Màsnak is volt diszfòrikus tejleadò reflexe, d-mer?

Az én esetem elég extrém, legalàbbis remélem, szòval csak azért regisztràltam, hogy leìrjam, hàtha segìt valakinek!

Szoptatàs alatt az elején àllandòan itt olvastam a szoptatàsròl, mert nem értettem, hogyan rühellhetem ennyire. Szoptatàs előtt màr sìk idegbeteg voltam mindig. Tejem volt bőven, fàjni nem fàjt az első pàr hetet leszàmìtva, nem gyulladt be a mellem, ment minden ahogy az a nagykönyvben meg vala ìrva... Alapvetően is pozitìv személyiség vagyok, nyugpdtan élünk, a szülés jò élmény volt, a férjem pedig azt sem tudta, hogyan segìtsen az elején. (Ez nem kivagyisàg de fontosnak tartom leìrni az alaphelyzetet, ìgy lesz teljes a kép.) Nem értettem miért ülök akkor ökölbe szorìtott kézzel, zokogva a dühtől majdnem minden szoptatàs elején. Ordìtottam is vele néha, borzasztò volt az egész. Azt hittem utàlom a kisbabàmat meg a szoptatàst és hogy alapjaiban nem vagyok anyànak valò. Àldom az eszem, hogy a nagy szégyenkezés ellenére elmondtam a védőnőmnek (Norvégiàban élek), hogy borzalmasan érzem magam, amikor szoptatni KELL. Ő volt az aki mondta, olvassak utàna a D MER-nek (Dysphoric Milk Ejection Reflex). Linkeltem.

Miutàn kiokosìtottam magam és megértettem, hogy nem én vagyok alapjaiban elb#%&va, hanem a hormonjaim.. és nem vagyok depressziòs, sokkal könnyebb lett! Most 8 hònapos a kismajom és 1-2x naponta még mindig tudom szopiztatni, persze òriàsi önkontrollal és telefonnal a kezemben, hogy eltereljem a figyelmem.

Remélem nem sokan ismernek magukra!

[link]