Hogy vegyem rá a tanulásra?
Elsős a fiam, és sehogy se tudjuk rávenni, hogy leüljünk házit írni, gyakorolni. Azokat az alap feladatokat amik előkészítik az írást az olvasást, a későbbi matekot semmit.
Tegnap csak annyit kértünk, hogy szótagoljunk, és az eddig tanult betüket kössük össze ma me mi...
Volt ott minden, játszotta a hülyét, hogy ő ezt nem is látta sose(nevében is volt ctől a gig minden, csak ami az nem)
Ugyanakkor este amikor én tisztáztam az elemzés jegyzetemet simán kiszúrta, hogy egy képletet, amit egy hónapja mutattam neki- érdekeli, hogy én mit tanulok- rosszul írtam fel(qxpx helyett qxqx írtam végig)
Oviban, most az iskolában is jár fejlesztésre, ahol szintén így hullámzik, egyik nap " nincs is szüksége fejlesztésre" következő nap "hát itt komoly gondok vannak"
Azon túl, hogy türelem, majd meglesz ez, mit hogy hogyan. Nev.tan is tárogatja a kezét
Csak annyit tudok írni, hogy hogy ne csináld. Erőszakkal. Mert megútálja. Egyébként hogy teljesít? Amit a suliban csinálnak, az megy neki? Vagy nagyon szüksége lenne plusszra? Remélem értehő :)
Én kb 2 hete kezdtem gyakorolni a lányommal (elsős), addig csak a suliban tanult. Nem volt szüksége plusszra, ment neki (persze tévesztett, de nem volt vészes, inkább csak még nem rögzült készség szinten, hogy pl hogy kell írni a "m" betűt). Mostmár hozza, hogy csináljuk. Azt érzem, hogy a te gyerkőcöd inkább sztrájkol, nem nem tudja, csak nem akarja. Ha ez így van, akkor én hagynám egy kicsit. Inkább csak meséljen, hogy mit csináltak a suliban. Amikor olyan napja van, hogy "nincs szüksége fejlesztésre", akkor nézném meg, hogy hogy is áll a tananyaggal. Ha jól, akkor hagynám. Ha nem, akkor lehet gondolkozni.
A suliban nem csinál házit? Vagy kimarad neki?
Az én fiam is elsős. Mi úgy csináljuk, hogy reggel, ha megyünk a suliba, akkor egész úton játszunk. Gyalog járunk, így 20 perc a suli (tesó alszik közben a babakocsiban). Először matekozunk. Én mondok példát, ő válaszol, aztán ő mond nekem. Pl. van 2 almád, Papitól még kapsz 2t, hány almád lesz? Vagy 5 virág van a réten, 3mat leszedsz mamának. Mennyi marad a réten? Így gyakoroljuk az összeadást, kivonást. Kicsit a nyitott mondatok világával is ismerkedik (lassan kezdik azt is tanulni).
Matekozás után mondok szavakat, olyan dolgokat, amiket útközben látunk (háztető, patak, híd, oszlop, autó, stb...) szótagold el, tapsold el szótag szerint. Mondok én 5öt, utána ő mond 5öt. Vagy hol hallod a M hangot, az A hangot, szó elején, közepén, végén? Az o-i hang hosszú vagy rövid a szóban, hogy hallod? stb...
Persze, ha ő mond akár matek, akár szótagolós feladatokat, akkor gondolkodok én is, nem vágom rá egyből, mert azzal elveszem a kedvét, hogy nekem jobban megy. :)
Egy újságban keresse meg, karikázza be a tanult betűket különböző színnel. Pl. a M kék, a L sárga, az A piros stb. Egy nagy csomagoló lapra irkáljon magától az ismert betűelemeket (nálunk a suliban is csinálják, nagyon élvezik, hogy szabad kezet kapnak, akkorában írnak, amekkorában akarnak). Kapu, csésze, horog, fecske... De ami a lényeg, hogy tényleg ne legyen kényszer.
Mondjuk azt nem értem, hogy már több, mint 2 hónapja suli van, hogyhogy csak most lett ez probléma? A fiam délben hazajár, így mi megegyeztünk már az elején, hogy hazaérünk, ebéd. Kicsit játszhat, aztán lecke, és úgy játszhat tovább. Az elején volt, hogy ment a hiszti, mert nem akarta a játékot abbahagyni, és tanulni, így 2 órát szenvedtünk egy betűelemmel, mire 1 sort megcsinált. De most már amint hazaér, még ebédelni sem akar, hanem megcsináljuk az összes leckét, max. 20 perc, és tudja, hogy övé a délután. Hétvégén nincs leckeírás, tanulás, mert pénteken megcsináljuk, így szabad a hétvégéje. Mondjuk most gyakoroljuk a matekot, mert a jövőhéten dolgozatot írnak, de ő hozza a gyakorló füzetét, hogy írjak neki feladatokat. Az írásban meg az motiválja, hogy levelet írjon a Jézuskának. Az eleje már megvan. :D
Utolsó, nagyon jókat írtál, tök jó ötletek...:-) csak azon vagyok ki, hogy elsőbe mááááár dolgozatot írnak? :-( szörnyű...
Elsőnek is igaza van...:-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!