Olyan gyerekkel mit lehet tenni, aki veri a szüleit, ha nem az van, amit ő akar? 6 éves!
válasza:Minden gyerek életében jelentkezik a dackorszak. Mindegyikünk átesett ezen, és mindenki át is fog esni rajta, noha nem emlékszünk rá, mert a hosszútávú memória csak 4 éves korban épül fel. Ez a dac a fejlődésünk része. Ilyenkor vesszük észre, hogy tudunk hatni a felnőttekre, hogy ilyen, vagy olyan módon rájuk tudjuk kényszeríteni az akaratunkat. És ez baromira tetszik nekünk. Ki is használjuk. Megyünk tovább, feszegetjük a határainkat, amíg valami módon meg nem állítanak minket.
Előző kommentemben említett Benjamin Spock nagy sikerű könyvet írt a baráti gyereknevelésről, amelyben élesen kritizálta az évezredek óta bevált tekintélyelvűséget. (Igaz, hogy ő maga is így nevelte a gyerekeit, sőt kifejezetten agresszív volt velük, de ezt persze nem kötötte az olvasótábor orrára.)
A dolog ott hibádzik, hogy a dackorszak kb 3 éves korban kezdődik. Egy 3 éves gyerekre észérvekkel nem lehet hatni. Nem lehet vele leülni, megbeszélni, mert egyszerűen nem érti! Neki most nyílt a csipája, most fejlődött ki az éntudata, és ezzel neki élnie KELL! És él is vele. Nem azért, mert gonosz, hanem mert ez a fejlődésének a része. Az első lépés az érdekérvényesítés, és a normális emberi kommunikáció útján. Ha a szülő nem egyengeti ezeket az első lépéseket, egy boldogtalan felnőttet csinál a gyerekéből. Márpedig ma nagyon sokan nem teszik ezt, mert Spock munkássága nyomán félnek a gyerektől. A gyerek ugyanis nagyon jól érzékeli, hogy ha a szupermarketben üvöltve toporzékol, a szülő nem léphet fel erélyesen, mert a közvélemény azonnal ellene fordul. Ilyenkor a szülő igyekszik elodázni a problémát, mondván, hogy majd otthon megbeszéli a gyerekkel. Csakhogy egy hároméves gyereknek kb fél perc a reagálási ideje. Ha fél perccel később kap büntit, azt nem köti össze a csínytevéssel. A problémát tehát ott helyben kell(-ene) kezelni. És egy jó szülő ezt meg is teszi! (Már a bölcsességéről elhíresült Salamon is azt mondta, aki szereti a gyerekét, megveri.) Ez nem agresszivitás, kérem! Nem kegyetlenkedés, ahogy ma van beállítva, hanem egy szükséges rossz. Az a seggrecsapás, vagy pofon sokkal jobban fáj a szülőnek, mint a gyereknek, de ha szükség van rá, akkor meg kell tenni. Ha nem teszi, később ilyen problémák léphetnek fel, mint ami a kérdésben szerepel.
válasza: válasza:Borzasztó amiket egyesek írnak, remélem nincs gyereketek.
Agresszióra agresszióval reagálni, ütésre ütéssel válaszolni, nem vagytok épek, de komolyan.
Valami frusztrálja ezt a kisfiút, a probléma gyökerét kellene kezelni, nem felszínes eszetlen büntetési elveket alkalmazni.
Kell büntetni, hogyne kellene, de meg lehet ezt tenni kultúráltan, normálisan is, olyan módon, aminek van is bárminemű konstruktív jellege.
Kérdező, üljetek le beszélni a kisgyerekkel, kérdezzétek meg, hogy miért van benne ennyi feszültség és harag (amellett, hogy nincs apukája lehet másról is szó ami nektek mondjuk nem tűnik fel). Beszélgessetek el vele rendesen, és pendítsétek meg, hogy ha ezt folytatja, akkor lesznek következményei a dolgoknak. Szobafogsát, büntiszék, játékok elkobozása stb.
Ne üssétek és ne terrorizáljátok lelkileg, mert egyiknek sincs hosszútávon értelme.
Nyugodtan jöhet, hogy mekkora libsi vagyok, van gyermekem, egy iszonyat makacs kiskópé, volt is már példa pimaszkodása, sőt a fentiekhez hasonló szitu is előfordult már, de soha nem ütöttük meg, és nem is fogjuk, meg tudtuk oldani máshogyan is a dolgot.
Le kell törni a vadhajtásokat, de nem bármi áron.
válasza: válasza:Rendszer, keretek, korlátok, következmények. Kövekezetes nemet mondás, most kell, hogy megtanulja. Akár súlyos konfliktusok árán is.
Csak az anya az autentikus nevelő, nem hagynám hogy a nagyi aláássa a tekintélyem.
El tudom képzelni, hogy anyu tekntélye meg van kérdőjelezve a nagyi és kívülállók által. Ezt a tekintélyt vissza kell szerezni.
És nem kell a gyerek kedvét keresni, kap két fadarabot és 3 hangyát, azzal eljátszik.
Kedves Hozzászólók, nagyon köszönöm a véleményeket. Sokan nagyon szupereket írtatok.
Nincs szükségem pszichológusra, ez nem volt fair válasz. A másik, hogy a gyereket nem fogom megütni, nem elvem a gyerekbántalmazás, még akkor sem, ha néha azt érzem, nincs más megoldás.
Igen, néha én is úgy érzem, hogy a tekintélyem alá van ásva ez így igaz. A nagymamán kívül van egy családi barátunk, akinek sajnos senkije nincs, csak barátai és a fiamnak ő a keresztapja. Tulajdonképpen ő a férfi a gyermekem életében, sokszor apaként kezeli, a szeretet kölcsönös. Nagyon értelmes férfi, nagyon jószívű és imádják egymást a fiammal. DE!!! Amikor büntetés van, pl. Most játssz egyedül, nem társasozunk, mert megütöttél és ezért nincs kedvem (vagy nincs kedvünk) veled játszani, akkor a kisfiam a keresztapjához fordul, aki persze simán elkezd vele játszani, annak ellenére, hogy hallotta, amit mondtam (nem tud szembeszállni a fiammal, mert gondolom szüksége van szeretetre és mivel sajnos minden rokonát elvesztette, lehet benne egy félelem attól, hogy a kisfiamat is elveszíti- szerintem...). Na de, ha ott a keresztapára rászólok, hogy épp most mondtam, hogy nem játszunk a gyerekkel, akkor azt mondja a kisfiamnak: Anya azt mondta, hogy nem játszhatok veled. Játssz ezért egyedül. Persze itt megint csak én vagyok a rossz. mint mindig, amikor a gyereket nevelni kell. Ráadásul a bűnös is én vagyok, mert miattam nem játszhat senki a gyerekkel. Na így zajlik nálunk a következetes gyereknevelés. A nagymama a harmadik fél, aki a kettőnk között (keresztapa és én) foglal helyet :-) Hiába kérem Őket, hogy egyazon állásponton legyünk, hogy álljanak mellém, ha valami van, de Anyukámnak valószínűleg már nincs annyi energiája, a Keresztapa a fent elmondottak miatt)
Igen, van elnyomott problémája a kicsimnek. Amit szinte minden nap elmond, hogy hiányzik az apukája. Erről napi szinten beszélünk, jártam már nevelési tanácsadóban, pszichológusnál. Mindenki azt mondja rendben van a gyerek... én fújom fel. Folyamatosan új szakembereket keresek. Most megnehezíti a dolgot az, hogy Németországban lakunk, de a kisfiam nagyon jól érti a nyelvet :-) néha jobban mint én :-)))
Szóval, ha az egyik szakember nem tud választ, akkor megyek tovább a következőhöz. Most kb. 6 hónap várakozási idővel kaptunk időpontot. Sajnos. Mindent már 2,5 éves korában elkezdtem, mert akkor kezdődött a dackorszak - ahogy valaki szuperül leírta - ott a nevelési tanácsadóban mindent rendben találtak... Én látom viszont, hogy a gyermek ellenkezni próbál. Nem is tagadja, hogy haragszik rám, amiért az Apukája elment. (terhességem legelején még a 12 hét egyikén elhagyott)
Folyamatosan, minden nap igyekszem hozzá közelebb kerülni és úgy érzem, hogy lassan nagyon lassan, de haladunk előre.
Tegnap is megütött, amire én az ölembe ültettem, megöleltem és közvetlenül a fülébe-szemébe mondtam, hogy nagyon rosszul esik, ha megüt és ha szeretjük egymást akkor nem verekszünk. Beszéljünk. Mindig megkérdezem tőle, ezt most miért kaptam. Néha a válasz, mert nem nézhetek tv-t, mert nem jöttél velem wc-re, mert nem sajtot akartam, hanem virslit, mert kétszer szóltam és még nem vagy itt (ilyenkor kiabálok, hogy épp valamit csinálok, rögtön jövök, vagy jöjjön ő, mert nem tudom abbahagyni a tevékenységet), néha a válasz az, hogy vigyorog és látom rajta, hogy ilyenkor már a megszokás.
De mindezek ellenére látom, hogy fejlődünk, mert az ütések ritkultak. Már nem mindennaposak, mint régen. Régebben is mindig mondtam, hogy ne üss, mert fáj és felesleges. Azt is mondtam, hogy én nem fogom megváltoztatni a véleményem, csak mert megüt, sőt annál tovább tart a helyzet, ami miatt épp megütött. Rögtön megbeszéljük, néha még napokkal később is felhozom a témát. Ő már emlékszik a korábban történtekre.
Sokkal többet beszélgetünk, mint régen, nem csak a viselkedéséről, hanem a sportokról, ünnepekről, az óvodástársakról, iskoláról.... mindenről...
Köszönöm a válaszokat és az érdeklődéseket. Továbbra is szívesen várom a hozzászólásokat :-) jöhet hideg és meleg. Mindenből lehet tanulni. :-)
válasza:Jól csinálod. Helyes arra megtanítani, hogy szóban fejezze ki a csalódottságát csapkodás helyett.
Talán a direktből egy kicsit el is vonatkoztathatsz mondjuk nem ő, hanem egy játékfigura vagy képzeletbeli x,y ról mesélni dolgokat.
Ami még eszembe jutott jutalomtábla.
válasza:Szerintem viszont nagyon nem jó. Való igaz: "Helyes arra megtanítani, hogy szóban fejezze ki a csalódottságát csapkodás helyett."
De! Még a felnőttek életében is igaz, hogy a fény csak a sötétben látszik. Magyarul; a jót csak akkor tudjuk értékelni, ha ismerjük, ha tapasztalati úton megtanultuk a rosszat is. A hedonista életvitel hosszútávon nem tartható. Márpedig az életet egységes egészként kell kezelni. Sajnos a nők különösen hajlamosak a következetlenségre, nehezen ismerik be, hogy MINDEN tettünknek következménye van, ami előbb-utóbb kihat az életünkre. Ezt a gyereknek is idejekorán fel kell ismernie; Ha üt, ha bokszzsáknak tekinti az embertársait, azzal fájdalmat okoz, és ROSSZAT tesz! És ne a keresztaputól várd, hogy melléd állva megoldja a problémát! A gyerek téged ütött meg, nem őt. Tőled kell megkapnia ezért a büntetést, akármilyen kényelmetlen is ez neked!
Az sem helyes, hogy az első szavára ugrasz, vagy kiabálsz, hogy rögtön. Gyerekkorban kell megtanulnunk várni! Akkor kell megtanulnunk, hogy nem kapunk mindent azonnal, van, amiért keményen meg kell dolgoznunk, van, amihez ki kell várnunk az alkalmas időpontot.
Értsük meg, hogy a gyermekkor egy lépcsőfok! Egy rossz élményekkel teli lépcsőfok, ami a tanulás időszaka. Nem a gyermekkort kell tehát boldoggá tennünk (mert az lehetetlen), hanem a gyermekünk későbbi, felnőttkori boldogságát kell megalapoznunk.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!