Cicifüggő csecsemők anyukája! Mennyire változik meg idővel a gyerek függősége?

21:37-esnek, ez csúcsszuper, minden elismerésem a tied! :)

Én is csak jókat olvasok az ilyen hosszan szopó gyerekek közösségi beszoktatását illetően!

Nekünk sajnos el kellett kezdenünk a bölcsit (2,5 éves), és hát nem is egyszerű, nekem is jobban igényli most a szopit, a testközelséget. De számítottam erre és meg is adom neki, amit kér, mert így tanulja meg legjobban, hogy bízhat bennem, támogatom őt. :)

Utolsóval értek egyet, én is ezt tapasztalom ill. hallom.

És pont a 30x éve dolgozó bölcsis gondozónő sopánkodott nálunk is azon, hogy lehet, hogy az én lányomnál is azért nehézkes a beszokás, mert még szopik... (pedig nem emiatt és ezt már megpróbáltam elmagyarázni nekik többször is)

Nem akarlak megbántani, kedves kérdező, de szerintem az idősebb generáció tagjai, bár valóban nagyon tapasztaltak és sokat láttak-hallottak már, de épp ezért lehet, hogy kicsit szűklátókörűbbek is már, mint a fiatalabbak... (Az én anyum is 40 évig volt gyógypedagógus és ez rá is igaz néhány dologban.)

Régen az volt a sztenderd, hogy gyorsan válasszuk el, mert az milyen jó, így lesz csak igazán önálló meg stramm kiskölyök (és amiket te is leírtál) - de mára hála égnek egyre többen kezdik peddzegetni, hogy de mégse ez (lenne) a normális szülői hozzáállás. És szerintem egyáltalán nem úgy van, ahogy te írod! Nemcsak a szülőnek van szüksége a gyerekre (mert ez is így van, dehát ez miért lenne baj?), hanem fordítva is, de még mennyire! Hát kitől mástól tanulná meg a gyerek a legalapvetőbb tudást, kiben tanuljon meg bízni, kihez bújjon oda, amikor valami baja van, ha nem hozzánk?! Nem tudom, de én nagyon nem értem az olyan szülőket, akik egyszerűen nem értik vagy nem látják, hogy ez a logikus és célravezető út...

William Sears Éjszakai gondoskodás c. könyvében olvastam egy nagyon jó idézetet (csak tartalmilag tudom idézni): Nem az önállóságnak kellene az elsődleges nevelési célnak lennie (mint ahogy mostanság ezt sokan szajkózzák) - az önállóság ugyanis magától is kialakul, mintegy "melléktermékként", amikor a gyerek elég érett lesz majd arra, hogy magától önállóvá váljon. És ezt úgy tudja a legjobban elérni, ha szeretetteljes közegben nőhet fel, ahol támogatják az ő fejlődését, igényeit.

Ergó, nem az önállósodást kellene erőltetni, hanem pont hogy a szeretetet, a bizalmat, a törődést támogatni! Mert ha ezek megvannak, akkor lesz csak igazán kedve a gyerkőcnek felfedezni a világot és önmagát!

Egyébként van nagyobb gyerkőcöd is?

Csak azért, mert ha lenne és szoptatnád, akkor látnád csak igazán, hogy mennyire fontos nekik a szopi = az anyához való közelség... Ez egy külön témát érdemelne. ;)