Egy sérült gyermeket nevelő szülő maradhat pszichésen egészséges, vagy szinte törvényszerű, hogy előbb-utóbb ő is sérül?

Jó a kérdésed... van létjogosultsága.

Hihetetlen hullámvölgyeket tudok produkálni,a teljes kétségbeesés és a reménykedés között,a jövőtől rendkívűl félek ,hogy idővel segítenek e a fejlesztések,amikre vagyonokat elköltünk.

A minap láttam a tv-ben azt a riportot,hogy a nagyon koraszülött,majd később rengeteg fejlesztést igénylő kislányt az édesanyja megfujtotta...pedig imádta és arra fogta amit tett,hogy nem bírta a kislány állandó sírásást,a sok orvoshoz járást,a sok fejlesztést.

Nem formálnék jogot arra,hogy egy sérült gyermek édesanyjának egy ilyen reakcióját véleményezzem,mert nem vagyok szakember.

Szerencsére nálunk "csak" hiperaktivitás van.

A választ kihagytam az előzőből ,szóval szerintem az állandó igénybevétel,a félelelem a jövőtől ,az anyagiak miatt való aggódás(esetleg nem tud dolgozni az anya,vagy a sok fejlesztés rengeteg pénzt emészt fel)indokolja azt,hogy a sérült gyermeket nevelőknél gyakrabban fordul elő lehangoltság,akár depresszió is.

Függ attól,hogy ki mennyire tudja megtartani a lelki egyensúlyát ,hogy milyen a párkapcsolata ,milyen család veszi körül,néha van e lehetősége feltöltődni,kibeszélni magából az aggodalmait.

Nálunk a családom például nem nyitott arra,hogy a kisfiam állapota miatti aggodalmaimat megbeszéljem velük,anyukám azt mondta ,hogy nagyon sajnál és inkább ne is beszéljünk a helyzetről.

A testvéremnek 3 egészséges fia van és ha esetleg merek neki beszélni a hiperaktív kisfiam problémáiról,nehézségeiről,akkor azt mondja ,hogy azt hiszem neki könnyebb 3 gyerekkel ,nehogy azt higyjem,hogy azért ,mert hiperaktív annyira nehezebb lenne nekem,hogy csak két gyerekem van,mert neki is nehéz a hárommal higyjem el.Tehát ahelyett,hogy meghallgatnának elhárítják én pedig emészetm magam tovább egyedül,a férjemmel beszélek esetleg,de ő meg mindig sokáig dolgozik és nem akarom rá hárítani mikor este hazajön.

"nem tehetjük meg hogy pszichésen sérüljünk"

Bizony erősnek kell lenni nagyon ,ki kell állni a gyerekért mindenhol,elvileg nem tehetjük meg,hogy pszichésen sérüljünk,de ha én azt mondanám ,hogy nem emésztem magam állandóan a gyerek miatt ,hogy mennyire kiszolgáltatott , kirekesztett az állapota miatt ,akkor nagyot hazudnék...

[link]

Találtam egy tanulmányt arról,hogy a hiperaktív gyerekek szülei milyen helyzetben vannak.,szerintem nagyon tanulságos

Hát ez a tanulmány nagyon durva. Nem is gondoltam, hogy ez ennyire kemény. :S

Érdemes lenne belinkelned máshova is, ahol valaki arról magyaráz, hogy elég a gyerek fenekére csapni, és akkor nem lesz hiperaktív.

Nagyon durva és nagyon valóságos,meglepődtem mikor olvastam ,hogy mennyi dologról magamra ismertem ,hogy ugyanazeket a dolgokat élem meg a gyerekemmel.

Valaki az egyik kérdésnél írta válasznak,hogy ha van egy ilyen diagnózis akkor a szülő végre megnyugszik,hogy nem ő tehet róla...szerinte valójában a gyerek megfelelő nevelése teljesen kivédi a hiperaktivitás lehetőségét.

A diagnózissal szerintem meg,nem ,hogy megnyugvás ,hanem segítségkeresés ,lehetőségek felkutatása kezdődik,amellett ,hogy az ember kétségbeesik ,pláne ha utánna olvas,hogy sok esetben még a felnőtt korban is komoly nehézségeik vannak a hiperaktív egyéneknek.

Nálunk a születési körülmények egyértelműen magyarázatot adnak a későbbi hiperaktivitásra.

"Bár nekem autista gyerekem van"

Az én hiperaktív fiamnál is vannak autisztikus vonások,például a ruházkodásban minden irritálja,vagy ha például adott sorrendben szokta meg a dolgokat és azok felcserélődnek akkor jön a dühroham,ordítás :-O ,én meg csak nézek,nyugtatgatom,de hiába mondom neki,hogy nem mindegy már ,hogy ki jött fel előbb a lépcsőn,ő őrjöng,hogy de menjünk vissza,mert ő akar elől jönni...

Milyen súlyosságú az autizmus nálatok ,mikor derült ki,most hány éves a gyermek?

Tudsz dolgozni jelenleg ,milyen közösségbe járhat,válhat e később önnállóvá?