Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szoptatás » Kényes téma, de nektek nem...

Kényes téma, de nektek nem esett volna rosszul?

Figyelt kérdés

Valahova ki kell írnom, így most ide teszem:


Most már múltidőben beszélhetek az egészről. Első baba előtt: szinte nem is számítottam rá, próbáltam optimistán állni a dolgokhoz, hogy biztos lesz elég tejem, hogy tudok majd szoptatni. Nem így lett, minden igyekezetem ellenére. Ezt a részét nem részletezem, de átolvastam a szakirodalmat, kérdeztem, ittam teát, stb. stb. Vagyis mindent amit ilyenkor javasolnak.

Aztán úgy döntöttem, hogy ha nincs saját tej, próbálunk anyatejet szerezni. Aki ebben benne van az tudja, hogy nem ilyen egyszerű. Nekünk sem sikerül kapnunk. Így maradt a tápszer.

Ami miatt írok, ami a kérdésben szerepel: Több szoptató anyuka is volt a családban és bár nem vártam el tőlük, de eszükbe se jutott, hogy adjanak a tejükből. Pedig tudták, hogy próbáltunk anyatejet szerezni, stb. Inkább szoptatta a saját 2 évesét (meg még közben arról regélt, hogy ezt nem hiszi el, hogy nekem nem megy, biztos valamit rosszul csinálok), mint, hogy egy picit is akár adott volna az 1-2 hetes babámnak.

Lehet, hogy nagy kérés lett volna, nem tudom, de valahogy úgy érzem, hogy ha a helyükben vagyok, biztos próbáltam volna segíteni.


Aztán, nem történt semmi, kapott tápszert a babám és szépen fel is nőtt. De nekem ez akkor maga volt a tragédia és nem volt ott senki aki valódi segítséget nyújtott volna csak a "jó tanácsok", meg a bólogatás.


2011. okt. 26. 08:29
1 2 3 4 5
 11/43 anonim ***** válasza:
100%
Nekem rengeteg tejem volt, mikor született a fiam, de eszembe sem jutott, hogy másnak kellene. Nem is láttam sehol ilyet, és nem is hallottam, hogy valakinek kellene tej, és hol lehet leadni stb, de tényleg annyira tele volt a napom így is, hogy nem valószínű, hogy még a nyakamba tudtam volna venni olyat, hogy még naponta x-szer elhordom valahova a tejet. Azonkívül én a saját fiamnak inkább adtam volna tápszert, mint másnak a tejét, mert pl tudjuk, hogy vannak betegségek, amiket anyatejjel át tudnak adni, biztos nem tettem volna ki ilyennek a fiamat. De szerintem is, ha valamit akarsz, mondd ki nyíltan, mert a célozgatásokat nem fogja senki sem érteni.
2011. okt. 26. 08:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/43 anonim ***** válasza:
100%

Nem akarok védeni a családtagjaidat, de lehet, hogy gyakorlati akadálya volt a dolognak.

Én is sokáig szoptattam, bőven volt is tejem, 6,5 hónapig nem is igényelt mást a babám. De onnantól, hogy 3 hónaposan abbahagytuk a fejést, soha többé nem tudtam fejni. Több napig próbálkoztam vele valamivel később, ha esetleg magára kell hagynom egy időre, legyen otthon egy kis tartalék, de nem sikerült. Jött valamennyi persze, de sem géppel, sem kézzel nem tudtam néhány mililiternél többet kipréselni. Valahogy beállt az egész, és csak a baba tudta kiszívni.

Azzal viszont egyetértek, hogy ezt tényleg meg kellett volna beszélnetek, mert lehet, hogy adtak volna, az is lehet, hogy oka volt, hogy nem adtak, és ha ezt tisztáztátok volna, most nem lenne tüske benned.

2011. okt. 26. 09:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/43 anonim ***** válasza:
100%

Ezen ne rágódj!


Sokan leírták már itt, hogy a Te babádnak csak egy hasonló korú baba anyukájának a teje felelt volna meg! Az anyatej a baba korához igazodva szinte napról napra, hónapról hónapra változik, az adott fejlődési szakaszhoz igazodik az összetétele. Tehát egy 2 éves gyerek anyjának a teje semmit nem ért volna a Te pici babádnak. Már akkor inkább a tápszer,nem ördögtől való az sem, éppen ilyen helyzetekre találták ki.

Na meg én biztos nem hoznék csak úgy innen-onnan tejet, ki tudja milyen egészségi állapotban van az az anya (fertőző betegség, egészségtelen táplálkozás, dohányzás, gyógyszerszedés tb.) ami mind mind hatással van az anyatej minőségére, szóval mástól inkább nem, köszi...

9 hónapos kislány anyukája vagyok, intenzíven szoptatok még, de a Te helyzetedben a tápszerrel jobban jártál, így állj hozzá, de tényleg.

2011. okt. 26. 09:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/43 A kérdező kommentje:

Mindegyik variációban lehet valami.

Anno anyukám adott az egyik barátnőjének tejet, akinek szinte alig volt. Talán ezért tűnt természetesnek? Lehet, hogy ezért. Most, hogy tudom, mennyire nagy kincs az anyatej, biztos adnék legközelebb, ha úgy alakul. (Vagy leadni fogok)


Valahogy ez a 2 dolog volt rossz együtt, vagy ez az egész szituáció: tehetetlen vagyok (saját problémám nem oldódik meg, bárhogy szeretném), miközben fejemhez vágják, hogy de akkor is valamit rosszul csinálsz (meg a másik részét is, hogy a tápszer milyen rossz) Pont az akinél ott van a megoldás, az beszél, de nem cselekszik. (pl. pont azzal dicsekedett el, hogy ő bizony egyszer sem nyúlt tápszerhez) Tehát értitek ezt a kontrasztot? Ez jött le számomra rosszul

2011. okt. 26. 09:03
 15/43 Disi ***** válasza:
Nekem is kevés a tejem, de én azonnal ráugrottam az ismerősökre ez ügyben ha tudtam hogy valaki babás. Persze nem mindenkitől kértem volna csak akiről úgy gondoltam hogy megbízható. Tudom milyen nehéz, de én mindig szóltam, hogy ha feleslege lesz, akkor számoljanak velünk. Az ismerős anyukák is tudtak róla, így volt hogy így kaptam tippet, hogy kit keressek meg. Így is két helyről hordtuk, most az egyik megszűnt, de úgy néz ki lesz másik. Egyik helyről sem kaptunk sokat, de minél kevesebb tápit kell adnom, annál jobb. Nem vagyok tápi ellenes, de nyugodtabb a lelkem, és nem érdekel mennyi nyűggel jár eljárni. Engem szerencsére senki sem akart kioktatni, max tanácsokkal próbáltak segíteni, de szerintem akinek jól szopizó babája van az el sem tudja képzelni, hogy milyen az amikor nem megy. A poklok poklát jártam meg én is, az első két hónap e körül forgott, hogy hátha mégis kedvet kap a babóm, és hogy hátha sikerülne a mennyiséget feljebb tornászni. És persze nem tudod nem magadat hibáztatni. Amúgy az a kétéves tej nem igazán lett volna nektek jó, mert hasfájást okozhatott volna a picidnek, annak már nagyon magas a szénhidrát tartalma, és egy pár hetes babának inkább fehérjébe dús tejre van szüksége. Nekem is volt egy egy éves babás ismerősöm, azt mondta a védőnőm, hogy a tápszernél talán egy fokkal jobb, de nem biztos hogy megússzuk probléma nélkül. Aztán a természet megoldotta a kérdést, mert hirtelen elapadt neki egy betegség miatt, így nem kellett tovább gondolkozni rajta. Úgyhogy szerintem azt ne sajnáld. Az hogy kioktatott, az viszont szomorú.
2011. okt. 26. 09:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/43 A kérdező kommentje:

Írtam, hogy több anyuka is lett volna, volt köztük pici babás is, de nem is ez a lényeg.


Azt hiszem meggyőztetek arról, hogy máskor nyissam ki a szám :)

2011. okt. 26. 09:16
 17/43 anonim ***** válasza:

5 gyerekem van, mindegyiknél rengeteg tejem volt, illetve a picinél most is van. Háromnál Pesten az anyatejgyűjtősök vitték el a fölösleget, itt vidéken pedig tejtesókat kerestünk. Nálunk amúgy a védőnő igyekszik összehozni a kismamákat plusz anyatej ügyben, és intéz minden papírmunkát, hogy elszámolható legyen. Így nálunk nem volt szükség babakorban tápszerre.

Viszont nem értem a tápszerellenes anyukákat. Nyilván nem örömében ad tápszert valaki a kicsinek, hanem mert muszáj. És ebbe még az is belefér, hogy nem akarja más anya tejét adni. Nálunk 1,5 éves korában kellett tápszerre állítanunk a lányomat. Felszívódási zavara van, rendkívül étvágytalan, gyakorlatilag megállt a fejlődésben. Majdnem sírva fakadtam, amikor azt olvastam a záróján, hogy energiahiányos alultápláltság. Speciális tápszert kell neki adnom, hogy meglegyen a kellő kalóriabevitel. Kiírtam ezzel kapcsolatban egy kérdést. Trükköket vártam, hogy mi módon tudnék legalább pár falattal többet belediktálni a gyerekbe. Erre jól letámadtak, hogy minden a tápszer miatt van. Holott előtte sem evett, és a tápszertől végre kicsit összeszedte magát. Tényleg olyan, mintha bűn lenne tápszert adni.

Bocs, hogy kicsit off voltam, mindezzel csak azt akartam írni, hogy ne bántson, hogy tápszeres volt a babád.

2011. okt. 26. 09:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/43 anonim ***** válasza:

Teljesen igazad van, hogy rosszul esik, viszont én úgy tudom, hogy csak hasonló korú terhességből ill. szülésből származó tejet lehet adni a babáknak. Tehát egy pár hetes babának nem lehet 2 éve szült anyukának a tejét adni.

Én is hasonló cipőben járok most, és a védőnőm mondta ezt.

2011. okt. 26. 10:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/43 anonim ***** válasza:

Ténylge ne haragudj meg rám/haragudjatok ez csak az én véleményem,de én se adtam volna......

Igaz nekem is csak 5 hónapos koráig volt teje holott tejserkentő teát ittam(ami nekem különösen nehéz volt mert a sima teát is utálom)de megtettem mindent.Utána tápszert kapott és mégis felnőtt!!!Vagyis csak 2 éves:)de nem beteges szerencsére.

Én nem vagyok tápszer ellenes,inkább tápszert kapjon,mint más anyának a tejét.Én nem adtam volna a gyerekemnek más idegen,nem idegen tejét.Sőt ha nekem sok tejem lett volna akkor inkább lefagyasztottam volna és később főzelékbe bele kevertem volna,minthogy másnak adjam.Miért is adjam mikor az én gyerekemnek is jót tesz.Oké akinek rengeteg van vigye el a tejgyűjtőbe vagy ajánlja fel,de akinek annyi van hogy a sajátját etesse belőle még ha 2 éves is akkor had tegye szerintem.Azt már le se írom mert mindenki irta hogy nem lett volna jó a teje neked.....

Ezért nem kell hogy rosszul érezd magad,mert pl.ez majdnem ugyan olyan mintha ruhát nem adott volna ő dolga ő vette.Én se kaptam senkitől,nem is kértem inkább megvettem magamnak.Oké hogy az anyatej védeséget nyújt...stb de felnőtt már más is tápszertől.

2011. okt. 26. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/43 anonim ***** válasza:
48%

Azt már leírták,hogy nem lett volna jó a te pici babádnak a 2 éves gyerek anyukájának a teje.

Én adtam pár hétig a keresztlányomnak,mert rengeteg volt,6 hónap a különbség a 2 gyerek között.Szoptattam is.De ne hidd,hogy egyszerű.szoptatni azért nem,mert olyan mintha megcsalnál valakit,ebben az esetben a saját gyereked,mert a melled csak a saját gyerekedé.

Fejni meg nem leányálom.Főleg ha már beállt a kereslet kínálat.Mikor úgyis a lefolyóba önti valaki az más.De azért szaporítsam a tejet,hogy másnak adjak,azért terheljem le a szervezetem,na azt már nem.

Irtad a 2 évest.az az anyuka folyamatosan választotta el a gyerekét,fokozatosan csökkent a teje,esze ágában sem volt újra termelni többet.Ezért nem kell haragudnod.Rám se amiért ezt írom.

3 és fél évig szoptattam,nem tudom nálad mi lehetett a gond,de egy biztos,a tej az agyból indul.Ebbe nem megyek bele,mert ahogy irtad,kiolvastad a szakirodalmat,nem értenél egyet velem.

A másik pedig,soha nem adnám más anya tejét a gyerekemnek,akkor tápszer ,ha nincs más megoldás.Honnan tudhatnám,hogy a másik anyuka teljesen egészségesen táplálkozik.Erre nem gondoltál?Lehet valamije fáj,és bevesz egy gyógyszert amit nem lenne szabad.Vagy a melle nem csak a gyereké,hanem a férjé is,akinek mondjuk épp szájfertőzése van,vagy bármi más.

Tedd túl magad ezen,a másik gyereknél lesz tejed,úgy állj hozzá.

2011. okt. 26. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!