Aki nem akart gyereket, aztán mégis lett, hogy bírjátok?

Szerinten ne szülj.

Itteni kérdések alapján aki nem akarta szívből,kesobb meg is bánta.

Amikor lett gyerekem, akkor már akartam. Nem társadalmi vagy egyéb nyomás hatására. Én is szeretek egyébként aludni, a szüléstől rettegtem, és türelmetlen is vagyok, de az az elképzelés valami komoly félreértésen alapulhat, hogy állandóan kakit meg hányást kell törölgetni. A kaka többnyire a pelusba megy, hányni még soha nem hányt a babám. A kutyám után gyakrabban kell hányást takarítanom 😂

Ettől függetlenül azt mondom, hogy amíg minden porcikád tiltakozik a gyerek ellen, addig inkább ne vállald be. Nem tudom hány éves vagy, de ezek az érzések simán változhatnak benned az évek alatt, ahogy például nálam is változtak. Nagy sokára mondjuk, de változtak.

Ha ennyire írtózol, akkor ne.

Majd ha eljön a nap, hogy igenis szeretném az én és a párom, a mi babánkat, akármilyen nemű a kezemben tartani, tök mindegy, hogy hányszor kell kelni éjszaka, tök mindegy hogy lepisil, vagy hogy törölnöm kell a fenekét, tök mindegy, hogy rohadt fáradt leszek, MERT AKAROM...

Na akkor kell gyereket vállalni.

Amikor azt érzed, ha lenne egy gyereketek, te magadhoz ölelhetnéd és úgy éreznéd minden gondod elmúlik a mosolyától...

Akkor kell gyereket vállalni.

Ha neked már most 90%-ban nyűg, mert nem éreznéd ezeket a dolgokat, akkor NE.

En 35 éveset ismerek akinek annyira jo a ferjevel a kapcsolata hogy soha az eletében nem akart gyereket mert minek a tökéletességbe egy gyerek.

De aztan 35 felett azon agyalt hogy soha az eletében nem fog szulni vagy majd 40 felett fog rájönni esetleg, de öregen megint nem akar gyereket, es szült a tesoja is, aztan pár ilyen agyalás után ugy döntött hogy na jó, legyen mert nem akar 40 évesen szulni jobb fiatalon.

Rola tudni kell hogy egy irto szorgalmas házias nő, aki még a saját párjának is szinte anyja, még varrogat is pl díszpárnákat otthonra, meg kulon keszul a husvétra is stb

Azaz lett gyereke ugy hogy nelkule is el lenne simán, azaz nem is hianyzott neki egy gyerek mégis szuper törődő anya lett belőle. Sőt. Az a túlféltő típus..

Szoval egy nőben szerintem már gyerek elott megmutatkozik az milyen anya lenne. Ne azt nézd hogy nek cserelnel pelenkát es inkabb hagynád a védtelen csecsemőt szenvedni, mert ezt nem tudhatod elore mig nincs gyereked. Azt nezd másokkal vagy a kornyezeteddel mennyit törődsz, van e benned emoatia szeretet, milyen ember vagy.

Én sose akartam, több kapcsolatom is véget ért emiatt. Aztán megismerkedtem a férjemmel, ő nagyon akart, összeházasodtunk 7 év után, 8. évben “beadtam a derekam”, megszületett a gyerekünk.

Én sokkal jobb anya vagyok, mint amilyen apa ő, pedig én úgy érzem le tudtam volna élni az életemet gyerek nélkül is ő pedig nem.

Imádom, szeretem a gyerekemet, de az első nagyjából egy év maga volt a pokol. Egyedül voltam, semmi segítségem, férjem későn járt haza, sokat dolgozott külföldön, rengeteget veszekedtünk, majdnem ráment a házasságunk, eleinte nehezen találtam a kapcsolódási pontot a babával, depresszió, testképzavar…. Volt itt minden.

De aztán kb. 1 éves korára sikerült visszatalálnom magamhoz és ahogy fejlődött ő is összerázódtunk.

Ahogy valaki írta fentebb, az hogy rám mosolyog és ahogy hozzám bújik minden gondot elsöpör, az való igaz. ❤️

Biztos van aki megbánja, nem mondom hogy eleinte én sem gondoltam rá, hogy visszacsinálnám, de szerencsére megértem az anyaságra. Még ha kicsit későn is. Az a nagy tragédia ha valakiben ez később sem változik.