helyzettel. Meg kellene ezt vele beszélned.
14/15 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
hàny évesek vagytok? Hànyadik gyerek? Milyen volt a kapcsolatotok a terhesség alatt és előtt? Nem tetszik ez a pasi, nem tűnik felnőttnek...
15/15 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"hazajön és leül a gép elé játszani?"
Ne legyen igazam,de nem biztos,hogy játszani ül le:(
Főleg,hogy gúnyosan célozgat mindenre.
Ez nem normális hozzáállás sajnos:(
Én biztosan utánanéznék annak,hogy hol és mit csinál a gépnél ami sokkal fontosabb a babánál és nálam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!