Más is volt igy? Egyszerüen nem szeretek szoptatniUtálom is magam érte.4 hónapos a babám azóta ez van. Szörnyű vagyok tudom de valamiért igy érzek. Imádom őt. Kap tápszert mert kevés a tej és olyankor ha etetem sokkal közelebb érzem magamhoz.

Találtam egy jó cikket a témában:

[link]

És tényleg, milyen igaz, amit írnak benne. Elítélnek, mert nem szoptatok. Ha szemmel ölni lehetne, akkor én már halott lennék. Utálom a kérdést, mikor találkozunk 1 ismerőssel (a jó baba után):

-Szopik?

-NEM, nem szopik. (És ekkor jön az említett pillantás.(

-Neeeem??

-Nem, de ugyan úgy 3 óránként fejem neki a tejet. (de ezt már nem hallja meg senki.)

És ekkor azt éreztetik velem, hogy rossz anya vagyok, pedig nem vagyok. Imádom a kisfiam, de magát a szoptatást nem szeretem. Mindent megteszek, hogy legyen tejem, megkapja üvegből, sőt néha tápot is kap, ha nem sikerül eleget fejni, vagy nincs időm, ettől nem leszek rossz anyja a gyermekemnek.

Na látod, máris kiderült, hogy miért érzel így! Szerintem nem annyira a szoptatással volt/van gondod, hanem azért haragszol magadra, mert úgy érzed, bántottad őt. Hogy te (is) felelős vagy, amiért anno sokat kínlódott a babád.

Én inkább úgy látom, hogy "véletlenül", időbeli egybeesés miatt került át a magadra irányuló negatív érzésed a szoptatásra is. Nem lehetséges?

Elhiszem, hogy ott marad a tüske...

Az mindenképp örvendetes, hogy azért próbálkozol a szopival továbbra is; lehet, hogy ahogy telni fog az idő, enyhülni fognak a keserű érzések is!

És próbálj inkább a jó dolgokra koncentrálni, a pozitív élményekre emlékezni! Hidd el, hogy az anyatejjel és a szoptatással mindenképp jót tettél neki! Persze nem lehet így utólag megmondani, de ha tápszert kellett volna kapnia, megeshet, hogy még rosszabbul jártatok volna... Bízz a Természetben és magadban. Ennyit tudtál tenni azért, hogy neki jobb legyen. Lehet, hogy ez nem volt teljesen elég, de már ez is sokkal-sokkat több volt, mint a semmi!

Egyébként én is hasonlóan jártam a fiammal, őt is elvették tőlem és ab-kúrát kapott 5 napig. (Bár így utólag talán nem volt szükséges, de akkor ezt még nem tudtuk.)

Amikor elmondták, hogy a megfigyelés végére gond lett és elviszik, szinte fel se fogtam, csak a doktornő mondókájának a felénél kezdtem megérteni, hogy mi van. Próbáltam tartani magam, de belül nagyon megijedtem, mert anno a lányom se lett sajnos teljesen egészséges, a mai napig vannak vele gondok (oxigénhiány). Mindig is féltem attól, nehogy ez megismétlődjön, erre tessék...

De ahogy kiment a dokinő, az első gondolatom az volt, hogy hatalmas kincs van a kezemben: a tejem. Szomorú voltam ugyan, hogy minden vágyam ellenére nem tudtam a kh-ban vele lenni és rögtön igény szerint szoptatni, kenguruzni stb., de muszáj voltam a helyzethez alkalmazkodni. Ha szoptatni nem lehet, vagy nem egészen a terveim szerint, hát legalább anyatejet kapjon a fiam. Ez volt a minimum és a maximum, amit akkor adni tudtam neki!

A születése után 7 órával álltam neki fejni, 2-3 óránként fejtem, még szoptatások után is. Azonnal leadtam már a két csepp előtejet is, és 35 órával a szülés után már rendesen volt tejem. Tápszert csak az első napon kapott, de szerencsére minimálisan fogadta el - mintha rám várt volna, tudta volna, hogy már készítem neki az igazi gyógyszert. :) Azóta is kizárólagosan szopik.

Mindezt csak azért írtam le neked, hogy lásd, egyéni hozzáállás és felfogás kérdése is a dolog. Biztos vagyok benne, hogy te is a legjobbat akartad a babádnak; részben a körülmények miatt alakult szerintem úgy, ahogy. A hasfájás és az egyéb problémák lehet, hogy a szoptatáson kívül is megjelentek volna, nem szabad ezekért túlságosan okolnod magad. Gondolj arra, hogy a picikéd is túljutott ezen a nehéz időszakon, pedig ő még nem is tudja, érti, mi zajlik körülötte... Neki csak az számít, hogy te gondozod, és szereted őt.

Nem kell arra törekedni, hogy tökéletes anya legyél - elég, ha arra törekszel, hogy minél jobban csináld, ami a dolgod. De ebbe az is beletartozik, hogy néha hibázik az ember. :)

kedves kérdezo, sajnos ugyanígy érzek én is...nagyon haragszom magamra, az éjjel jol kisírtam magam:((( a legjobbat akarom a babámnak, mint mindenki más, de valahogy nem mukodik a dolog... a fiammal 5 honapig kinlodtunk a szoptatassal, kevés volt a tejem, hasfájos és síros a fiam, mindennel probálkoztunk, mindenki sajnálkozott, hogy jaj szegény gyerek, pedig szoptatni kéne...a végén már mindenkinek azt váloszoltam, hogy igenis szopizik, mert untam a lesujto reakciokat, honnan tudják, hogy nem tettem meg mindent azért, hgoy menjen...nehéz 5 honap volt.

a lányomnál lazábban probáltam venni, magam is meglepodtem, hogy nagyon szépen beindult a tej(császár után), nagyon boldog voltam, hogy most végre menni fog...leírhatatlan érzés, mikor látom a szemén, mennyire hálás érte:))) és mégis, sokszor pityergek kozben... a sok szuperanya, plakát, ujság stb azt sugallja, hogy ez egy tokéletes, szuper, udvos dolog, arrol senki nem szol, hogy az anya mennyire kell h figyeljen az étrendjére (lányom pl sokmindenttol kipattog, hasa fáj ), mennyi álmatlan éjszakába kerul (sajnos néha oránként, vagy akár egy orán á tis szopizunk éjjel, és mivel refluxos, utána tartogatunk ugyanennyit), mostanában cicifuggo napkozben is, majd minden orában egy kicsit.. van hogy magamban sírva gornyedek az ágy szélén éjjel...és ideges vagyok...és tudom, hogy ez a dolgom, de van másik gyerek is, akire nem jut ido, sot néha szinte értelmetlennek érzem, hogy állandoan szoptatok, mégis még tobbet kér...tudom, most sokan ellenem fognak szolni, de igenis van még, aki igy érez (és kulonosen, ha fáradt, kimerult, mint én most......)