Autista gyereket nevelők, ti szoktatok azt érezni hogy nem birjatok tovább ?

3as válaszoló vagyok. Az én lányom tegnap pl fennhangon kiabálta a strandon, hogy minden ember menjen haza,mert ő utálja az embereket.

Már meg se rezzenek...Más szülőnek égne az arca. Engem már nem érdekel. Komolyan.

Aki bármit szólni mer,nyugodtan ideköltözhet egy hétre. Még főzök is neki.

Engem az készít ki, hogy olyan csodálatosan megy minden sokáig, aztán jön egy mélypont a semmiből, a gyerek tiszta kattant, és majd megint jó minden, én meg kikészülök, mert nincs benne logika. Nincsenek ilyen dolgai, mint másoknak, hogy "csillogás tetszik neki", tök simán mondja, mikor mit érez/gondol, csak nem tudja kordában tartani magát, és sokszor "rosszindulatú", amit nem bírok. Legutóbb kitalálta, hogy haljanak meg a rokonai, mert dohányoznak, és őt ez zavarja. Teljesen komolyan adja elő, hogy nem élhetne olyan, aki őt zavaró dolgot tesz. Engem meg a frász kitör, hogy hova tűnik az előző pillanatban tüneményes gyerekem.

Meg a hangerő. Fel nem fogom, miért ilyen rohadt hangos, egyedül akkor halk, ha olvas. Tudja szabályozni, csak nem csinálja, és olyan sokszor nem csinálja, amit tud..Ép értelmű, beszélő gyerek, aki nem tipikus autista, de borzalmas kötött helyzetben a viselkedése, ezért nagyon, nagyon régóta folyton velem van. Én is idomár, tanár(sajnos már valóban, mert én tanítom), menedzser, felügyelőtiszt vagyok, illetve gyakran lábtörlő is, mert szegény nem tudja, miket mond és legyek türelmes, máskor meg zsarnok vagyok, ha nem hagyom megélni az érzéseit.

Hálistennek emberek közt ritkán ciki vele, így onnan jön a sikerélmény, hogy népszerű, jólnevelt nyugodt, türelmes, okos, kötött helyzetekből meg jön, hogy vad, kezelhetetlen, erőszakos, agresszív, durva, sértő.. És mióta én tanítom és órákat nézem naponta gyerekek közt, ismerem mindkét arcát, és néha úgy érzem a környezetére reagál szélsőségesen, de nem tudom, mi alapján válogat.

Néha kibukok itt, mert senkivel sem tudom megosztani a dolgokat, mindenki hibáztat, de tudják ők, hogy szr és nehéz, de úgy tesznek, mintha nem lenne az, vagy pedig túloznak és elfeledkeznek a gyerek jó részeiről is. Úgy érzem két személyisége van a gyerekemnek, a normális, ami alapvetően van, mikor jól érzi magát, és az erőszakos-ideggyenge-torz gondolkodású, ami néha-néha előjön random időközökkel, random helyzetekben.

Bocs, valószínűleg másnak ilyen baja nincs.. egy hullámvasút az egész.

22!

3as és 21es vagyok. Én megértelek.

2 napot voltunk most anyukámnál. Az első napot azzal töltöttem, hogy fogtam le a kezét,hogy ne üsse anyukámat.

Másnap délelőtt angyal volt. Komolyan. Aztán kimentünk a strandra...a többit már leírtam.

Kedden megyünk nyaralni 3 napra. Kíváncsi leszek,hogy fogja bírni.

Szia!Az èn kislànyom ugyan nem teljesen autisata de rajta van a spektrumon, nàlunk ez egy màsik betegsèg velejàròja...

Nos,ha teljesen őszinte akarok lenni ez az egyetlen ami tönkre teszi a mindennapjainkat teljesen...A betegsèg többi velejàròjàt pl.mozgàssèrültsèg ,ùgx èrzem eltudnàm viselni erős tudnèk maradni neki...De ezek az autista vonàsok tönkre teszik az èletünket...

Mèg csak 3 éves de sokszor azon gondolkodom hogy vagy megölöm magam,vagy beadom otthonba 😭

Most aztàn meg lehet kővezni ,de sajnos ezt èrzem.

"Engem az készít ki, hogy olyan csodálatosan megy minden sokáig, aztán jön egy mélypont a semmiből, a gyerek tiszta kattant, és majd megint jó minden, én meg kikészülök, mert nincs benne logika."

Ez annyira igaz. Az én gyerekem hivatalosan nincs diagnosztizálva, de az összes vele foglalkozó gyógypedagógus azt mondta, hogy autista. A pszichiáternél meg tudott viselkedni, szóval nem kapta meg a kódot, de én nem is bánom, mert sokra nem mennénk vele, mivel én integráció párti vagyok, és tudom, hogy nincs normális fejlesztés amúgy sem. De őszintén csodálom a tanárokat, akik az iskolát gyűrik vele, és minden évben rettegek, hogy mikor rakják ki a suliból.

Mindenki azzal biztat, hogy majd kinövi, hogy ezek normális gyerek dolgok. Igen, ha valakinek elmesélem, akkor nem is értik, mert tulajdonképpen bármelyik gyerek csinál ilyeneket. Egyet-kettőt meg alacsonyabb fokozaton. Csak az enyém, ha rossz napja van, akkor mondjuk napi 24 órában 1 hétig. Aztán 1 hétig teljesen olyan, mint egy normális gyerek, olyankor megnyugszom, hogy lehet, hogy én reagáltam túl. Aztán kiborulok, mert a következő héten minden magyarázat nélkül megint egy agresszív, tomboló vadállat. De pl. ilyenekért kap dührohamot, hogy kiborult a tej. Órákig ordít, én meg ott állok, és kérdezem az Istent, hogy ezt mivel érdemeltem ki.

Én már teljesen elszigetelődtem egyébként. Ha bárkinek elmesélem, akkor általában 2 dolog a reakció, vagy sajnálnak, vagy lenéznek, de az biztos, hogy mindenki meg van róla győződve, hogy alkalmatlan anya vagyok és a gyereknek semmi baja, csak én rontottam el a gyereknevelést. Szoktak jönni az olyan kedves tanácsok, hogy ne engedjem tévét nézni, meg ne adjak neki tejet, akkor majd jobban fog viselkedni, meg legyek türelmes és következetes, meg persze magyarázzam el neki, hogy hogy kell viselkedni. Ja, amúgy magamtól nem szoktam ám.

Rosszabb napokon én is elhatározom, hogy intézetbe adom, vagy megölöm magam.

10 év alatt 10 kilót fogytam, és ráment az emésztésem, az állandó gyomoridegre és stresszre. Mert nem lehet tudni, hogy mikor, mi miatt robban ki a cirkusz. Van amikor egy hétig "csak" autista. Az sem könnyű. De például ha kipukkant véletlenül egy lufi, akkor abból cirkusz lett, mert egy éppen olyat kellett szerezni. Pontosan olyat! Az, hogy veszek neki a boltban egy másik lufit, az szóba sem jöhetett. Egy pontosan olyan kellett! És ha meglett, akkor kattant benne valami, letette, soha nem játszott vele többet - de megnyugodott és a cirkuszolhatnékja mintegy varázsütésre elmúlt. De persze aki nem nevel autista gyereket, annak hiába magyarázom... Ha osztogattak valahol lufit, már tereltem másfelé, ha nem vette észre. De a kiborult a tej is jó példa volt. Szóval hétköznapi, banális dolgokból is lehet órákig, vagy napokig tartó cirkusz. És ez egy türelmes, kompromisszumkész és szolgálatkész embernek is rendkívül megterhelő, kimerítő...

Olyan, mintha egy terroristával élnél egy fedél alatt, aki állandó rettegésben tart. Csak neki ez gyógyíthatatlan betegség, és nem jellemhiba. Ha jellemhiba lenne, már rég feladtam volna. De szegénykém nem tehet róla...

"Olyan, mintha egy terroristával élnél egy fedél alatt, aki állandó rettegésben tart."

Ez jó hasonlat. Ráadásul nekem is vannak jobb napjaim, amikor próbálom megnyugtatni, meg elfogadni, hogy ő ilyen, és nem tehet róla.

De vannak rosszabb napjaim, amikor csak azt akarom, hogy fogja már be, és legyen nyugalom.

Ráadásul a férjemmel sem tudunk dűlőre jutni, mert néha nála is elszakad a cérna, és akkor nem tudja magát ő sem leállítani.

Mai sztori, még higgadok:

Ebéd, poénkodunk, minden szép, mint egy normális család. De a fiam elkezdi rugdosni az asztal lábát, mire a lányom megvető pillantást vet rá. Erre a fiam elkezd ordibálni, hogy ő nem hajlandó egy asztalnál ülni a lányommal, mert ő "hogy nézett rá." Őrjöngve kirohan. Erre a férjem utána kiabál, hogy azonnal jöjjön vissza, és fejezze be az ebédet. Gyerek visszakiabál, hogy az kizárt. Erre a férjem kiakad, és odaadja a kutyának a fiam ebédjét.

Erre jön a gyerek, és elkezd ordibálni, hogy neki az a tányér kaja kell! És hogy szerezzük vissza a kutyától. Ilyenkor csak nézek, hogy 12 éves, könyörgöm! Ezt most mégis hogy gondolja?! Nyúljak le a kutya torkán? Aztán azt egyébként meg is eszi? Ha nem velem történne, röhögnék, komolyan.

2 órás őrjöngés következett, hogy ő pontosan és csakis azt a tányér kaját szeretné megenni. A férjem meg próbálja úgy kezelni, mintha normális gyerek lenne, és mondja neki, hogy felálltál az asztaltól, az azt jelenti, hogy befejezted az ebédet.

Én elbújtam a pincébe. De amúgy megtalált, és jött utánam ordítani.

2 óra ordibálás után végre sikerült megbeszélnem vele, hogy akkor szedek a lábosból egy másik tányér levest. Amit aztán természetesen nem evett meg, de ilyenen már ki sem akadok. A kutya jól járt ma, kétszer kapott ebédet.

Hát most ezzel az őrült családdal mit lehet kezdeni?!

A férjemnek is mondtam, hogy nem kellett volna odaadni a kutyának a kaját, de ő meg csak hajtja a magáét, hogy de igen! Egyszerűen nem hiszem el, hogy egy ilyen pitiáner marhaságból egy ekkora oltári balhé tud kerekedni.