A nevelési tanácsadók tényleg azt teszik amit a szülő óhajt?

A gyerekek jelentős százaléka eleve azért jön vizsgálatra, mert a szülő és az óvoda nem ért egyet az iskolaérettség tekintetében. Természetes, hogy az esetek egy részében a szakvélemény a szülő vélekedését támasztja alá. Más esetekben meg az óvódapedagógusokét.

Lehetséges hogy előfordult valahol, hogy a szülő ki vagy be sírta a gyerekét az iskolába. Leginkább a nem egészen egyértelmű esetekben tartom ezt elképzelhetőnek, amilyenből azért bőven akad. Ráadásul a döntés következményeivel a gyereknek és a szülőnek kell egy életen át küzdeni, ezért is méltányolható, ha a szülői véleményt komolyan figyelembe veszik. Mi is mindig megkérdezzük, de határozottan állítom, hogy nem ennek alapján döntünk.

Egyébként ha a szülő nagyon elszánt, a szakvélemény ellenére is beírathatja a gyerekét az első osztályba. (Fordítva már nehezebben elképzelhető...)Én legalábbis fejlesztőpedagógusként minden évben találkozom egy-két ilyen szerencsétlennel, ahol nem jött be a kísérlet, és a gyerek megszenvedi a túl korai kezdést. Persze azok a gyerekek, ahol bevált a bátor döntés, nem kerülnek a mi látókörünkbe, de valószínűleg ilyenek is vannak.

Én érintett szülő vagyok, szó nincs kisírásról, de a nevtan évente egyszer látja a gyereket, a szülő meg azért picikét jobban ismeri a saját gyermekét, tehát MEGBESZÉLIK, hogy mi legyen. Mondjuk nálunk nem volt ellenvélemény, óvónők is, szakértő bizottság is, szülők is azon a vélemény voltunk, hogy menjen iskolába a gyerek, találtunk is megfelelőt (mert ez ugye a szülő dolga, hogy olyan intézményt találjon, ahol SNI-s gyereket fogadnak, és sajnos nem kapunk hozzá segítséget... Konkrétan nyomoznom kellett, és kb. 10 elutasítást kaptam, mire végre sikerült megnyugtatóan rendezni a helyzetet.)

Egyébként valamiért az én iszonyúan problémás gyerekem (egy idő után) nem okozott gondot az óvónőknek - megoldották! Közösen megkerestük azokat a megoldásokat, amikkel megszűntek a problémák és sikeresen integrálták. Mert az óvónőknek ez IS a dolguk lenne, nem csak a "jó gyerekekkel" kell tudni foglalkozni, hanem a problémásakkal is. És mi vagyunk az élő példa, hogy az óvoda legproblémásabb gyerekéből is lehet kisangyal, ha megfelelő segítséget kap és elfogadó közegben van! Csak ilyenkor a pedagógusnak kellene átfordítani kicsit az agyát, levetkőzni az évtizedek óta berögzült elveit, és elgondolkodni azon, hogy ha a gyerek "más", akkor talán másképp is kéne kezelni, mint a többit. A mi óvónőinknek sikerült, szakirodalmat olvastak, megváltoztatták a hozzáállásukat, és csodát tettek!