A kérdés jóindulatú, tehát ne rohanjanak le a tápszeres anyukák! Normális az, hogy annyi kismama szerint kevés a teje?

Kedves Szupermamizós Válaszoló! Nagyon-nagyon sajnálom, hogy magadra vetted a korábbi válaszokat. A magam nevében biztosan állítom, hogy NEM RÓLAD volt szó. Hanem azokról akik feladják (mindennemű komoly próbálkozás nélkül) vagy nem kapják meg a kellő információt és támogatást (családtól, védőnőtől, gyerekorvostól), illetve azokról akik egyéb okokból NEM AKARNAK szoptatni!

Üdv.

Az egyik korábbi (nem tudom már hanyadik) hozzászólóhoz hasonlóan állíthatom, hogy ha nagyon kevés a tej akkor is van remény!

Az én kisfiamnak 4 hetes korától - védőnői, ill. korábban orvosi tanácsra - kellett a szoptatás kiegészítéseként tápszert adnom, mert a számára szükséges(?) napi mennyiségnél sokkal kevesebbet szopott, és bár szinte egész nap szoptattam megállás nélkül, állandóan sírt.

Elhatároztam, hogy, ha kell is valamennyi tápszert adnom, nem adom fel a reményt, mert a szoptatás, az anyatej egy soha többé nem pótolható lehetőség egy kisbaba számára. A tápszer kérdését úgy oldottam meg, hogy mindig csak egy minimális mennyiséget adtam egy nap, és igény szerint szoptattam, szoptattam, szoptattam. Ma 7 hónapos, nagy (9,3 kg) és gyönyörű, fejlett a kisfiam és a napi 2 alkalom gyümölcs, vagy főzelék mellett csak szopik. (Tehát a gyümölcs, főzelék teljesen kiváltotta a tápszert.) Így elmondhatom, hogy ha hosszú idő alatt is, de 5 hónapos korára kialakult, hogy elég tejjel el tudtam látni és azóta is boldogan szopcsizunk, igaz, néha éjszakánként 3x-4x is. Ezért én nagyon boldog vagyok, mert tudom, ez a legtöbb, amit tehetek a babám egészséges táplálkozásáért.

A kérdezőnek: nem a kérdés félreértése az oka az anyatejes és tápszeres anyukák közötti ellentétnek, hanem maga a kérdés.Van aki magára veheti, másoknak eszébe nem jutna. Szerintem eléggé veszélyes vizekre eveztél ezzel.:-)

Üdv

Akkor most leírom a mi történetünket.

3 hete szültem, császárral. Már ez kudarc volt nekem, 18 órás vajúdás után műtöttek. Még a lábam el volt zsibbadva, de már erőltettem, hogy mehessek a kislányomhoz. Feltett szándékom volt, hogy cicire teszem, és minden megy majd a maga útján. Hát nem!

Hiába mentem le nagy nehezen a babához, sajnos nem tudott szopni. Nem megfelelő a mellem, ezért be sem tudta kapni a mellbimbómat. 2 napig ki sem derült, hogy nem a testhelyzettel vagy a gyerekkel (vagy egyéb) van a baj, hanem a mellbimbóm formájával. Uis nem áll befelé, mégsem jó. 2 nap után vehettem bimbóvédőt, mert amit bevittem a kórházba, nem volt jó méretű (pedig a gyógyszertárban adták). A 3. napra még mindig nem indult be a tejem, pedig próbálkoztunk mindketten. Én az éjszaka egy részét a szopis szobában töltöttem, próbáltam fejéssel ösztökélni a mellem. A 4. napon a babám egész nap aludt, ami megrémisztett. Késő délután sikerült találni egy "értő" embert, aki elmondta, hogy szegény kicsi azért alszik, mert megpróbált szopni, de rájött, hogy nincs mit, ezért úgy döntött, hogy inkább alszik, mint éhezzen!!! Gondolhatjátok, hogy átsírtam az egész estét, éjszakát!

Ekkor adták a tápszert, hogy akár álmában is erőltessem a gyerekbe, mert ez így nagyon nem lesz jó. Persze egyből felébredt, azóta is sokat van két étkezés között ébren.

Itthon aztán próbáltam fejni, cicire tettem (rendszerint bealudt rajta, mert belefáradt, hogy alig jön vmi); homeopátiás bogyót, Laktoherb teát, rengeteg folyadékot, rántott levest fogyasztok (most is van itt mellettem egy bögrével), mégis egyre kevesebb a tejem (pedig eddig sem volt sok). Ma reggel már csak elenyésző mennyiséget tudtam fejni, pedig elhihetitek, hogy minden erőmmel azon vagyok, hogy tudjam ciciztetni a lányomat!

Egyébként nagyon jó kislány, átlag 3-3,5 óránként kel önmagától, pedig én "igény szerint" akartam szoptatni. Nos, neki ez az igénye. Én meg hiába szoptatom, sehogy sem elég a tejem.

Elég nagy megrázkódtatás nekem, hogy sem megszülni, sem etetni nem tudtam/tudom rendesen a lányomat, de ez van. Nem az alakomat sajnálom, sem az időmet, de egyszerűen NEM MEGY! A gyereknek pedig ennie kell. Ezt be kellett látnom, és fel kell(ene) dolgoznom, de az sem igen megy.

Azok, akik tudnak szoptatni, el sem tudják képzelni, hogy milyen rossz érzés az, hogy hiába minden, nem megy a szoptatás, nincs tej!

Aki meg elítél azért, mert tápszerezünk (én pl 60-70 %-ban), az gondolja át egy kicsit. A tápszeres anyukák többsége megpróbál szoptatni MINDENÁRON. Csak nem sikerül.

Nem vitatkozni, veszekedni akarok, de elég nekünk a saját kudarcunkat feldolgozni, nem kell a más negatív véleménye, köszönjük! Persze biztosan vannak olyan anyukák, akik direkt nem szoptatnak, de szerintem a többség azért nem ilyen. Örüljetek, hogy Ti tudtok szoptatni (és arra gondoljatok, hogy mi is szerettünk volna)!

Sziasztok! Először is: nem érzem magam Szupermaminak, mert tudok szoptatni, hanem egy anyának, akinek megadatott ez a gyönyörű helyzet. Másodszor úgy látszik vannak emberek, akik nem akarják megérteni azt, amit a másik mond.

Nekem személy szerint van olyan barátnőm, aki (tápszeres pótlás mellett) csak 3 hónapig, azt is kínkeserve tudott szoptatni, nem ítélem el, sőt büszke vagyok rá, mert láttam, hogy mennyire küzd. És van olyan ismerősöm is, akit igenis elítélek, mert neki az a fontos, hogy attól az 5-6 kilótól megszabaduljon, ami feljött rá a terhesség alatt.

Szóval tápszeres és tápszeres anyuka között is van különbség, mint ahogy anyatejes és anyatejes anyuka között is. Nem kéne általánosítani!

Üdv.