Hogyan "űzzem el" kislányom képzelt barátait?

Pár hónapja, hogy 6 éves lányomnak képzelt barátai vannak, nem sokkal azután kezdődött, hogy vidékre költöztünk munka miatt, ami neki egyértelmű törés volt, mert Budapesten voltak a barátai és mindkét nagymama.

Épp ezért először nem is zavart, hogy egy képzelt kisfiúval "barátkozott", mert aranyos is volt és gondoltam ez teljesen normális feszültséglevezetés. Később már egy képzeletbeli nagymama is része lett az életünknek, feltételezem a nagyik hiánya miatt gazdagodtunk egy Rózsi mamával. Neki különösen örültem, mert rá hivatkozva apró segítségekkel lepett meg minket a lányom. (pl. Rózsi mama megkért, hogy segítsek neked törölgetni). Eddig rendben is lett volt minden, egészen addig, amíg "hozzánk nem költözött" a "csúnya bácsi", akitől félni kell, mert állandóan megveri Józsikát (ő a kisfiú) és a lányomat is fenyegeti, hogy megveri, ha a fürdőszobában meglátja. Azóta kislányom fél a fürdéstől. Illetve egy néni is van, aki a fürdőkádat takarítja és csúnyán néz rá.

Na ekkor gondoltuk úgy férjemmel, hogy ez már nem normális és tenni kell valamit, mert a lányom retteg. Még mielőtt valaki azt feltételezné, SOHA nem bántalmaztuk a lányomat, még a kezére sem szoktunk rácsapni, szóval nem ezért képzel gyereket verő bácsit. Az óvónőknek szóltam, hogy figyeljék, de az óvodában nem játszik képzeletbeli emberekkel, játszik a gyerekekkel, részt vesz a foglalkozásokon. Azonban ősszel iskola és félek, hogy a váltás még tovább mélyítené a már amúgy is komoly problémát.

Szerintetek mindenképp elkerülhetetlen a pszichológus? Egyáltalán mi lehet ennek az oka?