Van a szoptatásodnak története? Sikerült Neked, vagy nem? Ha nem, hogyan dolgoztad fel? Minden történet érdekel.

Hiába szoptattad volna 1-2 óránként, akkor sem biztos, hogy lett volna elég tejed. Ez csak egy mese. Van akinél bejön, de a többségnél nem.

A kötődés és a bőrkapcsolat is csak kitaláció. Anyáink idejében sem dajkálták állandóan a gyereket, és még sem lettek lelki betegek. Akkor sem tudott mindenki szoptatni, adtak tejet a picinek, és egészséges felnőtt lett belőle.

Én sem szoptattam 3-4 óránál hamarabb, nem vettem fel azonnal, ha egy kicsit sírt. Egészséges felnőttek lettek.

Ne legyen lelkifurdalásod, mert azzal ártasz a babádnak. Neveld szépen, szeretettel, ahogyan tudod.

A sok okoskodóval pedig ne törődj.

Leírom az én történetemet:

A kórházban szépen megindult a tejem, a nővérek sajnos nem voltak nagyon segítőkészek, de rendületlenül a nyakukra jártam. Már ott rettenetesen elkezdett fájni mind a két mellbimbóm-úgy nézett ki mind a kettő, mintha leharaptak volna belőle egy-egy darabot.... Próbálkoztam bimbóvédővel is, de nem segített. Kétszer is jött szoptatási tanácsadó, megmutatta, hogyan kell helyesen mellre tenni a fiamat.

Ez sem jelentett megoldást. Odáig fajult a dolog, hogy minden szoptatás előtt görcsben volt a gyomrom, közben meg sírtam a fájdalomtól. Így szerencsétlen fiam sem tudott rendesen enni. Sírtunk mind a ketten szinte egész nap, és a tejem is elkezdett apadni. Volt, hogy azt álmodtam, hogy a fiam leharapja a mellbimbómat...

Ezt 4 hétig csináltuk, amikor megelégeltem a dolgot. Elkezdtem fejni-ezt megkapta cumisüvegből+ pótlásra is szüksége volt. És láss csodát, a fiam is sokkal nyugodtabb lett, és én is(ő jól lakott, én meg nem stresszeltem):) Megvártam, míg meggyógyulnak a sebek -3 hét volt. Addig rendületlenül fejtem.

Szerencsére a fiam nem lett cumizavaros. Most már ügyesen bekapta a bimbót, így újra tudtam szoptatni (tápszeres kiegészítésre továbbra is szükség volt)

Fél éves korában magától hagyta abba.

Sajnálom, hogy így alakult a dolog. A rokonoktól megkaptam, hogy nem küzdöttem eleget.

Irigylem azokat, akik mosolyogva tudnak szoptatni,mert nekem nem sikerült. Mai napig(másfél éves a fiam) kellemetlen emlék a szoptatás, de én úgy érzem mindent megtettem...

Látjátok ez a baj itt...ebbe az elkeseredett anyába is beleverte magát a tudat, ha tápszer mégsem anyatej. Nem hát, de majdnem. Ennyit görcsölni azért, hogy teje legyen, meg hogy szoptassa őket....

Írok én vmit, fejben én is eldöntöttem, h szoptatni fogom a 2-at (elsőt nem tudtam) jött is minden szépen, belövellés, tejcsikefolyás, spriccelés szopik előtt-minden....Aztán mellgyuszi, küzdelem utána a tejcsi visszahozásáért,napi 4 fejés, homeós bogyó, szoptatós tea, leves....nemigazán akart szaporodni a tejcsim.... 4 hónap múlva a férjem mondta már, h "szólj, megyek, kiváltom a tápszert, hagyd már ezt a sok hercehurcát".ÉS akkor leültem, és beláttam, h van amit jobb nem erőltetni. Adtam, amennyit tudtam, itt a vége. És ugyanolyan jól aludt el a tápitól is. (Bár rettegtem, h majd a cicim kell neki, bömbölni fog, de semmi, megette, csókolom, alvás, ahogy a cici után is.....)

Aztán ugyanúgy mosolygott rám, mint szoptatások után (Ez is félelemem volt), nem kellett méricskélni, h mennyiket szopizott..te jó ég, ez milyen kevés már megint.....Fejtem, amíg tudtam, ciciztettem, pótoltam, egyre többet tápival, aztán egyszercsak elapadt. De addigra nem is érdekelt, hiszen ott volt egy mosolygós, gügyögös, szépen fejlődő babám.

Ez is tanulságos azért, nemde?

én is nemsikerültszoptatni anyukák közé tartozom

sosem indult be igazán

ittam, bogyót szedtem, fejtem, lila volt már de semmi

jobb napokon 50 ml jött

de a kislányom is ügyetlenkedett sokat

tápszeres baba lett

nagyon utáltam magam, őszintén kriplinek gondoltam magam, hogy nekem nem megy és milyen egy ilyen anyának gyerek aki nem tudja etetni

mára 11 hónapos gyönyörű tökéletesen egészséges jól táplált kislány boldog anyukája vagyok

de idő kellett megbocsátani magamnak...

Szia, pont ma tettem fel a kérdést, hogyan lehet ezt lelkileg feldolgozni.

Az én történetem:

A kórházból 5 nap után úgy jöttünk haza, hogy 0-5 grammot tudtam szoptatni, már ott is kapta a tápszert. Most 6 hetes a baba, és sikerült felküzdeni olyan napi 400-450 grammra, éjjel szinte nem kell pótlás, aztán napközben fokozatosan fogy a tejem, nap végére már csak 40 gramm jön kb. Így minden evésnél kapja a pótlást.

Nálam komoly hormonzavar van sajnos, 15 év alatt 4 spontán menzeszem volt, a baba is hosszú évek gyógyszeres kezelésének köszönhető, így igaziból nem is vártam, hogy lesz elég tejem. Örülök, hogy van egy kisfiam. Hiába minden csodaszer, alkoholmentes sör, tea, homeo bogyók, tojásleves, stb.

De azért időközönként rám tör a bűntudat, hogy képtelen vagyok elég tejet adni neki, és félek attól, amiket olvasni lehet a neten, hogy immunhiányos, szellemileg gyengébb, beteges lesz. És akkor még az ismerősök kikerekedett szeméről nem is beszélek, mikor megkérdezik, hogy van-e elég tej, és azt kell mondanom, hogy nincs. Sajnos mindezek jó táptalajt biztosítanak a bűntudatnak. Minden egyes etetés aggódással teli, hogy vajon a szopi utáni mérlegelés hány grammot mutat. És ha keveset, elkeseredek, hogy talán el is apad, ha többet, akkor kicsit jobb kedvem lesz. Meglátjuk, mit hoz a jövő.

Én is toxémiás voltam, szülés után pedig vérszegény. Nem indult be a tejem, a kislányom nem szopizott, csak játszott. Azt mondták, előbb helyre kell jönnöm ahhoz, hogy beinduljon a tejem. Vettünk mellszívót, ittam a szoptatós teát, olyan ételeket ettem, hogy a vérképem jó legyen, de nem indult be a tejem. Napi max. 20 ml-t tudtam kifejteni, fél óra alatt. Ezt csináltam 4,5 hónapig, amíg nem kellett gyógyszert szednem.

Már 2 éves elmúlt a kislányom, de a mai napig rossz, hogy nem tudtam szoptatni. Az sem segített, hogy mindenki azt kérdezte, hogy van-e tejem, és "lesajnáltak", hogy nincs, mert én ezt sajnos mindenkinek elmondtam, aki megkérdezte:-(. Nem szeretném jobban akkor sem a kislányomat, ha tudtam volna szoptatni.

Ne bánkódj, most már, ettől még kialakul az a kötődés.

Hiába minden próbálkozás, ha egy dolog nem stimmel, oda az egész. Ez pedig a nyugalom. Egy kiegyensúlyozott, boldog anyuka nagyobb eséllyel tudja szoptatni a babáját. Neked ez a munkába járás mellett, nem valószínű, hogy megadatott, szerintem ezért nem, v. ezért sem tudtad...

Az én történetem sikertörténet.

A kisfiam időre született, nagy súllyal, mégsem tudott szopni. Lusta is volt és a mellbimbóm is kicsi, hatalmas udvarral, egyáltalán nem tudta bekapni. Próbálkoztunk bimbóvédővel, de azzal sem ment, így maradt a fejés. Hetekig kanállal vagy pohárból etettem lefejt tejjel, de minden etetés előtt megpróbáltam megszoptatni. A pózokat is váltogattam, hátha... és egyszer csak sikerült neki a jobb mellemből szopizni, de csak fekve. Pár nap után már a balt is elfogadta és egyre ügyesebb lett. Persze a technikája nem volt jó, mert nyílt seb lett a cicimen, de pár nap pihentetés után rendbe jött és végül megedződött. 6 hónapos koráig kizárólag anyatejes volt és 1 éves koráig szopizott a fiam. Legtöbbször fekve, amikor már nagyobb lett és muszáj volt, akkor ülve is. Sem a nagymamám, sem anyukám nem tudtak szoptatni, bár anya azért próbálkozott, de mind a négy gyerekének kellett adni pótlást. Nekem mégis sikerült, bár tényleg nagyon nehéz volt. Erre senki nem készített fel.

A kislányom születésénél már előre eldöntöttem, hogy nem csinálom még egyszer végig. Egy két és fél éves mellett lehetetlen állandón fejni, poharazni, szoptatni. Úgy gondoltam, hogy ha menni fog, akkor szoptatom, ha nem akkor tápszert is kap. Az első nap a kórházban Ő is nagyon béna volt, de másnap egy nővér segítségével sikerült mellre tennem és gond nélkül szopizott. Sokkal ügyesebb volt, mint a bátyja, na meg én is rutinosabb lettem. Pár hétig fejtem, aztán hagytam, hadd álljon be a kereslet-kínálat egyensúly (a fiammal hónapokig fejtem). Fél éves koráig a lányom is kizárólag anyatejes volt és 9,5 hónaposan egyik napról a másikra leválasztotta magát.

Te mindent megteszel a babádért, azért, hogy mindene meglegyen. Szerinted, amikor felnő mit köszönne meg inkább, hogy szoptattad x ideig, de egyébként nélkülöznie kell, vagy, hogy mindent megteszel a jólétéért. A szoptatástól még senki nem lesz jó anya. Ezt csak a megrögzött, a szoptatáson túl nem látó anyukák találták ki. Tápszeres voltam, jogi diplomám van, nem vagyok beteges és imádom az anyámat. Ennyit a sok kitalációról a tápszerrel táplált gyerekek hátrányiról. A kisfiam is tápszeres, ugyanúgy örül nekem, ha meglát, sikongat örömében, bújik hozzám, amikor felveszem.

Engem nagyon dühít, hogy így tönkre tudják tenni rosszindulatú és buta emberek és az Ő kitalációik egy nő legszebb időszakát.