Ti hogyan mondanátok meg a gyereketeknek, hogy a nyáron meghalt egy osztálytársa? Nem egyszerű a helyzet!

Előre elnézést kérek, lehet, hogy hosszú lesz.

Van egy sérült 15 éves lányom, tolókocsis és értelmileg is akadályozott. Kommunikálni teljesen jól lehet vele, csak a tanulásban vannak nehézségei.

Mindig is sérültek között volt, óvodába is így járt és most az iskolába is speciális intézetbe.

Oviban volt egy kislány csoporttársa, aki egyik reggel nem ébredt fel, meghalt.

Lányom teljesen kiakadt, hónapokig sírt miatta, a temetésére sem tudtunk elmenni. Azóta eltelt nagyjából 6-7 év, és most ugyanaz történt egy osztálytársával, mint anno a kislánnyal.

A nyári szünet elején felhívott telefonon az osztályfőnöke, hogy a szívbeteg fiúnak leállt éjjel a szíve és nem tudták már megmenteni, mondjam el a lányomnak, hogy ne szeptemberben kelljen megtudnia.

Az a helyzet, hogy még mindig nem mondtam el neki, mert attól félek, hogy a gyenge lelkű kislányom nehezen dolgozná fel. Félek, hogy ebből azt a következtetést vonná le, hogy a sérült gyerekek egyszer csak nem ébrednek fel többet. A sors iróniája, hogy pont a minap emlegette megint Micikét ( a meghalt kislányt), mert egy Halász Judit dalról az eszébe jutott és láttam rajta, hogy a sírás kerülgeti. Gyorsan eltereltem a szót, hogy elfelejtse.

Kérdeztem az osztályfőnököt, hogy nem mondhatnánk e inkább azt, hogy a fiú egy másik iskolába iratkozott át. Tudom, hogy ez nem fedi a valóságot, de vannak kegyes hazugságok is.

Sajnos nem lehetséges, mert az osztályfőnök mindenkit körbetelefonált, gondolom már sokan tudják, és szeptember első napján azzal kezdik az iskolát, hogy megbeszélik az esetet.

Én teljesen kiakadtam ettől, felháborítónak tartom, hogy az amúgy is érzelmileg instabil sérült gyerekeket ezzel terheljük. Így is bőben van mivel kínlódnunk, minden anyukának van elég baja.

Lányom pl. epilepsziás, ha felzaklatja magát valamivel, rohamot kap, volt már így intenzív osztályon is.:(

Szinte minden nap meg kell küzdenünk azzal, hogy van 2 egészséges testvére, és még mindig nem tudta 15 év alatt azt sem feldolgozni, hogy ő más mint a többi.

Azt sem tudom, hogy kezdjek hozzá, mit csináljak!

Vagy csak én bonyolítom túl a helyzetet? Ez az élet rendje és kész? Teljesen tanácstalan vagyok!