Kamaszodik a húgom, mit tegyek?
Fogalmam sincs, hogyan kezeljem a helyzetet. A Szüleink hat éve meghaltak, én nevelem.
Titokban sminkel, pénzt csen, pedig kap zsebpénzt, találtam a nadrágzsebében öngyújtót.
Ha beszélek vele, korrekten, akkor odavágja, hogy nem vagy az anyám. Pedig félig-meddig az vagyok.
A férjemmel is szemtelenkedik, az egy éves lányomat sem bírja elviselni. Ha valamit kérek tőle, magasról tesz rá.
Olyan barátai vannak, hogy feláll a szőr a hátamon. Fogalmam sincs, mit tegyek, senkitől sem tudok segítséget kérni.
26/n
A "nem vagy az anyám" pillanatában akkora pofás kellett volna, hogy leesik a feje. Utána pedig elmondani neki azt, hogy "az vagyok, aki annak ellenére, hogy nem az anyád, magához vett, hogy ne a sarkon striheljél".
Amúgy meg nyugodtan dobd ki, és felejtsd el, ahová menni akar, úgyis odaér egyszer. Ha elég hamar és elég erősen megkapja a pofonokat, még talán időben visszafordítják. Sok "támogatás" és duma és sok év időhúzástól csak úgy fogja érezni, hogy mindenhez joga van, lahúzhat és kirabolhat. Pár és és azt is megteszi.
Sminkelés: engedd meg neki hogy sminkelje magát,azzal túl sok kárt nem tehet magában.Persze, azért mértékkel. Pénz: mindig kérdezd meg hogy mire kell neki. Ha 'kajára' akkor csinálj neki te ;) Öngyújtó: szerintem cigihez.. ébreszd rá,hogy mennyire káros!
Nem akarom sértegetni,de eléggé idióta ha ilyen dolgokat a fejedhez mer vágni.. Hiszen ti tartjátok el, hogy van képe ilyenre hivatkozni?! Ez nagyon pofátlan dolog. A suliban szerintem nem akkora probléma hogy feleselget,mert velem is néha elszalad a ló, olyan barom tanáraink vannak.. A baráti köréből meg sűrgősen iktasd ki mert szerintem nagyon rossz hatással vannak rá. Irasd be sportolni, vagy ami még jobb, tanuljon hangszeren játszani. Ott kiélheti mélyebb érzelmeit.
Ami pedig a segítést illeti,szerintem nem tesz rá,csak nagyon lusta. És beszélgess vele nagyon sokat. Problémás lány, de még menthető.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!