Szerintetek van még így értelme a szoptatásnak?
9 hónapos a fiam. 6 hónapos koráig kizárólag anyateje élt, utána viszont annyira belejött a kanalas evésbe, hogy szinte nem is akart szopizni. A napközbeni étkezéseket gyakorlatilag 1,5 hónap alatt kiváltottuk. Maradt az esti, hajnali, és reggeli szopi. Persze a tejem így nagyon megcsappant, hogy ilyen gyorsan váltottunk ki étkezéseket, és egy idő után azt vettem észre, hogy reggel már abszolút nem érzek tejleadó reflexet és a kicsi egy óra múlva már keservesen sír. Így kapott tápis pótlást. kb 3 hete megjött a menzeszem most először, na ez megint nem tett jót a tejnek. Most ott tartunk, hogy este szopizik, de egyre korábban kel, van hogy már kettőkor, és rá egy órára megint éhes, és megint, mire megunom és reggel hat körül csinálok neki tápszert, abból bevár 210 ml-t és alszik mint akit leütöttek 9-ig, fél 10-ig.
Tuti hogy nem elég már neki. Aki volt hasonló helyzetben meddig bírta? Hulla vagyok, van mellette egy 3,5 évesem egy egész háztartás egy rohadt nagy kerttel, segítség nélkül. Már nem látok a fáradtságtól.
Kedves Kérdező! a szoptatás kérdése,ami az évtizedek alatt különféle divathullámokon át vergődik..
A legfontosabb -figyelni a babát. Elég? jó? gyarapszik?
Az orvosok tudják, 5-6 hónapig elég, ha van tej, utána fokozatosan el kell kezdeni a hozzátáplálást, mert a vastartalma nulla, és olyankorra elfogy a kicsi szervezetében tartalékolt vas. És: fokozatosan el kell választani, mert 1 év fölött semmi, de semmi tápértéke nincs számára, azonkívül elválasztási problémákhoz vezet (ott szórakozik, és már nem akarja, elvegyék tőle..)
Ez az általános. A ti esetetekben: szerintem már nincs szüksége, el lehet választani. Nagyon jó, hogy 6 hónapig csak azt kapott, ez egy életre jó immunrendszert ad.
Ha visszaállt a ciklus:végképp jó az elválasztás (kényesebb babák nem szopiznak alatta! megváltozik a tej íze..és tápértéke 0 lesz)
Este adható a laktató, nyugtató tejbedara.. kell a gabona, és laktat is (volt amikor ezzel is túlzásokba estek, hol + hol- irányban.. este jó..)
A darát elég hosszan főzni a megfelelő tejhígítással.
Egy év fölött csepp méz, darált dió, héjatlan darált mandula (mandula már most is mehet, forró vízbene lválik a héje, leszedhető, 1-2 szem darálva reszelt almába is finom, tápláló)
Fáradt vagy, lemerült,az is ellene szól, hogy folytasd. Az anyuka fáradsága és kimerültsége nem jó a kicsiknek sem..
Sok erőt kívánok! nehéz,de majd 10-20 év múlva minden nehézség ellenére úgy gondolsz majd vissza, ez volt az aranykor.. :)
Köszi! :))
Hihetetlen hogy senki nem esett nekem. :))
Én is úgy látom, hogy jobb lenne befejezni. Súlya rendben, sőt nagyon rendben, egészséges (leszámítva a bárányhimlőjét), vidám baba, soha nem volt cicifüggő, neki a cici csak addig kellet míg jól lakott, ha nem volt éhes és megpróbáltam szopiztatni, ordított.
Amíg elég volt neki a tej, addig aludt egész éjjel, mint a mormota 5 hetes kora óta, este fél kilenctől reggel 5-ig.
xStefix, te nulláztad le a 14:46-ot? na mondsza ritka nagy bölcs pontozógép, mi a baj? hm? az, ha valaki segíteni akar?
*
Kérdező, sok egészséges gyerkőc nőtt így fel, amit írtam.
A témában mániákusok vannak, akik ráadásul még az aktuális divatoknak is meg akarnak felelni. De nem ez az érdekes. A kisbaba jól fejlődik, neked kimerítő,és visszaállt a ciklus, minden jel arra mutat, elválasztódott, és így jó. Ha nyúzott, lemerült vagy, mint ahogy írod, az viszont árt. Neked, és mert a kisgyerekre nagy hatással van az anya hangulata, nekik is. Nincs türelmed, összeszaladnak fejed fölött a teendők, és elkeseredhetsz. Pihenj néha, játssz velük, érezd az aranykort. Mert most sok minden nehéz, de mégis 10-15 év múlva úgy emlékszel majd vissza erre, amikor kicsik voltak a gyerekek, ez volt az aranykor. Ez, a kisbabák várása, a kicsik nevelgetése édes teher :)))
Én egyedül senkit nem tudok lenullázni, de tettem hozzá, ez igaz. Azokon akadtam ki, hogy 1 éves kor után nulla a tej tápértéke meg hogy a ciklus visszaállása után ajánlott az elválasztás. Micsoda marhaságok! Már bocs, de aki tanácsot ad, utánanézhetne, hogy korrekt legyen, amiket ír, mert ezek tény-adatok (lennének), nem szubjektív vélemények.
Kérdező, sztrájkol a babád: a legpontosabb megoldása pedig az, hogy rájössz, mi miatt teszi ezt. Az egyéb kísérő-módszereket, amikkel megpróbálhatod visszaszoktatni a melledre, itt olvashatod:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!