Miért elfogadott, ha 2-3 évesen cumizik egy gyerek és miért nem, ha ilyenkor még szopik?

Jo olvasgatast!

A szülés utáni második évben az anyatejnek már kisebb a táplálási jelentősége, de a pszichés előnyök miatt nehanyan két éves korig, vagy tovább folytatjak a szoptatást.

De egyéves kor után a szervezet már általában megbirkózik a tehéntejben található fajidegen fehérjével és tejcukorral.

FONTOS A SZOPTATAS! De nem itelem el azokat az anyukákat, akiknek nem jön össze a szoptatás. Felnő a baba tápszeresen is, meg akkor is, ha már 3 hónapos kortól almát eszik. Talán még beteg sem lesz, bár vizsgálatok igazolták, hogy a fél éves kor alatt hozzátáplált vagy tápszerezett gyerekek 50%-kal többet voltak betegek, mint a kizárólagos anyatejesek. Vannak persze olyan tápszeres babák, akik sosem voltak még betegek, de én ismerek olyanokat is, akik folyton betegek, szóval ezen nincs mit vitázni. Sőt: tudok olyan anyatejes babákat, akik folyton elkapnak valamit, meg olyanokat, akik 3 éves korig egyszersem.

Nem tartom negativnak az egy ev feletti szoptatast! Felreertettel engem kedves kerdezo!

Viszont egy ket-harom eves gyereket szoptato anya tenyleg erdekes latvany!

Ugyanugy, mint egy haromeves szajabol kilogo cumi is. Ez sem elfogadott.

Az ötödik(hatodik) válaszoló vagyok, kisfiam csak öt hétig szopott. Most három éves, de az antibiotikumot nem ismeri. Az egyik kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor volt beteg. Két évesen volt hólyagos himlője, de azért kapta el, mert elvittem húgomhoz, akinek mindkét fia himlős volt, és szándékosan elvittem, hogy essen át rajta amíg óvodába megy. Szeptemberben kezdte az ovit, 25 - ön vannak a csoportban, az én kisfiam és még egy gyerek kivételével a többiek mind ki voltak dőlve legalább egyszer. Szóval ennyit az évekig való szoptatásról. Írtam már, hogy a cumit is üveget is én vettem el tőle, nem lelki sérült, sőt egy nagyon kiegyensúlyozott, mindig mosolygó, nem szégyenlős gyerek.

Félreértés ne essék, nem ítélem el azokat sem akik sokáig szoptatnak, de nem vagyok híve az évekig szoptatóknak sem. Nem normális dolog szerintem, hogy egy 2,3 éves gyerek szopjon. Megvan a módja annak is, hogy leszoktassunk lelki sérülés nélkül. A bepisilés, székrekedés nem feltétlenül annak tulajdonítható. Általában egy lelki "válságot" nem egy tényező váltja ki.

Engem is nagyon sokan elítéltek, hogy miért nem szoptattam legalább 6 hónapig. Hát mivel ha nem volt tejem?

Szóval ezt lehetne vitatni évekig, úgysem lehet igazságot tenni. Ez olyan mint általában minden ami több emberre vonatkozik. Soha nem lehet valamit úgy csinálni, hogy mindenkinek tetsszen.

Az én lányom 40 hónapig szopott és még mindig cumizik, lassan 3 és 3/4 éves. Mivel menet közben bebizonyosodott, hogy elég nagy a szopási igénye és ez egyfajta szokássá is vált a számára, szinte magától alakult így. (Én nem tartom ezt rossz szokásnak.) Engem sem egyik, sem másik nem zavar, mert én ismerem őt a legjobban és tudom, hogy képes vagyok pontosan értelmezni a jelzéseit. Tudom, hogy mit miért engedek neki - és ezt senki más idegen nem tudja így felmérni, ezért nem foglalkozom a kritikákkal sem.

Én eredetileg is sokáig szerettem volna szoptatni és örülök, hogy sikerült, ő választotta el magát végül. Cumizni születése óta cumizik, de miután igény szerint szoptattam, nagyon odafigyeltem, hogy csakis végszükség esetén kapja. Ez kicsi korában azt jelentette, hogy csakis házon kívül és akkor, ha nagyon sírt és nem tudtam mellre tenni (pedig szopizni szeretett volna), illetve itthon, fürdés után és az esti szopi előtt, amikor már annyira izgatott volt. :) Az volt a szabályom, hogy csakis ritkán és minél rövidebb ideig cumizzon (cumival) és nagyon jól bevált. Egyéb esetben mindig igyekeztem mellre tenni, ahol általában korlát nélkül komfortszophatott.

Később rászokott a cumis elalvásra és ez a mai napig tart, de ez megint nem zavar, így simán elalszik. Napközben viszont nem kapja meg, illetve ha mégis elöl marad vagy esetleg kell valamiért, akkor idővel el szoktam tőle kérni, és szinte mindig odaadja (vagy szól, hogy még nem, és megvárom, míg kicsit később magától adja). Amikor látom, tudom, hogy ez segít neki ÉS csak ez, akkor nem szoktam tőle megvonni, de természetesen más megnyugtatási módokra is tanítgatom. Először jönnek az egyéb módszerek, de van, amikor már csak a cumi segít és ilyenkor bizony jól jön, mint utolsó mentsvár.

Ugyanakkor azt már én sem tartom helyesnek, ha okkal-ok nélkül "egész nap" a gyerek szájában van akár az anyamell, akár a cumi. Pláne abban a korban, amikor a gyerek már képes bizonyos korlátok között működni (még a szoiban is). Az igények valódiságát persze néha nehéz felmérni, de azért legtöbbször érezni szoktuk, hogy mi az, ami már túl sok. Nekem ilyen pl. az, amikor a játszótéren, fent a csúszda tetején ott a 2 éves szájában a cumi - ami nemcsak totál felesleges, mert a gyerek ilyenkor a játékra figyel úgyis, hanem komolyan balesetveszélyes is. Vagy amikor a 3 éves minden kör után odamegy az anyukához és kiszolgálja magát a póló alól. EZEK már szerintem is túlzások; DE azt azért jó lenne ilyenkor mellé gondolni, hogy NEMCSAK ÍGY LEHET SZOPTATNI/CUMIT HASZNÁLNI egy x éves gyereknél!

Talán az én fenti példám is mutatja, hogy lehet ezt ésszel is csinálni, úgy, hogy kifelé csak minimálisan látsszon és ne legyen zavaró.