Csak én gondolom undorító dolognak a szoptatást?

Biztos, hogy nem csak te, nyilván találhatsz ebben a témában rokon lelkeket.

De tény, hogy a mi társadalmunkban és kultúránkban a szoptatás, vagy legalább annak a megpróbálása az anyaság, a gyermekgondozás része, amit a magyarok (nem csak édesanyák) nagy többsége nem talál undorítónak.

Kérdés, hogy Te ki vagy, férfi, nő, tizenéves, szingli, szűz, van/volt-e családod, Téged szoptattak-e, kismama vagy, vagy anyuka?(remélem utóbbi kettő még nem vagy)

Mert érdekes előtörténete lehet mindannak, aki így gondolkozik...

Szerintem az anyaság a legszebb dolog, és ehhez a szoptatás is hozzátartozik. Párom is egyetért velem.

44/F

Nézd, én sem voltam oda érte, főleg a gondolatért nem, hogy szoptatnom kell a gyermekem. Világ életemben utáltam, ha valaki a mellemhez ért. Rendesen fóbiám volt miatta.

Viszont megszületett a lányunk, első gyermekünk. Császármetszéssel született, sajnos sürgős beavatkozás miatt.

Első nap szinte nem is láttam a lányom, 3× hozták szoptatni, de abból 2× aludtam és a nővérkék "kiszolgálták" magukat. 1× pedig egyből a műtőkitolás után jöttek. Azt sem tudtam, hogy hol vagyok, úgy elvoltam kábítva.

A fájdalom, amit a testemben éreztem gyötrelem volt. Nagyon szenvedtem, főleg mikor este fél 10-kor fel kellett kelni az ágyból és sétálni kellett 5-10 percen keresztül.

Tudtam, hogy ennél rosszabb már nem lehet..

Másnap reggel költöztettek át másik szobába a megőrzőből, akkor már mondhatni "futottam", a cuccomat is én vittem át, mert abban a kórházban, ahol született a lányom nem az empátiáról híresek az ott dolgozók..

Szóval .. eljött az idő, hogy lássam a lányunkat. Be is hozták nekem és mondták, hogy szoptassam meg, majd elmentek. Én azt se tudtam, hogy mit kell csinálni, azt pedig végképp nem, hogy hogyan is kellene!

Megpróbáltam, furcsa volt, nem a legkellemesebb.. de ezek a gondolatok csak pár percig voltak a fejemben. Utána ránéztem a lányomra és igazából semmi sem érdekelt. Simogattam a kis kezét, összebújtunk és pihentünk.

Nem egy könnyen indult be a tejem, első 3 napban csak fogyott a lányom. Majd utolsó éjszaka kezdett el hízni.

3050 g született és 3000 g mentünk haza 4. napon. Akkora már nagyon fáradt voltam és ki voltam készülve. A melleim 3×-ra dagadtak, már attól is fájtak, hogy levegőt veszek.

Nem mindig ment könnyen a táplálás, de nem adtam fel, próbálkoztam.

Mégpedig azért, mert tudtam, hogy a lányunknak ez az egyetlen egy módja, hogy a legjobbat kapja.. én pedig szülő vagyok, első sorban ANYA (!!!). Még szép, hogy a legjobbat adom meg a gyermekemnek!

Sajnos 6 hetes koráig volt hajlandó szopni. Egyik napról a másikra abbahagyta. 3 hónapos koráig fejtem neki a tejet nap mint nap, óráról, órára. Nem volt a legkellemesebb időeltöltés.

Végül 8 hónapos, tápszeres és hozzátáplált. Nincs semmi gondja, minden rendben vele. Rendben és jól fejlődik.

Sok mindennel nem értek egyet az életben, sok mindent túlzásnak tartok. pl. az "érettségiig tartó szoptatást" és azt, hogy a 3 éves gyereknek is jó még az anyatej..

Viszont nem hangoztatom másnak erről alkotott véleményem. Mindenki maga dönti el, hogy szoptat-e vagy nem, hogy meddig is teszi ezt.

Azt biztosra tudom, hogy a kórházban is volt egy anyuka, aki nem szoptatta fiát. Előttem 2 nappal császározták meg és utánunk 1 hónappal mentek haza. Besárgult a kisfia.

Ő kezdettől fejte a gyermekének a tejet, úgy akarta beindítani. Egész nap azt hallgattuk mi kismamák, hogy zúg a mellszívója és 10 percenként 2 ml anyatejjel rohangált a nővérkékhez, hogy etessék meg a gyerekét.