A szüleim valószínűleg gyerekkoromtól tudták hogy ADHD/Autista vagyok. Mégis eltitkolták, elaltatták a gyanúmat. Miért? Miért tesz ilyet valaki a saját gyerekével?
Már felnőtt vagyok(24), és időközben rájöttem ezekre a dolgokra önismeretnek köszönhetően.
Rólam röviden annyit, hogy mindig problémás voltam, kicsi koromban hiperaktív, nehezen kezelhető. Vissza gondolva autista tüneteket is produkáltam, produkálok a mai napig.
Soha sehova nem tudtam beilleszkedni, jellemzően ignoráltak vagy bántottak az iskolákban.
A szüleim nárcisztikusak és mostanra masszív alkoholisták. Nem kaptam tőlük egészséges szeretetet, nekik kimerült annyiban a nevelésem hogy bántottak, vertek. Pl. rendszeresen véraláfutásosra vertek, vagy benyomták a fejemet a víz alá. Emlékszem rá, persze szerintük nem történt ilyesmi, mert ők soha nem tennének ilyet.
Ezek miatt még egy személyiségzavarom is kialakult, és elég mérgezően tudok viselkedni. Szerencsére nem lettem nárcisztikus.
Már tini koromban is rákérdeztem hogy van-e valami betegségem, amiről ők tudnak, és nem mondják meg, mert már akkor furcsának találtam magam a korosztályomhoz képest. (Emlékszem, hogy 3 éves korom körül már anyám elvitt jópárszor egy nénihez, szerintem gyermek pszichiáter volt, később logopédushoz is járatott. Meg folyamatosan erőltették rám a fejlesztő könyveket, verseket, meg számítógépes programokat.)
Szóval szinte biztos hogy pontosan tudták már gyerek koromban hogy mi a bajom, mégis eltitkolták előlem. Miért tesz valaki ilyet a saját gyerekével? Hazugság az egész életem.
Én is furcsa magamnak való gyerek voltam, felnőttnek is fura döntéseket hoztam, kicsit más vagyok, hamar kifaradok másokkal valo beszelgetesektol meg ilyenek. Én nem vagyok autista, de tény hogy érzékeny vagyok.
Sajnálom ha megtortentek veled ezek a dolgok,de pld Én is hordom/hordtam a lányom logopedushoz mert nem beszélt szépen tisztán, vannak fejlesztő fuzetei is és nem autista. Te sem vagy kötelezően az,és rad is csak szakorvos mondhatja
Kérdező!
Ugyanez a történetem azzal a kivétellel, hogy a szüleim nem ittak alkoholt, viszont rendszeresen vertek.
Sajnos én már az öngyilkosság szélén vagyok emiatt 2 éve. Járok szakemberhez,szedek gyógyszert, de nem segít.
Mindenhol kiközösítenek, kifognak. A munkát megtartani nem tudom 1-2 évnél tovább. Akárhová megyek. Előbb-utóbb megy a sugolózás, hogy "ez autista ". Hallottam már jópárszor...
Sajnos én is felnőtt fejjel jöttem rá. Szüleim tudták,de szégyelltek engem nagyon.
Amúgy okos vagyok, nincs értelmi problémám. Dolgozok is, nem lógom el.
Csak más vagyok. És ez pont elég.
Azzal,hogy eltitkolták,teljesen tönkretették az életemet.
Nem biztos, hogy minden szerencsétlenséged az ADHD-nak tudható be.
A férjem is az, és már nagyon régóta ugyanazon a munkahelyen dolgozik, és be is tud illeszkedni.
2000-be születtèl ezek szerint.
Itt az autizmus dolog az utóbbi 20 évben lett felkapva.
Szerinted mi lett volna ha gyerekkènt megbèlyegeznek?
Segítséget nem kaptál volna csak nem a rossz nehezen kezelhető gyerekkènt tekintettek volna rád a rendszerben hanem fogyatèkoskènt.
Így legalább a normális gyerekek(ott is sok a hülye) közé és normális iskolàba jàrhattàl és nem a kisegítőbe.
Szerintem nem autista vagy hanem nem a legideálisabb környezetben nőttél fel de sok ilyen van .
Viszont mivel fiatal vagy még,tudod csiszolni magadat.
Kezdjèl el olyan dolgokat tanulni, csinálni ami a csajoknak bejön.
Például járj el tàncolni (hogy a discoba tudjál a lányokkal kapcsolatba kerülni)meg küzdősportozni , kezdjèl el férfias dolgokat csinálni ami a nőknek bejön (foci,motor stb) bármi ami megfog,külsődre figyelj oda hogy nézel ki , milyen cuccokat hordasz .
Igen gyerekkènt nekem is az alkoholista apám volt meg a frusztrált anyám de összességében azért felneveltek és felnőttként már én tudtam irányítani a sorsomat.
Innentől már a te kezedben is vannak a dolgok .
Ha gondolod írj privátba ,én 41 éves vagyok férfi is megpróbálok pár jó tanáccsal segíteni neked, hogy a nőknél sikeres legyél, szerintem megéri változtatni még van legalább 10 szép év előtted,hogy szórakozzàl, lányokkal ismerkedj
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!