Egy au-pair- nek ezt el kell tűrnie?
Mostmár 3 hete vagyok Ausztriában kint egy családnál. 4 gyerek van 4éves lány, 7-10-12 éves fiu.
A kislány és a kisfiú egyáltalán nem fogad el. Nagyon csúnyán bánnak velem. Nem tudom, hogy mit tudnék tenni. Nagyon utálok már itt lenni. Mind a kettő hazudozik az apjának. Esetleg megütnek, leköpnek, vagy csak iszonyat csúnyán beszélnek velem. Nem nagyon bírom már. Szinte minden nap sírok, hogy valami csoda történjen már velem, de még semmi nem változott. A két nagy az nagyon normális. De ezzel a két kicsivel mit tudok kezdeni ? A szüleik most váltak el, az apjukkal élünk. Az az igazság, hogy ha most haza megyek ott sincs jobb kilátásom, csak úgy feleslegesben meg minek éljek ? Vagy most mit csináljak ? Nem beszélek még perfectül németül, de próbálkozom. Az apuka megvan velem elégedve. És azt mondogatja, hogy a kontaktus számít a kicsikkel, de ezekkel nem lehet beszélni:( Nagyon szemetek velem. Ezelött is vigyáztam gyerekekre, de közel se voltak ilyenek. Nem tudom mit tegyek :( Kérlek segítsetek .
nem kell eltürnöd, de valószínü ezek a gyerekek éppen abban a korban vannak, hogy mindent megpróbálnak akivel lehet. Mivel ott a válás, nincs anya, egy külsö személyre vannak bízva így még nehezebb nekik. valószínü te nem neveled öket, így rádmásztak és tudják hogyan kell téged kikészíteni.
én ha azért jól érzed magadat áskülömben akkor beszélnék az apukával, hogy ez így nem megy tovább, hogy a két kicsi kikészít. egy nevelési taktikát kellene megbeszélnetek, vagy egyszerüen neked elkezdeni neveleni.
én is voltam au-pair és most nekem is van egy nö aki vigyáz a kislányomra.
én elvárom a babysittertöl hogy ha nevelje abban a pár órában amiben itt van a gyerekemet. persze nem a maga módján hanem amit én elkezdtem azt ö is tartassa be vele.
mikor én voltam nanny akkor egyedül hagytak egy kisfiuval reggeltöl estig minden nap. így pár hét után éreztem hogy elkezd a fejemre nöni. ha én nem nevelem, én nem szolok rá akkor a fejemre nö, és elkezdtem terelgetni ahogy én jónak láttam.
Szia,
En is voltam au pair. Igaz Angliaban tobb,mint egy evig. Tudom mirol beszelsz. Atment ezeken a dolgokon en is. Amit tudok ajanlani CSALADVALTAS!!! A gyerekeket te nem tudod megnevelni. Nem az anyjuk,apjuk vagy. Szep szoval nem tudsz rajuk hatni latod jol. Nehez helyzetben is vannak hiszen gondolom nagyon rossz erzes nekik az anyjuk nelkul de akkor sem teged kellene kikesziteni. Egyedul amit tehetsz csaladot valtasz. Szepen beirod a keresobe (nem tudom nemetul hogy van:) au pair kereso oldal vagy akar kereshetsz magyar agencyt aki segit kikozvetiteni egy masik csaladhoz. Ne felj valtani!!
Tudom milyen erzes az amikor kikeszitenek a gyerekek es miattuk sirsz este.
Legy bator. Eloszor keresgelj es miutan talaltal valamit beszelj az apukaval,hogy mindent koszonsz neki de sajnalod nem erzed magad itt jol vagy nem tudsz kozos nevezore jutni a gyerekekkel es ez igy senkinek sem jo.
Privibe elkuldtem az email cimem ha barmi kerdesed lenne szivesen segitek.
Szia!
Mi lenne ha megkérdeznéd az apukától a határaid? Komolyabb büntetések? Nem verés meg hasonlók hanem csak büntik ami egy 4 vagy 7 évesnek még komolynak számít? Mondjuk elveszed a játékot, kivonod a "forgalomból" 10-15 percre a gyereket ha durvul meg ilyen apróságok... Gondolom apuka is tudja hogy leköp a gyerek vagy nem? Azt is biztos tudja hogy ezt senki nem fogja elviselni nekik... Rákiabálni meg hasonlók... Nem testi fenyítésre gondolok csak ilyen dolgokra mert szép szóval szinte minden anyuka tudja hogy nem lehet fegyelmezni hátha apuka is rájön...
Ha az apa mindenben melletted áll, akkor érdemes még bírni egy kicsit.
Én No-ban voltam au-pair, de nekem nagy mázlim volt.
Mindenképp próbáld azt mutatni a gyerekeknek, hogy egyáltalán nem idegesítenek és teljesen higgadtan kapjanak büntit is. Mindenkinek annyi perc "sarokban" állás, ahány éves. Először figyelmezteted, hogy ha ezt tovább csinálja mi lesz a következménye, aztán ha csinálja (mert ugye először nem fog hinni), akkor szépen beállítod. Persze nem fog ott maradni. Egészen addig vissza kell cipelni, amíg le nem üli a büntetését.
Ne feledd, nagyon fontos a higgadtság. Szoktál velük játszani? Akkor is gonoszok?
Biztos megviselte őket a válás is.
Viszont ha az apa nem áll teljes mellszélességben melletted, akkor fuss és hátra se nézz.
Utolsó vagyok.
Az idő és a türelem biztos segít. Az a lényeg, hogy következetes legyél. Ha fenyegetőzöl büntivel és nem változtat abban az esetben, mindenképp büntesd meg. Az jó hogy az apával fenyegetőzöl, de lehet, hogy az kevés lesz egy idő után. Akkor próbáld meg azt amit írtam. Szakembertől tanultam. Persze ne add fel pár nap alatt, mert nem tanulja meg azonnal. És még egyszer: ne feledd, higgadtság, mert ha látja, hogy ideges vagy, az neki egy nagy vödör olaj a tűzre!!!
Sok sikert!
Ha ezt kibírod, erősebb leszel. :) Én 11 éve voltam kint és a mai napig nagyon jóban vagyok a családdal. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!