Romlott már meg a kapcsolatotok a pároddal a hiperaktív gyereketek miatt?

Most aztán kaptál választ a kérdésedre 15:05-östől.....

:-))))

Mi vagyunk ebbe a cipőben. Három gyerekünk van, kettő közülük mozgékony, de lelkileg nyugodtabb típus. Egy pedig igencsak izgága és hisztis (igaz nagyon okos). Valószínűleg egy közeli rokontól örökölte személyiségét. Férjem idegbajt kap tőle, s sokszor már goromba is ilyenkor vele. Én pedig ilyenkor a férjemtől, kapok idegbajt. Szóval igen, igencsak próbárateszi kapcsolatunkat a hiperaktív gyerek.

Nagyon nehéz. Ha nyugodtak a kedélyek, beszélünk róla. De párom is fáradtan jön általában haza, érthető, hogy ő is szeretne pihenni, nem pedig őrjöngő gyereket hallgatni. Ráadásul a hiperkém hatással van a két másik gyerkőcre is. Sőt a hiperaktív extraérzékenyen reagálja le a feszültséget, s az ördögi kör folytatódik.

Nem megy másként, mint erőltetni a lehiggadást. Először magamon, majd, s ha apa erre nem partner, akkor kérem, hogy pihenje ki magát másik szobában. Ha ez sem jó, akkor elmegyünk játszóterezni vagy nagyihoz vagy ilyesmi. Idővel lehiggadnak a dolgok. Tény, hogy mindig az én dolgom a gyerekeket, pláne a hiperaktívat lekötni. Én már beletörődtem, mert ha arra gondolok, hogy ha a páromra bízom ezt a feladatot, akkor abból baj is lehet, annyira nem tud a helyzettel mit kezdeni. Amikor én fáradok el (nemcsak a hiperaktív miatt), akkor kellemetlenebb a helyzet. Akkor megpróbálom túlélni a napot, s éjjel igyekszem feltöltődni a köv. napra. Már megtanultam "gyorsan aludni".... :-)))

A mi kapcsolatunk is megromlott, sokat veszekszünk a kisfiúnk miatt:(

Kislányunk nem tűnik hiperaktívnak, nem is kerül soha a veszekedés középpontjába, ellenben a bátyjával.

Nem tudom, hogy mi lesz így velünk.

Nem tudom, mennyi idősek a gyerekeid. De úgy látom, hogy lassan, nagyon lassan, idővel változik a dolog. Bele is szokik az ember(lánya), kialakulnak a rutinok a hiper (és a többi) gyerekkel is, s könnyebbé válik az egész. Abban igaza van az első válaszolónak, hogy általában ahogy idősödnek/okosodnak a gyerekek, úgy (megfelelő nevelés/foglalkozás mellett) lassan "kinövik". Megtanulják ők is hogy kezeljék a többletenergiájukat, esetleg túlérzékenységüket stb. Legalábbis így tudom, s ebben is reménykedem. Ehhez sokat kell a gyerekkel beszélgetni, arra már én is rájöttem. S tényleg, ezeknek a gyerekeknek extra igényük van a foglalkozásra. A gond csak akkor van, ha az embernek van más dolga is. Márpedig van, ugyebár! De ha már nagyobbacskák, akkor az értelmükön keresztül lehet rájuk hatni, meg kell velük beszélni, s hagyni őket sokat mozogni stb. De kicsiknél ez nehezebb.

A párnak pedig muszáj lehetőséget adni, kikapcsolódni. Ha nem elég (nálunk sem sokszor), akkor meg én is csak reménykedem, hogy nem adjuk fel. Néha lázadok, hogy én is szeretnék pihenni. Ilyenkor lepasszoljuk a gyerekeket vagy kitalálunk valamit. Szerencsére az én párom maximálisan elismeri a munkámat ebben a dologban. S magával kapcsolatban sem folytat struccpolitikát, látja hol kéne változtatni. Tudunk erről beszélgetni. Az már más dolog, hogy a gyakorlatba ezt már sokkal ritkábban tudjuk beépíteni. Lényeg a lényeg: a hiperaktív gyerekkel, meg a többivel is elsősorban az én dolgom foglalkozni. Akár tetszik ez nekem, akár nem. De általában nem ágálok ez ellen, kivéve, amikor besokallok. Vagy, ha rengeteg más dolgom van, s ha végképp nem értik ezt meg a gyerekek (pláne a hiperaktív, akit szinte folyamatosan foglalkoztatni, s figyelni kellene).

Engem a remény tart ebben az állapotban, hogy idővel könnyebb lesz, azaz, hogy apjuk is beleszokik a helyzetbe, sőt alkalmazkodik. Dolgozunk ezen. Beszélni kell velük erről, rendszeresen! A gyerek is alakul majd, ha neveléssel jó irányba terelgetjük. Én meg majd csak bírom addig.... :-)))

De azt kell mondjam, hogy most már egyre többször vagyok nyugodt, valahogy nálunk kezd beindulni ez a működőképesebb mechanizmus. Remélem, nem csak időlegesen! :-))

Kitartást nektek is! :-)))

Mi sokszor úgy vagyunk vele, hogy már csak a másik tartja bennünk a lelket.

Egymásnak tudunk kicsit panaszkodni, kihisztizzük magunkat, mert a párunk 100%-ban érti, miről beszélünk.

Ha lehet, igyekszünk legalább este kicsit beszélgetni, hébe-hóba közös programot csinálni (mondjuk kettesben nagybevásárlás, utána pizza, arra az órára a nagyszülő vigyáz a gyerekekre.)

Nálunk kezdettől kivette apa is a részét a dolgokból. Most főleg úgy alakult, hogy én jobban le vagyok kötve a munkahelyen, ő szoktatta be a kicsit az oviba, ő jár szülőtréningekre, ő viszi őket oviba meg iskolába, én meg igyekszem egyszerre három-négy helyen lenni.

Most meg megyek, mindkettőt agyoncsapom, és kialszom magam a kóterban. :((((

Kinek van energiája ilyenkor verekedni?????

Ha a gyereknek segít a gyógyszer, én nem vetném el eleve, mint ördögtől valót. Nem lehet egy élmény, hogy sose tudsz a saját szinteden teljesíteni, normális kortárskapcsolatokat fenntartani, mert ezt a forgószél működést egyszerűen nem viseli el a környezet.

Végül is ha a feje fáj, és nincs megszüntethető szervi ok, akkor is adunk gyógyszert, nem?

Jelentkezem én is mint sorstárs!

A párommal való kapcsolatunkat bizony próbára teszi a hiperaktív fiúnk.

Egymásnak szoktunk már kimenőt adni,hogy a másik elviszi valamilyen programra,miközben a másikunk a kissebbel otthon marad.

Télen akkor csúcsosodik a probléma,mivel nem mindig lehetséges a szabadban órákig kint játszani (az idő miatt),mozogni kedvére,ettől teljesen felpörög,feszült lesz,akár őrjöngésig is fajulhat a dolog,ekkoris muszáj valamit kitalálnunk és elmegyünk például egy Plázába had szaladgáljon,volt,hogy este 6-kor muszáj volt így elvinni.

Alvásproblémánk is van állítólag a hiperaktivitás velejárója gyakran,olyannyira súlyos probléma ez,hogy a gyereket nem lehet külön szobában altatni,mert már többször találtunk rá alvajárva az ágya tetején hadakozott valamivel,ami nem volt ott,félünk,hogy leesik,beüti magát,tehát házasélet az...khm...khm...szóval hibe-hóba,komolyan mondom el is megy a kedvünk már ,hogy nekikezdjünk,mert többször előfordult,hogy közben hallottuk a szomszédszobából,hogy már megint alvajár.

A kissebb gyermek végigalussza az éjszakát szerencsére,mint a bunda úgy alszik.

Az is próbára teszi a kapcsolatunkat,hogy én a férjem szerint túl sokat foglalkozom a problémával,ő viszont nem szeret róla beszélgetni,nem ismeri el,hogy létezik a probléma,a fejlesztésben is magamra maradok,a fejlesztő tornáról is azt mondja,hogy úgysem fog semmit érni,mert majd magától megjavul a gyerek...

Én azért bízom benne,hogy túl leszünk ezen a nagyon nehéz időszakon és idővel javulnak a dolgok,ezért küzdök,emnnek rendelek alá mindent.