Hiszti a boltban, mit tennétek?
Figyelt kérdés
Kivételesen szemtanú voltam és nem elszenvedője az esetnek. Szituáció: anyuka, három gyerkőc, kicsi kisebb, legkisebb. Legkisebb valamit szeretett volna és üvöltött. Gondolom nem lehetett megkapnia. Anyuka kitartóan vásárolta be a szükséges cuccot, nem kiabált, nem szidta a lurkót, tudomást sem vett a hisztiről. A többi gyerkőc szépen segédkezet, velük rendesen kommunikált. Az egyik eladó kiakadt, hogy nem igaz, hogy nem lehet csinálni semmit az üvöltő gyerekkel, legalább felvehetné. Én visszaszóltam, hogy vannak helyzetek amikor bizony ha hozzászólunk, fölvesszük, csak olaj a tűzre. Erre besértődött, hogy ő bizony mindig rendesen be tudott vásárolni a gyerekével, nem volt hiszti. Ekkor nyeltem egyet és továbbmentem. A pénztárnál pár emberrel előttem állt az anyuka, ekkor már a kicsi is nyugisabb volt. Amikor kimentek a boltból mögöttem egy hapsi megjegyezte a feleségének, hogy végre kiment a boltból a gyerekével együtt. Hogy lehet így viselkedni egy gyereknek? A gyerek két év körül volt. Nekem kinyílt a bicska a zsebemben...2015. ápr. 9. 13:17
11/26 A kérdező kommentje:
Menjen gyerek nélkül? Te jó ég! Hogyha hisztizik a boltba a gyerek akkor ti akár napokig nem esztek, mert nem vásároltok hisztiző gyerekkel? Egyébként a boltból kimenés legalább olyan hisztérikus reakció mint maga a gyerek őrjöngése.
2015. ápr. 9. 14:50
12/26 piroska és a farkas válasza:
Én ilyesmit még nem éltem át, mert a kislányunk csak 1 éves. De azt hiszem, hogy ha majd erre sor kerül, az ítélkező tekintetek helyett sokkal jobban örülnék valami bátorításnak, esetleg annak- micsoda álom - ha valaki / BÁRKI!/ valahogy elbolondítaná majd a gyereket... és igazábol nekem az is fura, h akik gyerek nélkül kényelmesen vásárolgatnak, azoknak egy halvány gondolat erejéig eszükbe jut, hogy ha mondjuk egy anya több gyerekkel vásárol, akkor az valoszínüleg az anyának hiszti nélkül is épp elég nagy feladat? És, h ha mondjuk az apuka nem dolgozna éppen, vagy lenne nagyszülő, akkor az anya is szívesebben intézné mindezt egyedül?
13/26 anonim válasza:
"kedves" 10es és mi van azzal aki egyedül neveli a gyerekét ???
hagyja otthon egyedül a 2-3 évest csak mert sír a boltban ?
14/26 anonim válasza:
Akinek egy gyereke van, bocs, de az ilyen helyzetben ne próbálja megmondani a tutit... Az utolsó válaszoló miért képes normális választ adni egy gyerekkel? Szóval az én hisztis 3 évesem pl 2 évesen még egy hang nélkül, ciki-cukin vásárolt, most meg utcán, boltban, akárhol képes levágni magát a földre, ez van. És egyáltalán nem mindegy, hogy mindeközben még másik 1-2 gyerekddel is kezdened kell valamit, ott tartani a kereteket, figyelni őket, hogy ne csámborogjanak el, ne verjenek le semmit, stb. És mikor járnék gyerek nélkül vásárolni? A munkaidő alatt biztos mindenhol tolerálják, hogy bocsi, de én most vásárolni megyek, mert a gyerekek hisztiznek, és azt nem való... Egy dackorszak közepén lévő, kicsit problémásabb gyerekkel ez sajnos gyakran megesik, akármit is csinálsz vele. És azt próbáljuk már meg nem elfelejteni, hogy olyan könnyű ítélkezni, miközben nem tudhatod, hogy az a gyerek teljesen egészséges-e, és mondjuk az anyukája napi szinten mennyit küzd vele, és milyen nehéz lehet bírni vele.
15/26 anonim válasza:
Bocs, közben lett még utolsó, szóval a 12-es miért tud normális választ adni egy gyerekkel, más meg nem... Pl. nekem ma azért kellett vonszolni a hisztizőst, mert egy út szélén találta ki, hogy játszira szeretne menni, és a picit nem tudtam letenni, amíg őt meggyőzöm vagy elterelem a figyelmét vagy bármi... Nem lenne vicces se az, ha a 3 évesem tépne el az út szélén amerre gondolja, se ha a pici kódorogna vmerre, ameddig a naggyal beszélgetek...
16/26 anonim válasza:
Kösz a lepontozást, vártam.
Szóval nem azt mondtam, hogy ne vásároljon több gyerekkel, hanem azt, hogy ha nem megoldható, akkor ne várjon mindenkitől megértést. Mert attól, hogy szült valaki 3-4 gyereket, még nem körülötte forog a világ.
És igenis zavaró tud lenni az éktelen ordítás fél órán keresztül. Semmi közöm a gyerekhez, akkor miért kell hallgatnom?
És nem, nem éhezik a család, mert tudunk gyerek nélkül is vásárolni.
17/26 piroska és a farkas válasza:
Szerintem azt senki nem mondta, hogy hallgatni kell. Bárki kimehet, aki nem elég toleráns. Bár meggyőződésem, h az ilyen helyzetekben legszívesebben az anya menne ki. Ha tudna. Egyébként a mai liberális - és most nem politikai nézetekre gondolok - világban a felnőttek annyi mindent elnéznek önmaguknak, hogy komolyan nem értem, miért esik nehezükre megértéssel fordulni egy alig pár éves, gyakorlatilag öntudatlan kis lény felé.
18/26 anonim válasza:
Szerintem ha te vagy felnott neked kell toleralni a gyereket es nem forditva!!! Nekem is 3 van es nem tudtam megoldani h nelkuluk menjek vasarolni mivel az apjuk dolgozik...es hiszti mindenkinel van nalunk is volt es igen a legjobb ha nem veszel rola tudomast...
19/26 anonim válasza:
annyiban volt szerencsem hogy ahol vasaroltunk az eladok ismertek minket es ha hiszti volt akkor sokszor felvettek es mutattak vmi erdekeset neki pl kassza....
20/26 anonim válasza:
de amugy az sem jo ha mas odamegy hozza olyankor mert akkor megjobban rakezd :) ugyhogy altalaban mikor bejittunk egybol eltereltek a figyelmet vmivel amig bevasaroltam
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!