A kisfiam deviáns magatartású, jártunk pszichológushoz, de nem hatott. Tönkre fog menni a házasságom is, nagyon félek. Mi lesz velünk?

Havi egy verekedés még belefér... ;)

Én visszavinném a kisfiút a pszichológushoz, egy félbehagyott terápia többet árthat, mint használ. Ne a hétéves döntse el, hogy megy-e, hanem Te. Csodálatos, hogy van türelmed, szereteted a kicsihez, de légy keményebb bizonyos dolgokban.

Ha úgy látod, a pszichológus hölgy megbízható, jól foglalkozik vele, akkor menjetek vissza, mondd el, mi történt, mit mondott a gyerek, és folytassátok a kezelést. Ez nem ilyen egyszerű, hogy odaviszed, megszereli, kész, akár évekbe is telhet, hogy rendbe jöjjön, de segítség nélkül nem fog menni.

Méghogy autizmus!!!!!!!! Annak más tünete is van. Rám is mondtak sok mindent gyerekként, mert én még ráadásul kitűnő tanuló is voltam, és csak a könyv érdekelt, a sok hülyegyerek, ordítozó, komolytalan társam nem. Na voltam én minden, csak éppen kisasszony nem. Antiszociális, autistagyanús (megjegyzem, nem orvos, hanem nevelőtanár ragasztotta rám ezeket), deviáns, stb. Holott annyi volt, hogy valóban komolyabb voltam a koromnál, plussz csendes, visszahúzódó, sosem voltam harsány.

Miért kell a csendeseket bántani még orvosilag is? Miért kell egyből pszichológushoz vinni, miért nem lehet elfogadni, hogy VAN ILYEN IS, ATTÓL MÉG NEM HÜLYE!!!! Ezért úgy tudok haragudni. Nehogy már csak a harsányaknak, törtetőknek álljon a világ!

Na és mondanom sem kell, hogy felnőttem, 25 éves vagyok, kitűnőre érettségiztem, és sokak szerint nagyon jó társasági ember lettem, de ugyanúgy megvagyok magamban is. Harsány, törtetető SOSEM leszek, mert nem születtem ezzel a tulajdonsággal. Ki ilyen, ki olyan. Illene már ezt megérteni.

Hasonló cipőben járunk mi is.

Iszonyú nehéz ezt megélni szülőként,hogy bármit teszel a gyermeket mégsem tudod megfeleltetni az elvárt normáknak.

Nálunk is hasonló a helyzet,jó körülmények,szeretetteljes légkör,nincsenek viták,igyekszünk mindent elkövetni a nevelés terén és mégis fenállnak a viselkedési,beilleszkedési problémák...a pszichológus akihez jártunk nem mondta biztosra a hiperaktivitást...

Nem hinném,hogy ez nevelési gond,mert akkor a rengeteg igyekezet valamilyen szinten megtérült volna ,úgy érzem,hogy kevés vagyok ahoz,hogy csodát tegyek,el kell fogadnom,hogy jóidőre komoly problémák lesznek,sőt talán a felnőtt léte sem lesz megnyugató...bár az még nagyon sokára lesz...édesapám szerint csodálkozni fogok rajta,hogy avégén mennyire rendes ember lesz belőle.

Nap,mint nap aggódom,hogy vajon mi lesz a kisfiúnkkal,mi lesz velünk szülőkkel,képes lesz e megállni majd a helyét,ha nem javul később a helyzet?

Nagyon-nagyon nehéz...nyomaszt a tudat,hogy tehetetlen vagyok bármit teszek.