Hiperérzékeny gyerkőcök Szülei, hogy bírjátok?
Első/többedik gyerkőc? Fiú/lány? Mennyi idős?
Mi a legrosszabb "szokása"? A közvetlen és tágabb környezet hogy áll hozzá/hozzátok? Volt már valami durva beszólás?
Esetleg ha már viszonylagosan "kinőtte", mennyi idős volt?
Előre is köszönöm a témához kapcsolódó válaszokat.
Kisfiam első gyerkőc, 2 és fél éves. Hasonló esetek nálunk is vannak, a kellemetlen az, hogy Ő kb. ezres hangerővel ad nemtetszésének hangot (pl. a kiskocsija nem abba az irányba gurul, ahogyan Ő elképzelte; új cipőt/ruhát adunk rá; víz ér az arcához/hajához), és néha úgy visít, mintha nyúznák. :S Ebben az a legkellemetlenebb, hogy csak a hangot hallva a szomszéd már azt feltételezi, hogy verem/verjük állandóan, azért sikoltozik úgy szegény, úh mi is megkaptuk a "szegény gyereket lelkisérültté teszik" megjegyzést. Nekünk azt tanácsolták, hogy úgy bánjuk Vele, mint a hímes tojással, de már néha nehéz ezt csinálni 2,5 év (szinte) állandó "nyünyörgés" mellett. Szinte képtelenség Vele kimozdulni bárhová is, mert idegesíti a tömeg, a zaj, a szagok, stb. Azért is kérdeztem, ha esetleg már valaki gyerkőce ezt "kinőtte", vagy elviselhető keretek közé szorította, akkor ez mikor is történt.
Ti (ennek ellenére) terveztek még gyerkőcöt?
Első vagyok.
Akkor én tök másra gondoltam. Én lelki érzékenységre gondoltam.
Nekem a fiam első gyerkőc, 2 és fél éves. Lelkileg nehéz neki minden, a család pl. tuti azt hiszi, hogy lelki terror van, pedig esküszöm, mindig nagyon vigyáztunk, hogy ne bántsuk meg. Például ha rosszalkodik, rögtön megkérdezi, hogy mérgesek vagyunk-e, és ha azt mondom, igen, mérges vagyok, mert ezt-azt csináltad, ami rosszaság, tudod, hogy nem szabad, akkor elsírja magát és addig sír, míg nem mondom, hogy nem haragszom. Ergo bármi rosszaságot, butaságot csinál, nagyon nehezen lehet leszidni.
Ha víz ér a fejéhez, ő is kiborul. Régebben a kosztól is a kezén, még most sem szereti, ezért ritkán és kevés ideig homokozik. Villával szeret enni maszatolós gyümölcsöt is, pl. barackot össze kell vágnom és úgy villával eszi, de ha mégis kajás lesz a keze, addig nyafog, míg nem mossuk meg.
Nálunk mindkét gyerkőc nagyon érzékeny (fiú és lány). Az elsőnél azt hittem mi vagyunk az oka, talán túl aggódó szülők voltunk és azért lett olyan, de a másodiknál rájöttem, hogy nem.Vele már sokkal lazábbak vagyunk, de így is sír minden miatt, rosszul van tőle ha koszos lesz pl. a keze, most 3 éves és rettentő hisztis. Nem lehet erősebben rászólni, mert teljesen kiakad, ordít és nem bír lecsillapodni. Sír ha valami kell, sír ha a játékban valami nem sikerül, sír ha nem a megszokott poharába kap inni...mindenen sír. Hát én őszíntén megmondom nagyon nehezen bírom, a család persze azt mondja jól elkényeztettük azért ilyen.
A fiam mára már kinőtte ezt (6éves), érzelmileg most is érzékeny, de nincsenek ezek a mindennapos cirkuszok vele.
Úgyhogy kitartás változni fog ez!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!