A 3 éves lányom nem fogad szót, provokál, tehetetlenek vagyunk, mit lehet csinálni?

Sajnos az első kettőnek igaza van.

Eszköztelen vagy. Nem érted a gyerek motivációját (azt gondolod hogy az hogy idegesítsen), és nem látsz a viselkedése mögé, hogy a valódi okokra reagálj.

Jól látszik, hogy a verés és a családból kizárás nem működik.

Ha nem áldozol időt, energiát, pénzt a változtatásra, ez ilyen marad és el fogtok távolodni a gyerekeddel egymástól, illetve ez a hangulat konzerválódik köztetek. Te egyre jobban ki leszel élezve rá, ő meg egyre jobban be lesz feszülve.

Ajánlom a Beszélj úgy hogy érdekelje, hallgass úgy hogy elmondja című könyv kék kiadását. Vagy az Erőszakmentes kommunikáció, vagy a Pozitív fegyelmezés könyveit. Ez utóbbi kettőnek vannak online szülőtanfolyamai.

Ami biztos, ha nem változtatsz, nem lesz változás sem a kapcsolatotoknak.

#4: biztos, hogy minden módszert próbáltatok?

Illetve nem inkább az a baj, hogy türelmetlenül mindenen végigmentetek, a gyerek számára meg nincs stabilitás?

A dackorszak a gyerek számára is kemény. Az a módszer segít, aminek a végeredménye egy kiegyensúlyozott, érzelmileg stabil ember, nem pedig az, amitől a szomszéd megnyugszik. Pont olyankor kell a legnyugodtabbnak maradni, amikor a gyerekre rájön az ötperc. Egyszer-egyszer bele lehet menni a fogócskába, de mondhatjátok pl., hogy lent több helyre lehet elbújni, vagy játszátok, hogy a kabát már elbújt, neki kell megkeresnie stb. Nem fogok nevelési tanácsadó könyvet írni, megtették már mások. Sok tanács van bennük, ki kell tapasztalni, mi működik.

Ennyiből nem lehet megítélni, mi használna nálatok és tényleg mindent próbáltatok-e. Azért általában érdemes következetesnek lenni, nem hol engedni, hol meg begurulni ugyanarra.

Ekkora gyereket azért még végsősoron lebirkóz az ember, aztán a hóna alá csapja, majd ha már nem üvölt, megnyugodtunk, akkor beszélgetünk, hogy ki mennyire sajnálja a másikat. Nálunk a nagyobbik volt olyan, hogy ha iylen automatán üvöltött, akkor egyszerűen úgyse hallotta, amit mondtam. Az ilyen csakazértis ölelgetés se vált be, mert ő ilyenkor direkt egyedül akart volna lenni és elvonulni (mondjuk ezt utcán nehéz kivitelezeni). A kicsinél viszont könnyű volt a dackorszak, neki elég volt valami vicceset mondani és már elterelődött a figyelme, így a legtöbb hisztit időben el tudtam kapni. (Cserébe volt más gond vele.) Sokszor bevált az is, ha versenyt csináltunk az öltözésből, kinek megy gyorsabban, vagy ha elhozhattak magukkal valamit otthonról, hogy "megmutassák" valakinek vagy hogy egy kalandvágyó kisautó is jöjjön velünk sétálni. Sokat számít az is, ha időben elkezdesz kakkukolni, hogy képzeld, hogy megyünk ide meg oda, és ezt fogjuk ott csinálni és aztán többször figyelmezteted, lehetőleg pozitív színben beállítva a dolgot, hogy milyen izgalmas és jó is lesz az :D

Lányok olykor szoktak ennyi idősen (3-5 év) "szerelmesek" lenni az apjukba és féltékenyek lenni az anyjukra. Erről is érdemes vele az ő szintjén beszélni, hogy ha így van. Szerintem tuti találsz erre is szakirodalmat. Azt hiszem, azt szokták javasolni, hogy anyuka jobban vonja be őt valami nálatok tipikusan csajos dolgokba, hogy nemi szerepeket tanulván jóban legyenek, apuka meg csakazértis nyilvánítsa ki, hogy ő már foglalt, már anya az ő felesége, de mire a tündérhercegnő nagyobb lesz, majd talál magának királyfit. És néha mondják ki, hogy mindketten nagyon szeretik őt is, és egymást is.

Általánosságban meg minél inkább passzolnád a gyereket épp, annál jobban érzi ezt és frusztráltabb lesz és még több figyelmet követel. Három évesen emellé még mindig az kell neki, amit épp akkor meglát, nincs semmi türelme, viszont kevés dolgot tud egyedül megcsinálni, ami marha dühítő számára (neked is az lenne). Ne kezeld őt felnőttként, mert még nagyon más a világképe és tök természetes, hogy nagyon egocentrikus, és ez nem neked, ellened szól, és pláne nem játszma. Most kell őt tanítani a dolgokra, de nem egyik napról a másikra fogja megérteni, hogy nektek is vannak érzéseitek. Ja és mindig el kell azt mondd, hogy mit kellene ahelyett csinálnia, amit csinált, sosem elég az, hogy mit ne csináljon.