Hogyan tudnám le szoktatni pelusrol?
Kisfiam 3 évet most töltötte sajnos egyáltalán semmi jelent nem mutat szobatisztaságra. Beszélni nem illetve keveset beszél szavakat mond ami épp tetszik neki és van kedve
Most kezdte az ovit de már 1 hét után kaptuk hogy nem önálló és nem szobatisza sajnos. Mi nagyon igyekszünk meg kapta az SNI s státuszt valóban el van maradva mi nagyon igyekszünk de nem tudom hogyan tudnánk a wcre szoktatni?
Csak sok türelemmel, erőszakkal sehogy. Bilikönyv olvasás, Dobd el a pelust Elmo nézés.
Ilyen időben amúgy sem érdemes elkezdeni, majd ha meleg lesz.
Az én 3 évesem mindenben önálló+folyékonyan beszél 2 éves korától de a pelusról nem tudom leszoktatni.
Kaptunk egy Pá Pá pelus könyvet, amit magától elkezdett lapozni és közben meséltem neki, miről van szó benne. Aznap pelus helyett kisgatyát kért, és magától menni akart wc-re. Eddig soha rá se ült.
Aztán ahogy ráült, elkezdte mondani hogy pisilnie kell, de nem jön semmi, nem sikerül. Ott ült egy órát...
Azóta nem hajlandó ráülni, mert "úgyse sikerül". Én is teljesen tanácstalan vagyok. Pedig ez a könyv tényleg jó volt.
Egyébként ha kakil a pelusba, rögtön szól, hogy cseréljük ki, és már máshol nem is hajlandó kakilni csak otthon, de otthon is csak elbújva. Mindenki azt mondta, ezek már jó jelek. Esetleg nálatok van valami hasonló?
Sajnos nálunk mivel nem nagyon kommunikál el van a kis világába így nem jelez. Bilin wcn ül ha úgy van bele is kakal. De nem szól sajnos.
Enni inni se akar egyedül öltözni sem. És az oviba sajnos ezért szóltak pedig mi nagyon igyekszünk
Ha megfeszülsz se lesz szobatiszta, ha nem érett. Beszélj a fejlesztőivel, a neuropszichológussal, hogy mit gondol, mit lát.
Nekünk annó azt jósolták, hogy majd a beszéd beindulása után fogja valószínűleg elérni, igazuk lett. 3 év 8 hónaposan lett szobatiszta.
BNO: F83 kódot kapott.
Sajnos szegeny 1 hete jar oviba és már ezzel támadt le hogy ez egy óvoda és nem önálló se nem szobatiszta
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!