El vagyok keseredve, mit csináljak a két éves kisfiammal?

Nem is tudom, hogy hol kezdjem..... A kistestvére születésekor kezdődött minden. Ez 13 hónapos korában volt. Azóta egyre romlik a kapcsolatunk. A kicsit állandóan bántja, pedig igyekeztem rá is mindig elég időt szakítani inkább a házimunka és egyéb lényegtelenebb dolgok rovására. Együtt rajzolgatunk, minden este olvasok, vagy olvasnék neki (merthogy van, hogy ellök, hogy nem kell). Sülve-főve együtt vagyunk, mégsem bocsát meg nekem, sőt egyre rosszabb a helyzet. Már szinte egésznaposak a hisztik és a hisztik utáni hányások. Nagyon vad. Volt, hogy miután bántotta a tesóját magamhoz vontam, hogy szép szóval beszéljek vele, és úgy tünt, hogy figyel rám, de nem vettem észre időben, hogy valójában arra készült, hogy teljes erőből orrba fejeljen. Ez teljesen lebénított, és annyira fájt, hogy dühömben én is a szájára csaptam (tudom, hogy elítélendő, de aki nem volt ilyen helyzetben, az most ha lehet ne törjön pálcát felettem) Sajnos apukája is úgy érzem, hogy ellenem nevel. Próbálok nekik rugalmas napirendet teremteni, hogy biztonságban érezzék magukat, és szélsőséges kéréseknek nem eleget tenni. Apukája meg úgy gondolja, ha a gyerek nem akarja éppen azt, ami jönne (mondjuk aludni, enni stb) akkor legyen, ahogy a gyerek akarja. A kisfiam már semmifajta tiszteletet nem tanúsít irányomban, és apuka száján ma kicsúszott, amikor a kisfiam adott puszit neki, meg a kistesónak, nekem pedig nem, hogy "Mi van, kínos?" Én meg állandóan őt dicsérgetem a gyerekek előtt, mert bármilyen problémánk is van, elhatároztam, hogy sosem fogom az ő tekintélyét letörni a gyerekek előtt. Ezt most csak azért részleteztem itt, hogy megértsétek, hogy a gyerekemmel hogyan jutottunk idáig. Mostmár teljesen tanácstalan vagyok. Hogy hozzam helyre a fiammal a kapcsolatomat?