Elfogy a tejem 2 hónap után?
Tegnap este óta van az,hogy a babám már elkezd nyűglődni a cicin(valószínű már nem jön neki több tejcsi)és ilyenkor oda kell neki adnom a másikat is,mert még éhes.De még utána sem mindig nyugszik meg teljesen,látom rajta,hogy még enne.Este fejtem még a szopi után mindkettőből összesen 80at,majd mikor felkelt éjjel enni,megint ment a szenvedés,tök puhák is voltak a mellem és megint oda kellett neki adnom a másikat is pedig eddig 1 is elég volt.Nagynehezen megnyugodott,aludt még 4 órát.De ma megint ez van,mindig kell neki a másik cici is,mert 1nem elég,így a lefejt tejet kapja meg utána,de félek,hogy lassan nem tudok mit tenni,érzem,hogy üresek a melleim.
Lehet,hogy én okoztam ezt?Már elég sok nyűglődésem van a szoptatással,bimbóvédővel is gyakran fáj,kényelmetlen a pozíció,nem lehet tervezni sem nagyon,mert van hogy fél-1óra múlva megint enne.Tudat alatt,már arra gondolok, hogy jó lenne ha már vége lenne.
Baj ha most lesz tápszeres?
8 hetes a baba
nyilván az lenne az optimális, ha sokáig tudnád szoptatni, már csak azért is, mert az immunrendszerét fél éves koráig jórészt az anyatej adja.
tápszerezés nem a világ vége, főleg ha van közben azért annyi tejed, hogy napi 1-2 étkezés kijön belőle. viszont akkor át kellene állni arra, hogy nem szoptatsz, hanem csak fejsz és szépen gyűjtöd. (cumisüvegből amúgy is könnyebb enni, amellet nem szoktak szeretni sz@rakodni a babák a cicivel)
emellett ennek is van előnye, így legalább pontosan fogod tudni, hogy mennyit eszik. (és etetheti apa is, te meg addig pihengethetsz kicsit)
Én 6 hónapos koráig azért fejtem MINDEN szopi után, hogy tuti elég legyen.
2 hetesen majdnem elment a tejem. Akkor egy ideig 7-7, 5-5, 3-3, 1-1 perceket fejtem váltott ciciből, ez a serkentő fejés. Bevált nagyon. Csak utána hiába volt rengeteg tejem, nem mertem abbahagyni a fejést. Volt, hogy több, mint 11 liter volt a fagyóban. Pedig úúúúgy úúúútáltam fejni. De még 6 hónap után is fejtem 1 éves koráig, csak akkor szép lassan egyre kevesebbet, a végére már csak annyit, hogy legyen elég az éjszakai evéshez, hogy ne kelljen kivennia helyéről. Ha kivettem és ciciből kapta, akkor akár 4x is felkelt. Ha lefejtem és üvegből kapta, akkor 1, max 2x. Szóval 1 éves koráig fejtem, azóta tápszer.
Ha most átállsz a tápszerre, akkor sem lesz világvége, legalább 8 hétig anyatejet kapott. Ha viszont kipróbálod a serkentő fejést pl 1 hétig, lehet, hogy neked is beindul a tejed megint jobban, és azzal adsz neki még 1-2 hónap anyatejet.
A fájdalom nekem kb 10 hetesen múlt el, nekem is nagyon fájt eleinte. Főleg a 2. hónapban.
Sok sikert és kitartást!
Na figyelj:
1. Nyugi! Még nincs veszve semmi, csak pár dolgot nem tudsz. Igyekszem érthetően leírni, hogy értsd és lásd. :)
2. Nem fogy el a tejed!
2.a. Teljesen normális, ha egy idő után 1 mell már nem elég egy szoptatásnál. Ennek számos élettani oka van, amire most nem térnék ki, mert hosszú lenne. Ami a lényeg: lehet, hogy csak átmenetileg kell 2 mellből szoptatnod (perpill nem elég a tejed, ezért a babád többet "gyárt" magának), de az is lehet, hogy ezen túl már így fogsz szoptatni, mert kelleni fog mindkettő. Ez idővel ki fog derülni. Egyik sem probléma, a lényeg, hogy így vagy úgy elég lesz a tejed.
2.b. Az, hogy a melled felpuhul, önmagában nem jelenti, hogy fogy a tejed. Ezt a folyamatot nevezik a kereslet-kínálat beállásának, most egyensúlyba kerül a megtermelt és az igényelt tejmennyiség. Eddig valószínűleg teltek voltak a melleid a következő szopi idejére: ez azonban pont az jelentette, hogy eddig valamennyivel többet termeltél, mint ami kellett. (Újszülöttes anyukáknál van így.) Ez azonban nem gazdaságos hosszú távon, ezért mostanra a tested kezdi megtanulni, mennyi az, ami pont elég. Ráadásul, ezzel párhuzamosan a tejtermelés működése is módosul: eddig inkább a szopik között termeltél és tároltál teje, mostanában arra kezdesz átállni, hogy inkább a szoptatás alatt termelődjön a több. Magyarul, mire jön a szopi, te kevésbé leszel telt. De az előbbiek alapján tudod már: ez nem azt jelenti, hogy nincs elég tejed, csak annyit, hogy tárolni nem tárolsz már egyszerre annyit/sokat. Ezért tűnik plötyinek a melled. (És innentől már nem is lesz sose fullteli.)
3. Nem tudom, észleltél-e a 6. hét körül növekedési ugrást - elképzelhető, hogy ti most jártok itt. Ezeknél a szakaszoknál (mert lesz még) a baba éhsége egyik napról a másikra hirtelen megnő, nem lakik jól már a korábbi mennyiséggel. Magyarul, gyakrabban fog jelentkezni szopiért, délután/este pláne nem fogja tudni magát teleenni és emiatt nyűgösebb, sírósabb lesz.
Mindez teljesen normális így, ezt tudd! (De persze nem kellemes élmény neki se, nekünk se.:)
4. Ilyenkor mi a teendő: MINDIG MINDEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT szoptass igény szerint! Azaz, akkor és úgy, ahogy a babád szeretné. Ugrásnál pl. ez azt is jelentheti, hogy akár óránként szoptatsz - de ez is normális! A lényeg, hogy minél több inger érje a melled, mert így fog majd néhány nap múlva ráállni arra, hogy több tejet termeljen meg. Ez az aranyszabály, mindig eszerint érdemes csinálnod.
5. Amit kerülj:
5.a. A védő nem túl szerencsés dolog, de ha nem akadályozza sem a szopizást, sem a tejtermelésedet, akkor mostmár mindegy. Idővel mondjuk azért meg lehetne majd próbálni elhagyni, nehogy gondot okozzon.. (cumizavar)
5.b. A tápszert jó lenne nagyon komolyan hanyagolni!!! Két okból: Egyik, ha üvegből adod (ahogy általában szokták), megkockáztatsz egy cumizavart, amit elég macerás munka lehet kijavítani. Másik: Amennyi tápszert adsz egyik nap, másnap annyival kevesebb tejed lesz, mint kellene! Ergó, a táp gyönyörűen visszafogja a tejtermelést ill. a tejed szaporítását (ha utóbbi kellene). Nagyon sok anyuka úszik el a szopival a táp elkezdésénél... Én nagyon óvlak tőle, hogy túl korán vagy nagyon alapos indok nélkül add, mert sok további bonyodalmat okozhat...
5.c. SOHA ne gondolj olyasmire, hogy abba akarod hagyni a szoptatást! Akármilyen nehéz is, folytatni fogod! (Hidd el, nagyon sokáig el lehet menni a próbálkozással, ezt én is tanúsíthatom neked. Megéri nem feladni!) Egyrészt, ezt a tested is tudja ám, másrészt a babád is meg fogja érezni! Közhely (és nem is mindig igaz, de) a szopi is nagyrészben a fejben dől el! Ha úgy állsz hozzá, hogy menni fog, akkor hatalmasat léptél előre!
6. Látod, ezek az információk valószínűleg nagyrészt hiányoztak neked eddig. Pedig ezek fontos dolgok, amiket érdemes tudni! Szerintem mostmár kicsit azért megnyugodtál te is, hogy még nincs veszve semmi. :)
7. Ha valamit nem tudsz, először inkább kérdezz, és csak a legeslegvégén add fel. Sokan vagyunk itt azért, hogy segítsünk neked/nektek. ;)
Köszönöm a támogatást és a tanácsokat!
Most fejeztem be a szaporító fejést,meddig kell csinálni?Egy nap hányszor?Remélem használ!
Még nem volt ilyen növekedési ugrása,bár hallottam róla,hogy szokott lenni,valószínűleg akkor ez az.Csak olyan rossz,hogy érzem,szinte semmit nem szív és szenved a cicin,mert nem lakik jól.Maradok akkor addig annál,ha látom nem lakik jól odaadom neki a lefejtet,eddig is így volt.Remélem azért ez tényleg rendeződni fog!
Addig még nem nyúlok tápszerhez,bár már fel van írva,de azért tartok tőle,nem is váltottam ki.
Amire a pótlásnál figyelj:
1. NE ÜVEGBŐL!!! Kispohár, csőrös, bármi, csak ne cumis dolog.
2. Körültekintően adagolj:
- lehetőleg csak akkor adj pótlást, ha a babád nagggyon nyűgös ÉS sehogy máshogy nem tudod megnyugtatni (-> séta, ringatás, altatás, játék, ének stb.)
- csakis annyit, amennyivel éppen megnyugszik. Ne az legyen a cél, hogy jól belakjon, mert az megintcsak ritkítani fogja a szoptatást, pedig most a gyakoriság lenne a cél...
- ha mindennap / rendszeresen kell pótolnod, lehetőleg napról napra próbáld csökkenteni a mennyiségeket. Ezzel párhuzamosan pedig szoptass ismét gyakrabban, hogy ne az üvegből jusson a babád tejhez, hanem egyre inkább a melledből.
Én őszintén ajánlom neked, hogy eszerint próbálj pótolni, ha már mindenképp muszáj (bár jobb lenne inkább nem), mert így van a legkevesebb esélye annak, hogy cumizavar lesz (ha esetleg lenne a hajlam) és/vagy hogy csökkenni kezdjen a tejed; sőt, így esélyes leginkább, hogy vissza fog jönni, szaporodni fog.
(Az anyatejes pótlás is hasonlóan "necces", mint a tápszeres, mert ezek a pótolt mennyiségek is hiányozni fognak a melledből. Ezért ez a körülményeskedés.)
én minden cicizés után csináltama szaporító fejést, még éjjel is Mondom, én teljesen megőrültem. :-)
Nekem csak 1x kellett tápszert adnom, akkor este amikor kiderült, hogy nem elég a tejem. Másnaptól volt mindig lefejve elég a pótláshoz, de 1-2 héten belül nem kellett már pótolni, bár előtte is csak estére fogyott el a ciciből.
Szerintem 1 hét alatt látod már, hogy van-e hatása, ha így fejsz és van-e még szükség további serkentésre. űszerintem érezni fogod.
Mivel már 2 hónapos babád majdnem, így lehet, hogy nem lesz gond, ha cumisüvegből adod a pótlást Nekünk volt egy olyan NUK-os üvegünk amivel nagyon meg kellett dolgoznia a kajáért, mi azt használtuk eleinte, hogy ne szokjon le a ciciről és térjen át az üvegre. Olyan cicifüggő lett, hogy most 21 hónapos és alíg tudom leszoktatni, de le kell, mert 15 hetes terhes vagyok.
Nekem emellett volt itthon dobozos b
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!