Hogy kezdjük el a szobatisztaságra szoktatást? Érett lehet rá?
2,5 éves kisfiamon azt látom, hogy már érdekli a szobatisztaság. A bölcsiben a kis WC-re és otthon a bilire állandóan ráül ruhában. Kaka előtt szól néha, ha leveszem a pelust, nem megy a bilihez, de kaka után mindig szól, hogy kaka volt. Azt látom rajta hogy már nagyon zavarja a koszos pelus. Pisi előtt is szól néha, de elég összevissza, bilibe az még sosem sikerült, de eddig nem is sokat próbálkoztunk.
Hogy tudnék segíteni neki? Mondjuk fürdés előtt jó lenne, ha 1 órát alul meztelenül hagynám szaladgálni? Egész délután nem akarom, nincs hideg nálunk, de azért ne üljön úgy a földön. Vagy adjak rá ilyen leszoktató kisgatyát? A bölcsi ebből a szempontból nehezíti a helyzetet, mert ott úgyis ráadják a pelust.
Ti hogy csináljátok/csináltátok?
Napi 1 órás, feles megoldás nem jó. Vagy elkezditek, vagy nem. Otthon ültesd a bilire vagy vécére és ha sikerül, dícsérd meg. Ha nem sikerül, ne hagyd ott sokáig. Pár perc után kiderül, hogy megy-e neki.
Az, hogy jelzi utólag a pelenka tartalmát meg nem feltétlenül az érettséget jelenti. Akkor lesz ez hatékony, ha szól, és tudja már tartani addig, hogy eljusson a bilihez. Lehetnek balesetek az elején, hogy jelzi, szaladtok, de 2 lépés után becsurog. Az nem baj, attól még üljön oda, hátha jön még. Onnantól viszont a pelenkát ne add vissza rá napi 1-2 órára sem. Sok váltás és baleset lesz, de pár hét alatt beleszokik.
Nekem azt mondták, hogy peluscsere előtt leültették őket a vécére és volt, aki ott szokott le a pelenkáról, mert annyira zavarta. Akinek nem sikerült, arra visszatették a pelenkát. Az átmeneti időszakra és sima pamut alsót adtam és mondták, hogy macerás annyiszor öltöztetni, nyárra időzítsem, akkor lesz ideje stabilan szobatisztává válni.
De amíg van pelus, van kényelem és nincs rákényszerítve, hogy tartsa a végéig, mert minek.
A fiam bőven elmúlt 3 éves, mire képes volt visszatartani a pisit, de van olyan ovis csoporttársa, aki alváshoz még kapott az első évben pelenkát, mert álmában rendszeresen bepisilt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!