Tényleg akkora bűn, ha a szófogadatlan gyerekemet indokolt esetben fenéken csapom, megtekerem a fülét, vagy kicsit nyakon ütöm? Hangsùlyozom, nem durván csak hogy észhez térjen.

"Nem bűn. Az pedig csak mese, hogy ettől a gyerek agresszív lesz. Régen nem csak a fenekére csaptak a gyereknek, de jól el is verték, mégsem lettek az emberek agresszívak, verekedősek."

Így van! A mi időnkben még bizony a bigottul vallásos nagyszülők is oda-odacsaptak, ha szakadt a cérna. A tanárok körében is megszokott és elfogadott módszer volt a nehéz esetekkel szemben. Nem is volt diák, aki kezet emelt volna a tanárra! És semmivel se lettünk agresszívabb felnőttek, mint a maiak. Sőt! Mivel mi nem egymást ölős rajzfilmeken, nem Segal-, vagy Chuck Norris filmeken nőttünk fel, jóval szelídebb nézeteket vallunk.

Szia! Szerintem itt is, mint az élet legtöbb területén a „mértékletesség” és az őszinteség a kulcsszó. Vagyis ha előfordul, hogy annyira elszáll az agyad, hogy odasózol egyet, akkor az őszinte megnyilvánulás, ami belőled, a helyzetből fakad, és a gyereked sem fogja megszenvedni.

Én nem hiszek a verésben, mégis volt már, hogy bependerítettem a gyereket a szobájába, vagy a két karját megragadva megráztam, mert már nem tudtam, mitévő legyen. Meg is bántam, szégyelltem is magam utána.

Azért érdekes, hogy nálunk ilyen nagy „kultúrája” van a verésnek, mert valójában az agresszió a szülő tehetetlenségének megnyilvánulása. Persze, ahogy előttem is írták, verés nélkül nevelni nehezebb, mert folyamatos odafigyelést, kreatív gondolkodást és bazi sok türelmet igényel.

Ha nevelési eszköznek tekinted a verést, tehát „előre megfontolt szándékkal” ez a válaszod arra, ha a gyerek valami csinál / nem csinál, amit te nem szeretnél – az gond. Eklatáns példa: a gyerek „rosszalkodik” a boltban, rohangál, pedig már ezerszer elmondtad neki, hogy ne tegye – mire elkapod, és odasziszeszeged neki, hogy „majd kapsz ezért otthon”, és otthon elvered, nos, ez igen, ez gáz. Lehet büntetni, de veréssel büntetni nem szabad.

Érdekes, hogy mennyien, mennyi helyzetben jönnek azzal, hogy „engem is vertek gyerekkoromban, mégis jó ember lett belőlem”. Ilyen alapon pár évszázada még rabszolgák voltak (akiket szintén vertek gyakorta), köztük is voltak jó emberek – ergó a rabszolgaság jó? Vagy nem kell ilyen messzire menni: a nőket még bő egy évszázada is alsóbbrendű lényként kezelték – akkor ez jó, miért nincs így ma is?

„Most, jobban belegondolva egyenesen bűnnek tartom a mai nevelési módszert. A gyerek a tv-ben egyebet sem lát, mint erőszakot, s ő maga sohasem tapasztalja meg, hogy az erőszak FÁJ. Aztán felnőttkorban egyszer emberére akad, de az már késő lesz.”

Aha, ez több kérdést vet fel: miért kell a gyereknek tévét néznie egyáltalán?

Milyen ember az, aki felnőtt korában „emberére akad”? Elnézést, tényleg nem értem, az én barátaim zöme sosem verekedett még felnőttként senkivel. Mely szubkultúrában verekszenek az emberek?

Abban igazad van, hogy aki a tévé elé ületeti a gyerekét, ahelyett, hogy foglalkozna vele, annak lehet, hogy jó opció a verés. Legyen nyugton az a gyerek, bámulja az sok ostobaságot, de ha mégis megmozdulna, puff neki, f**t nyüzsög!

" Ilyen alapon pár évszázada még rabszolgák voltak (akiket szintén vertek gyakorta), köztük is voltak jó emberek – ergó a rabszolgaság jó? Vagy nem kell ilyen messzire menni: a nőket még bő egy évszázada is alsóbbrendű lényként kezelték – akkor ez jó, miért nincs így ma is? "

Mivan?? Mi köze a gyereknevelésnek a rabszolgasághoz te szerencsétlen???? :-DDD