Egy sérült gyermeket nevelő szülő maradhat pszichésen egészséges, vagy szinte törvényszerű, hogy előbb-utóbb ő is sérül?

Látom! Szuper vagy! :-)

Kedves kérdező, az ilyen egyéneknek akik lenéznek, provokálnak em szabad engedni. Mert úgy gondolom, sokkal könnyebben kerül az ember mélypontra, ha még ezekre is figyel, vagy érzékenyen érinti. ez sokat ronthat a lelkiállapoton. Ki kell zárni minden rosszindulatot, és csak a gyerekre, a problémájára és a probléma megoldására kell összpontosítani. Valamint keresni azoknak az embereknek a társaságát, akik hasonló helyzetben vannak.

Persze mondani könnyű, főleg így 10 órakor amikor mindenki alszik már csend és nyugalom honol per pillanat.

Nagyon nehéz együttélni a rendszeres aggódással ,stresszel ,mellette a kilátástalanságérzés ,elkeseredés...a védőnőm akinek hasonló problémával küzd a gyereke,azt mondta,hogy ő évek alatt sem képes felvállani azt,hogy nem tudja megfeleltetni a gyereket másoknak,pedig ez nagyon fontos mérföldkő,hogy már nem érdekel,hogy az oviban,iskolában azt gondolják,hogy te rossz anya vagy azért ilyen,azért indulatos (leginkább akkor ha sérelem érte,például olyasvalamiért amiről nem is tehetett),mert biztos vered,mert repked a nagykés,meg a sörösüveg otthon.

Mikor mész a gyerekért oviba,,iskolába és mindjárt neked esik a pedagógus,hogy ez és ez volt már megint...csinálj már valamit...én pedig mint aki sarokba lett szorítva magyarázkodni kezdem,hogy betartom a pszichológustól kapott tanácsokat,drága pénzeket költök a fejlesztésre,ígérem elbeszélgetek a gyerekkel az aznapi konfliktusról...ennek ellenére a szúrós tekintettel néznek rád,hogy most már csinálj valamit...mert nagy baj lesz!

Tegnap este mikor beszéltem anyukámmal a kisfiamról,hogy mennyire szomorú vagyok ,hogy nem javul a helyzet akármit csinálok,pedig már tényleg bármit megtennék...akkor az volt a válasz ,hogy ő akkor most mit csináljon(volt ,hogy mikor meséltem neki valamit akkor elsírta magát és kérte ,hogy inkább ne is meséjem el,hogy milyen nehéz a gyerek helyzete,mert csak sajnál bennünket),persze az ember várna valami bíztatót ,pozitívat ,de én már a családtagoktól is csak hárítást kapok ,nekem kell megoldani a mindennapi nehézségeket,ők még támogatni sem akarnak,tudnak ebben...iszonyatosan egyedül érzem magam a bajban,én a gyerekemmel és az értetlen , hárító környezet.

A férjem pedig esténként úgy zuhan holdfáradtan az ágyba ,a munkája miatt nagyon fáradt.

Hárítás az óvónők részéről,hárítás a barátok részéről,hárítás a családtagok részéről...én pedig egyedül küzdök,állandóan stresszben,kétségbeesetten próbálom elfogadtatni a kisfiamat,próbálom kiharcolni számára a dolgokat.

Ezt tényleg csak az érti meg aki megéli a mindennapokban.

Na, ezt sosem értettem, hogy minek mondják a szülőnek, hogy mi volt a gond az oviban és ezen változtasson valahogy a szülő. Ezt mint gyakorló anya és mint pedagógus is mondom.:)

Ha ez ott probléma, akkor ott kell megoldani, alapszabály.

Mit csináljon anya otthonról vele? :)

"Nálunk az a furcsa helyzet, hogy közösségben nagyon "jól" viselkedik, gyakorlatilag beleolvad a falba."

Én úgy gondolom,hogy ez egyfajta fokmérője a probléma súllyosságának,ha képes közösségben,vagy akárhol kontrollálni magát akkor az nagyon bíztató,nagy esély van rá,hogy előbb -utóbb képes lesz kiterjeszteni az önkontrollt otthonra is.

Tegnap tettem itt fel egy kérdést,hogy egy valódi hiperaktív gyerek képes e néha átlagosan viselkedni,azt írtátok ,hogy igen képes rá :-).

Sajnos van akiknél olyan fokú a baj,hogy sehol sem képes magát kontrollálni,az én kisfiamnál többségben van az,hogy nem tudja magát kontrollálni,de örülök,hogy azért néha már felcsillan egy kis reménysugár ,hogy azért nagy ritkán meg tudja tenni.

Ó jaj,kezet emelt rád :-(...

Már nekem is volt kényes helyzet,amikor a gyermekorvosi rendelőbe nekem jött a gyerek,csípett,rugdosott,ütött,a többi anyuka egyszerre hördült fel...én meg mondtam,na jól van kisfiam majd megbeszéljük otthon,most pedig nyugton maradsz.Éppen kiszóltak ,hogy menhetünk be a rendelőbe,ez jól jött szerencsére.

A kocsiban nem szóltam egy szót sem hozzá,teljesen kikészültem attól ahogy mások részesei voltak a helyzetnek,aztán könyörögni kezdett ,hogy mondjak már valamit,a végén már sírva könyörgött,hagytam egy kicsit ...aztán elmondtam neki,hogy ez nagyon-nagyon csúnya dolog volt amit csinált és most nagyon szomorú anya.