Hogyan tanitsak egy 6 éves kisfiút?

Szerintem a pohár nagyon rossz!!!! Egy kerek tárgynak ninxsenek oldalai. Ha van esetleg babaház, szerintem azzal sokkal könnyebb. És fő a türelem!!!:) vannak gyerekek akik lassabban tanulnak, mert korábban nem tanították őket semmire. Mondjuk számoljatok cukorkákkal. Megszámoljátok együtt, aztán neki egyedül kell. Ha sikerül, akkor mehet egy a szájba, és újraszámláljuk:) mindig jutalmazd, sose szidd.

A pohár meg tényleg borzasztó. Az is jó, ha egy emberen, plüssön nézitek meg mi hol van. Pl ami hátul van, az van a hátam mögött, stb. Ne ijedj meg. Én másodikban nem tudtam a hónapokat és évszakokat, most pedig mérnöknek tanulok:)

Első vagyok, azt kihagytam, hogy a legjobb,ha gyakorlás előtt elmondod neki,hogy mi fog történni, pl:

"Sanyika, most gyakorolni fogjuk, hogy mi az az előtte, mellette, mögötte (ne zavard össze a helyhatározó szóval), először együtt odatesszük a labdát a maci elé mögé mellé, aztán te csinálod egyedül. Ha ügyes leszel kapsz valamit"

Ha csak elkezdesz kéregetni tőle nem érti miért kérsz hülyeségeket tőle :)

Szia! Konkrét tippem sajnos nincsen, de olvastam egy nagyon érdekes könyvet, amiből idemásolok neked egy részt, talán segít még türelmesebbnek lenned a kisfiúval:

„A leglényegesebb szempont mégis az, hogy az összes örökbe fogadott,

nevelőszülőknél vagy egyéb összetett családban élő gyermek számára

nagy megterhelést jelent ennek az élethelyzetnek és a megosztott

lojalitás érzésének a feldolgozása. Ez a plusz érzelmi munka – amelyet én

a kihívást jelentő helyzetek normatív krízisének neveznék – erősen befolyásolja

ezeknek a gyerekeknek a tanulási stílusát. Az évek során arra a

következtetésre jutottunk, hogy fi gyelmünket elsősorban ezeknek a dolgoknak

kell szentelnünk, azt kell kiderítenünk, mi akadályozza a gyerekeket

a tanulásban.

Tony története A fentieket jól példázza a nyolcéves Tony története, akinek

addigi rövid élete igen zaklatott volt. Az anyja időnként drogrehabilitációs

intézetbe került, ilyenkor más családtagok viselték gondját, ráadásul, különböző

okok miatt, háromszor is nevelőszülőknél helyezték el. Emiatt

kétségkívül sok veszteséget és elválást élt át.

Az iskolában felzárkóztató osztályba tették, és súlyos tanulási nehézségei

miatt külön foglalkoztak vele. Ezenkívül beilleszkedési és viselkedési

problémái is voltak. Mikor megismerkedtem vele, rendkívül

okosnak, kimondottan éles elméjűnek találtam. Egyszer, mikor építőkockákkal

játszva próbáltam indirekt módon fejleszteni a matematikai

képességeit, hirtelen sírni kezdett, és kifakadt: „Nem tudok kivonni. Ha

azt mondják nekem: vegyél el belőle, mindig nagyon szomorú leszek.”

Ez volt életem egyik legszívszorítóbb, legmegrázóbb terápiás tapasztalata.

Megértettem, hogy Tonyban abban a pillanatban, mikor elhangzott,

hogy „vegyél el belőle”, felszínre törtek az átélt veszteségek, és ez képtelenné

tette őt a számolásra.

[…]

A narratív terápia hatására Tony érezni kezdte, hogy több befolyása

lett a saját életére, „gazdájává” kezdett válni múltja emlékeinek. Így felbukkantak

a jó emlékek is, amelyeket eddig a rosszakkal együtt elnyomott

magában. Ahogy összeadással foglalkoztunk kivonás helyett, úgy

javult Tony koncentrálóképessége általában a tanulás, és kifejezetten a

matematika terén is.

Tonynak a három nevelőcsaládból kettőnél fontos és jó élményekben

volt része. Azonban kultúránk egyik szokása, hogy könnyen szakítjuk

meg az emberi kapcsolatokat – ami jellemző a nevelőszülői rendszerre

is. Amikor az egyik nevelőcsaládból a gyermeket egy másikba helyezik,

addigi kapcsolatai lezárulnak, soha többé nem találkozik azokkal az

emberekkel, akikkel addig élt. Tony családja szerencsére együttműködő

volt, szívesen fölvették a kapcsolatot a korábbi nevelőszülőkkel, és ezzel

visszaadták Tonynak múltja pozitív emlékeit. Ez nagy jelentőségű lépés

volt, amely jó hatást gyakorolt rá.”

jó ilyen lelkiismeretes nevelőszülőkről hallani. Ha van a közelben nevelési tanácsadó (új nevük pedagógiai szakszolgálat), jelentkezzetek be a gyerekkel. Rendszeres fejlesztőfoglalkozásra járhat, és a pedagógus személyre szóló tanácsokat is ad, mit és hogyan gyakoroljatok otthon.

Addig is, az irányokat először önmagához képest tanítgassátok neki (előttem, mögöttem, alattam, stb.). Csukott szemmel megforgatod néhányszor a gyereket, aztán kinyitja a szemét, és elmondja, mi van előtte, mögötte stb. Megint forogtok,és újra elsorolhatja. Vagy játékokat raksz elé, mögé mellé, jól megfigyeli, becsukja a szemét te pedig valamit kicserélsz. Könnyebb, ha egy teljesen újat teszel oda, nehezebb, ha csak felcserélsz két dolgot. A gyerek kinyitja a szemét, és elmondja, mi volt előtte, mögötte stb. és most mi van. Ezzel az emlékezetét is fejleszted. Játszhattok robotosat is. A kisrobot mindig arra megy, amerre mondják. "előre, előre állj, jobbra, jobbra... (Jelöljétek meg a jobb kezét valami pánttal, mert biztos nem tudja még, melyik az.) Vigyázat! Nem fordulhat a megnevezett irányba, az arca végig ugyanarra kell nézzen, tehát oldalazva vagy hátra is lépeget. Később számolással is egybeköthetitek a gyakorlást, azzal, hogy megmondod hányat lépjen a kérdéses irányba. Eleinte csak akkora számot mondj, amit biztosan le tud számlálni (3-i talán már megy), és lassan növeljétek a mennyiséget. ha már nagyon profik vagytok, hosszabbodjon az utasítás, "kettőt jobbra, egyet előre". Ezt meg kell jegyezni, és emlékezetből lelépegetni.

Érdemes ezen a honlapon is keresgélned:

[link]

emlékeim szerint 3. osztályos korom környékéig nem tudtam melyik a jobb és bal kezem, és ennek megfelelően az irányokat sem

köszönöm felnőttem, mérnök lett belőlem

ha tényleg szüksége lesz rá megtanulja, addig felesleges erőszakkal "fejleszteni"