Ütötted már meg a gyereked?
Nem is annyira az a kérdés, ütik-e vagy nem, hanem milyen célból? Mert nem megütni gáz egy gyereket, hanem indulatból, önuralom elvesztése mellett, vagy tehetetlenségből szinte simogatva.
A tiltás célja egy nem kívánatos tevékenység azonnali abbahagyatása. A testi fenyítés pedig a tiltás, illetve a szülői tekintély semmibevételéért jár.
A gyerek végezhet valamit tudatlanul, vagy szép szóval kérés ellenére. Aki a kérése nem teljesülését tolerálja, legyen nagyon résen, hogy gyermeke sose hozhassa magát olyan helyzetbe, ahol élete, testi épsége múlhat azon, hogy hallgat-e a szülőre (pl. kiszalad a kocsik elé).
Az ütés tehát szükségszerűen nem lehet olyan kicsi, hogy egy nem éri el a célt, ami többek közt az, hogy lehetőleg soha többé ne kelljen alkalmazni, legfeljebb kilátásba helyezni.
Az előbbiekből következik, hogy aki kezdettől fogva renkívül kemény hangnemre és arckifejezésre vált amikor szükséges /a kérlelés helyett/ az jó darabig megspórolhatja a fizikai ráhatást.
Kezdő dacoskodót pedig meg lehet sokszor etetni azzal, hogy felszólítjuk annak nem cselekvésére, amit szeretnénk tőle, ő pedig 'csakazértis'. Mondjuk ez sok felnőttre is igaz..
szept.29. 18:05-kor szóló 11 évesnek üzenném: Szégyellheted magad, amiért sportot űzöl Édesanyád bosszantásából, provokálásából és amikor szegénynél elszakad a cérna és megüt (biztos lehetsz benne, hogy a szive megszakad, amiért a szép szóból nem értesz!) akkor még vissza is mersz ütni! Eljön majd az idő, amikor te is édesanya leszel (remélhetően NEM egy hozzád hasonlóan lelketlen gyermekkel áld meg a sors), akkor meg fogod érteni, milyen nehéz is gyereket nevelni. Ne felejts majd legalább akkor bocsánatot kérni Édesanyádtól a mostani viselkedésedért (csak nehogy addigra késő legyen és már ne legyen kitől bocsánatot kérned).
Az én kisfiam is sokszor tesz olyat, amit nem szabad vagy erkölcstelen (pl. kisebb-nagyobb hazugságok) és főleg, akár veszélyes is lehet (pl.kimászik a kerítésen) és bizony, ha nem értett a szép szóból, kapott egyet-egyet az ülepére. Ő MINDIG átölel, bocsánatot kér és megígéri, hogy igyekszik máskor ilyet nem tenni. Érzed a különbséget??
Nem hagyom, hogy a saját anyám ezt tegye velem!
Ha visszaüt, mégegyszer visszaütök, hogy lássa hogy nem használ mert bírom a fájdalmat. A büntetés nem érdekel, nem tartom be és utána nem teszek ilyet hogy lássa nem csak a büntetés a megoldás! Törőddök is az anyukámmal de az legyen titok. Sajnálom, de ez az igazság, és attól ez még nem fog megváltozni hogy lepontoztok.
11/F Aki írt Szep. 29 18:05
Tudod hogy baromi pofátlan vagy? EZt mégis hogy képzeled? "törődök is az anyámmal" tudtad, hogy neki köszönheted az életed? Normális vagy?
Na mind1. Én 13 éves lány vagyok, talán 2-szer kaptam pofont anyukámtól. és 1-szer a tesómtól. De ilyenkor tényleg kibírhatatlan vagyok :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!