Az utcán hisztiző gyerekek a beígért verést meg is kapják otthon?

De egyébként mi az indokolt?

Mert hisztizik az utcán? Te sosem szoktál hisztizni, sosem veszekedtél még senkivel hülyeség miatt, sosem vesztetted el a fejed? Volt itt egy kismama, aki fél óráig hisztizett a párjának és hányan írnak ki kérdést merő hisztiből?

És mit szólnál ha otthon a párod (aki nyilván erősebb nálad így megteheti elagybugyálna kicsit?

Na őszintén? Volt már hogy hisztiztél? És mit szólnál ha elverne téged is valaki, aki sokkal sokkal nagyobb nálad és erősebb?

Egyébként ütöttem meg már a gyerekeimet, nem tagadom, de ha végig gondolom, nincs olyan, amiért valaki, legyen felnőtt vagy gyerek verést érdemelne. Olyanért meg különösen nem, amit jó magam felnőttként sem tartok be. Mert van, hogy rossz kedvem van, utálom a világot,. különösen az eladókat meg az öreg nyugdíjasokat szoktam. A gyerekem meg az óvódát, engem és hangot is adnak ennek, de nem veszem magamra.

És egyébként nem tudom mi volt a hiszti tárgya, de ha megkívánok egy csokit a boltban, leveszem a polcról és megveszem magamnak és bizony elküldeném a páromat melegebb éghajlatra és hisztiznék, ha kivenné a kezemből és azt mondaná nem, mert kaptál egy túró rudit. Na persze nem vehetnek a gyerekeim le csokit a polcról, de ha hisztiznek miatta tökéletesen megértem, mert én is azt tenném.

Eleve nem ígérek be verést. Cserébe volt olyan, hogy az utcán hazafelé énekeltem (kicsit sincs jó hangom), hogy eltereljem a gyerek figyelmét, aki fel akarta vetetni magát.

Egyébként én próbálom megbeszélni a gyerekkel a hiszti okát, és valami közös kompromisszumot kötni. Bár ő kicsi korától ehhez lett szoktatva, hogy hiszti nincs. Itthon hagyom ordítani, meg a földön, de nyilván az utcán az ember próbál valamit tenni, hogy abba maradjon ez a viselkedés.

Szerintem az anyuka csak azért mondott ilyet, hogy ő maga megnyugodjon. Amikor elszakad a cérna, én is mondok ilyet a gyereknek, hogy :"na mindjárt rácsapok a fenekedre meglátod!" Persze a gyerek magasról tojik rá, de engem megnyugtat, hogy na akkor most megmondtam a frankót. :)

Meg olyat is szoktam mondani mérgemben, hogy: "csak érjünk haza, egy hétig a sarokban fogsz állni!" Ebből semmi nem lesz persze, de én ettől megnyugszom, aztán a gyerek is, és megbeszéljük a dolgot. Gondolom megint le leszek pontozva. :)

Ha itthon is folytatja akkor rácspok a fenekére igen. de ha nem akkor nem lehet azért büntetni mert egy fél órája rossz volt.

De a verés tényleg nem megoldás semmire de néha sajna bevallom őszintén szakad a cérna.

Én is csaptam már meg a lányomat, nem egyszer, de szerencsére elég régen és sokat tanultam belőle. Legfőképp azt, hogy a fizikai erőszak MINDIG a szülő tehetetlenségéről, ötlettelenségéről szól!

A "hiszti" egyébként teljesen természetes dolog, mert a gyerekek most tanulják, hogy hol vannak a határok, meddig mehetnek el, hogyan tudják (jó értelemben véve) manipulálni a szüleiket. Most fejlődik ki az Énképük, aminek ez is a része. Úgyhogy ezt szerintem nem elnyomni kéne mindenféle eszközzel, sokkal inkább kordában tartani (mert azt azért nyilván muszáj).

Persze nem mindig van az embernek ötlete és türelme hozzá.. és igen, néha sajnos szakad a cérna. Nem mondom, hogy helyes dolog megütni egy gyereket, mert mindig kellene hogy legyen más megoldás. De ha az ember csak ritkán és tényleg indokolt helyzetben vetemedik rá, talán a gyerek lelkében sem okoz (maradandó) kárt. - És persze közben mindig arra kell törekedni, hogy higgadtak tudjunk maradni, akkor is, amikor már mindennek vége!

Épp ezért, szerintem nagyon rossz dolog verést vagy büntetést ÍGÉRNI, későbbre; ha már muszáj, büntessen az ember ott helyben, pl. a séta azonnali befejezésével. (Szerintem ez teljesen korrekt, én is tettem már így és hatott.) De x idő múlva ráhúzni vagy a sarokba állítani, akármilyen magyarázat mellett is, teljesen értelmetlennek tűnik nekem. Tényleg nem fogja tudni, miért kapta, hacsak nem nagyobb már és megérti, hogy mit tett.

Hát, megmondom őszintén sok hasznosat én nem tanultam a kapott pofonokból, max. annyit, hogy mindkét szülőm jó nagyot tud csapni.

Persze így felnőtt fejjel én is azt mondom, hogy túléltem, de nem gondolom, hogy pont ettől lettem jobb ember, ha épp. Nyilván a szüleimet is megértem, főleg így, hogy én is az vagyok már, de továbbra is azt gondolom, hogy nem a fizikai erőszak a legjobb módszer a gyerek irányítására. Sőt.

Nemtom, újra és újra az az érzésem, hogy a legtöbb ember eléggé szélsőségesen gondolkodik dolgokról. Pl. ha nem szab az ember nagyon kimért és mindenkor szigorú, állandó szabályokat a gyerekkel szemben, akkor fú, tutira ránő a fejedre, elkényeztetett lesz és terrorizálni fog később... mintha nem is létezne olyasmi, hogy természetes fejlődésmenet vagy rugalmasság.

Én gyakorló szülőként azt látom, hogy sokkal jobb, ha a gyerekhez igazodva próbálok IRÁNYT MUTATNI, nem én akarom őt mindenáron a saját képemre formálni... De lehet, hogy ez egyéni.