Hogyan beszéljek erről barátnőmmel?

ha nem nevelik, ez lesz belőle

szólhatsz a bnődnek, de valszeg te leszel a gonosz...

Én átérzem a helyzetedet, mert nekem a rokonságban van egy kisiskolás fiú, aki hasonló. Tör, zúz, rombol, kiborít- tekintélye senkinek nincs és még sorolhatnám.

Egy ideig elnéztem és arra gondoltam, hogy nem én vagyok a szülője, nem az én felelősségem stb.

Aztán amikor már nálunk is okozott jelentősebb anyagi kárt is, akkor bizony én szóvá tettem.

Udvarias hangnemben, de bizony elmondtam az anyukának (rokon), hogy az én házamban ez nem megendegett viselkedés (ezt már előtte is elmondtam, tudott volt mindenki számára, mégis) és nagyon elszomorítónak tartom, hogy akár hányszor itt megjelentek az elmúlt fél évben, a gyerekemnek annyi játéka ment a kukába (értsd: dob beszakítva SZÁNDÉKOSAN, kisautó SZÉTVERVE, eltörve, könyv egy mozdulattal kettétépve a gerincénél stb.) és én ezt sem szponzorálni, sem tolerálni nem tudom tovább.

Volt nagy csodálkozás, pedig tényleg nagyon nyugodt hangnemben mondtam el ezeket azzal együtt, hogy ha kíváncsi a véleményemre, ha megbízik bennem, akkor el tudom mondani, hogy én kívülállóként hogyan látom őt, a nevelési elveit és a gyermeke viselkedését- nem nevelni szeretném, hanem segíteni, ha tudok, ha kéri- azzal, hogy én sem vagyok tökéletes, de talán hasznos lehet a véleményem.

Mi nem voltuk közeli barátok, így aztán ez nem nagyon vált be, anyuka halálosan megsértődött, nem értette, hogy én miért szóltam, a gyerekek ilyenek, MIÉRT HAGYTAM, HOGY JÁTSSZON a fiam játékaival, ha TUDTAM, HOGY EL FOGJA TÖRNI... szóval láthatod, hogy a hárítás szintén maradt a dolog. Ennyiben maradtunk. Ez nem akkora baj és azért nekem és a családomnak is joga van ahhoz, hogy a vendégek is betartsák az alapvető szabályokat (elsősorban a szülők felelőssége, én pl. nem is tudtam egy percig sem haragudni a kisfiúra, pedig plazamatévét tört be SZÁNDÉKOSAN, nevetve eldobott tárggyal- és itt egy 8 évesről beszélünk és NEM véletlen balesetről, ütközésről stb.!)

Nekem viszont tiszta a lelkiismeretem, mert nem tudtam volna nyugodtan, mosolyogva a továbbiakban szó nélkül ezt a rombolást elnézni. Nekem korrektnek tűnt, hogy elmondtam a véleményem és felajánlottam a segítségemet. Ő nem élt vele, a továbbiakban ez már az ő dolga.

Ha ti valóban barátnők vagytok, akkor szerintem beszélj vele, de maximálisan segítő szándékkal. Kérdezz rá esetleg elöljáróban, hogy van-e mostanában valami olyan esemény, ami megzavarta a kicsiket, mert úgy látod, hogy egy picit túllendültek a szokásos viselkedésükön. kérdezd meg, hogy ő hogy látja, éri-e magát néha tehetetlennek, eszköztelennek a gyereknevelésben vagy úgy látja, hogy minden rendben?

Egy igazi barát szerintem van annyira bizalmas kapcsolatban, hogy nyugodtan tarthatsz tükröt a barátnőd elé a ráhagyó nevelési elveiről azzal, hogy ezt olyan módon teszed, ami fordított esetben neked is elfogadható lenne.

A cél tehát nem beolvasni neki és megbántani, hanem ha egy mód van rá, akkor segíteni, meghallgatni, esetleg tanácsot adni, de legalább visszatükrözni- talán eddig senki nem tette a környezetéből.

Minden jót.