Miért nem fogad szót a hat éves kislányom? Miért nem tesz rendet a szobájában, mikor szépen kérem?

Hallottam már hat évesről, aki önállóan rendet rakott a szobájában, de a többségnek ez túl nagy falat. Sok mindent kellene csinálni egymás után, közben folyamatosan elterelő ingerek bombázzák, hiszen pont a játékait kell egyesével kézbe vennie. Ha neki is állnak, előbb utóbb babázni, építeni, szóval játszani kezdenek. Ráadásul a "rend" fogalma lehet, hogy nem ugyanazt jelenti nekik, mint neked.

Próbáld részekre bontani a feladatot. "Tegyél minden babát a polcra!" Szedd össze a ceruzákat és rakd a ....!" És így tovább. Eleinte lehet, hogy együtt kell tevékenykedned vele. Csinálhatjátok ugyanazt (Ki talál meg több ...-t?), vagy lehet, hogy amíg ő összeszedi a mesekönyveket, te berakod a szekrénybe a ruhákat. Később ő is meg tudja mondani, mi legyen a következő feladat.

Ezzel a módszerrel nem végeláthatatlan kásaheggyel kell megküzdenie, illetve kevésbé terelődik el a figyelme.

6,5 éves a lányom, és 5 a fiam.

Ha olyanjuk van, akkor maguktól, mindenféle kérés nélkül nekiállnak és 5 perc alatt rendet vágnak anélkül, hogy bármi is szétmaradna, vagy leragadnának valamivel matatni. Nem gyakori, de előfordul :)

Néha meg nekiállnak spontán, aztán félig-meddig sikerül és valami óriási játék kerekedik ki belőle...

Ha én kérem, általában megcsinálják (többnyire maradéktalanul, vagy figyelmeztetni kell őket, hogy ez-az ottmaradt, de nüansznyi dolgok).

Ám ha rossz nap van, akkor viszont huszonháromszor is kérhetem szépen, akkor is csak abból értenek, ha felcsattanok. Ilyen is van...

Hozzáteszem, egyetlen egyszer kellett eljutnom odáig, hogy eldurranjon az agyam és szankcióként elkezdtem egy kukás zsákba dobálni a holmijukat. Azóta tudják, hogyha nincs rend, "hozom a kukás zacskót". Ehhez nyilván az kell, hogy követlezetes legyek és hiteles minden tekintetben, tudják, hogy amit mondok, az úgy is lesz, akár pozitív, akár negatív dologról legyen is szó, nálunk az ígéret, az adott szó "szent".

A pakolást nagyban segíti az átlátható és könnyen kezelhető rendszer ~ minek hol a helye.

+ ugye van néhány alapszabály. pl ha befejez egy tevékenységet ,akkor pakoljon el mielőtt egy másikba belekezd. Nyilván az újonnan-épített lego házat nem kell szétszednie, ha holnap is szeretne vele játszani, akkor félretesszük, de pl ha már nem kukabúvározik akkor igenis guberálja össze a millió kis vackát és tegye fel a kosarában a polcra a helyére. Alvás előtt a szőnyegről minden a helyére pakolunk, mert senki se szeretne éjjel rálépni valami marhaságra. Mivel már elég nagyok, belátták, hogy ha összevissza vannak a holmik, akkor nem fogják megtalálni őket, ezért már egy ideje valóban odafigyelnek az ésszerű rendszerezésre. Így a rajzolós-kézműves-társasozós stb jól elkülöníthető kategóriákat külön is pakolják mindenféle külön figyelmeztetés nélkül. De igazából csak azóta, hogy leszoktam arról, hogy ugorjak a "nem taláááálom, segíííts anyaaa!" -féle kéátségbeesett tipródásra. Nem, amióta az van, "hogy te játszottál vele, te raktad el", na azóta rájöttek, hogy megéri értelmesen rakodni. Persze még most is segítek, ha nagyon kell, de töredékére csökkent a megkeresnivalók száma.

na nálunk valahogy így van.

Egyébként a kisebbik dacára hogy fiú, rendszeretőbb, mint a lányom. Ráadásul neki volt nemrég egy korszaka, pár hónap, amikor szájalt, lustizott, nyafizott, (majdnem mint egy kamasz, komolyan), és élt bele a káoszba, sikítófrászt kapott minden pakoláskor - de ettől függetlenül meg kellett csinálnia, mert bekeményítettem, és kénytelen volt pakolni, ha nem akart érzékeny búcsút venni a cuccaitól. Aztán ez is elmúlt (remélem egy darabig nem is jön vissza...), most megint nem gond a pakolás neki.