ADHD-s gyereket nevelő szülők. Mennyi gyerkőcöt vállaltatok összesen?

Nagyobb fiam teljesen rendben van, 11 éves, versenyszerűen úszik. 4 éves fiam ADHDés, szerencsére a gyengébb, kezelhetőbb féle. Nekünk azt javasolták, hogy sportoljon, ezért ő focizni kezdett. Heti 2 edzés van, de kédőbb ez 3 lesz meg majd jönnek a versenyek. Férjemmel majd megőrülünk, állandóan matekozni kell, mikor van edzés, verseny, ki tudja őket vinni stb.

Nehezen ül meg a fenekén, iskolától előre félünk. Cipők, mezek, sprotszárak, félpár zokni, póló, nadrág, valamit mindig elhagy. Az itteni hozzászólásokat olvasva nagyon szerencsésnek érzem magunkat, hogy csak ennyire problémás

Tuti nem használ semmit a fejlesztés, sem a pszichológus. Sok barátnőm van, aki hasonló gondokkal küzd, és mindegyik ugyanezt mondja.

Persze az elején még az ember reménykedik.

Mi min vagyunk túl?

1. 3 évesen amikor bekerült az oviba, én megkértem a helyi logopédust, hogy foglalkozzon vele, mert nagyon megkésett a beszédfejlődésben. Ezt meg is ígérte, a kiscsoportból még egy másik kisgyereket is kivitt. De pár hónap múlva mondta, hogy vizsgáltassam ki, mert semmiben nem hajlandó együttműködni, szerinte itt nem csupán a beszéd a gond.

2. Elvittem a Beszédfejlesztő Központba, ahol minden kérdésre ordítva válaszolta, hogy nem, szóval nem tudták megvizsgálni. Elvittem a Pedagógiai Szakszolgálathoz, ahol azt mondta a pszichológus, hogy nevelési hiba. Megszokta, hogyha hisztizik, bármit megkap. Én ezzel nem nagyon értettem egyet, mert elég erős egyéniség vagyok, igyekszem ellenállni. Bár vele nem mindig vagyok következetes, sokszor ő az erősebb. Kaptunk még egy könyvcímet, hogy mit gyakoroljunk, és ennyi. Én utána 2 évig ültem a babérjaimon, és sajnáltam a gyereket, hogy ilyen anyja van, mint én, aki így elrontotta a nevelését. A könyvből semmit nem gyakoroltunk, nem volt rá hajlandó.

3. Elmentünk Sófalvi Sanyi bácsihoz (TSMT), sokan ódákat zengenek róla, hát én cáfolom. Mivel a gyerek semmit nem volt hajlandó megcsinálni, amit kért, ő elhordott mindenféle alkalmatlan szülőnek, aki egy drogos, csöves gyereket nevel, aztán eljöttünk. Továbbra is sajnáltam a gyereket, hogy ilyen sz. anyja van, mint én.

4. Kiírattunk egyéni TSMT-tornát, fél évig bírtuk idegekkel, hogy minden áldott este ordítás volt, mert nem akarta csinálni, utána feladtam.

5. A húgomnak van valami gyógypedagógus ismerőse, hozzá kezdtük el hordani szombatonként, aki végülis feladta, azt mondta, hogy nem fogad szót neki a gyerek. Kaptunk valami csodaolajat, amit ha a fürdővizébe keverek, lenyugszik. Csak kiütései lettek tőle, de a megnyugvást nem láttam.

6. 5 évesen hivatalból elküldte az óvoda kivizsgálásra, ahol végre leírta a Pedagógiai Szakszolgálat azt, amit 2 éve szóban elmondtak, hogy kell neki logopédiai fejlesztés. Betették a pösze csoportba az óvodában. Volna, de a gyereket 3 felnőtt sem tudta erőszakkal berángatni az órára.

7. Ajánlottak egy másik gyógypedagógust, ahova elkezdtünk járni 5 évesen. Csoportos tsmt-t csinált és egyéni fejlesztést. Az ő nevét azóta is imába foglalom, mert gyakorlatilag ő volt az első, aki képes volt arra, hogy leültesse a gyereket. 1 év alatt minden részképesség zavarát felhozta, de a magatartásával ő sem tudott sokat kezdeni. Sajnos ő beteg lett, így 1 év után már nem tudta vállalni.

8. Elvittem a Vadaskertbe kivizsgáltatni, ők leírták, hogy sni-s, és adhd-s Ezt a papírt bevittem a Szakszolgálathoz, végre kaptunk sni-t, és heti 4 órában kiírták a fejlesztést. Meg is érkezett következő ! tanévben az óvodába a fejlesztő heti 2 órában. Mivel a fejlesztés késett, kerestem magánúton egy logopédust, aki nagyon szépen kijavította a beszédhibáit. 3 évig minden este csináltuk otthon a logopédiai gyakorlatokat.

9. Nagycsoportot ismételte, 7 évesen kezdte az iskolát. Gondolom ezek után nem lepődtök meg, hogy fél év után páros lábbal rúgtak ki bennünket onnan. Pedig nagyon körültekintő módon választottam iskolát, kis létszám, saját gyógypedagógus, iskolapszichológus.

Iskolát váltottunk, akkor kezdtem el pszichológushoz hordani. 2 évig jártunk, ezalatt 3 különböző pszichológust elfogyasztott. Kapott gyógyszert, de nem nagyon láttam rajta változást.

10.Elkezdtünk lovagolni járni. Elvittem hallásébresztésre. Én meg elmentem valami kézrátételes természetgyógyászhoz, aki megállapította, hogy 22 évesen valami trauma ért engem, ezért ilyen a gyerekem. Azóta sem tudok rájönni, hogy 22 évesen mi történt velem.

11. Eljártam szülőcsoportba, ahol tényleg semmi nem történt, csak mindenki elpanaszolta, hogy milyen a gyereke. A pszichológus meg sem szólalt.

Fél év után leállították a gyógyszert, mert nagyon sokat fogyott és elkezdte csomókban tépni a haját. Igen, lehet ilyen mellékhatása is!

Kész könyvtárnyi könyvem van, hogy mit kezdj a magatartászavaros gyerekeddel. Szerintem ennyi erővel már egy egyetemet is el tudtam volna végezni a témáról, de valahogy választ továbbra sem kaptam a kérdésre. Azon túl, hogy mindez persze nevelési hiba. A kedvencem, amikor a tesóm kijelentette:

-Ah, semmi baja a gyereknek, csak egy kicsit foglalkozni kéne vele.

Ja, bocsi.

Azóta nem voltam vele sehol, fejlesztést ennyi idős gyereknek már nem nagyon tudnak nyújtani. A suliba jár ki hozzá valaki, az olvasást gyakorolják, aztán ennyi. De persze nem heti 4 órában ám, hanem heti 20 perc idő jut rá.

A magatartásával meg nem tudnak kétszemélyes szituban mit kezdeni.

Én jelenleg úgy érzem, hogy ugyanott tartunk, mint 3 évesen. Dührohamok, és opponálás minden szinten. Arról szól az életünk, hogy ugyanazokat a köröket futjuk. De én most már eljutottam arra a szintre, hogy nem viszem sehova, nem veszek neki semmit, és nem is érdekel. Szerintem ha a fejem tetejére állok, akkor is ilyen marad. Biztos vannak még "csodamódszerek", amelyeket nem próbáltam ki, de már nem is fogom. Amit eddig csináltam azokat is kár volt.

Ha kinövi jó, ha nem, akkor passz.

Igen, egyetértek, ez nagyon gyakori sugalmazas, hogy a szülőnek mindig még többet és még többet kell beleadni, amíg csak probléma van a gyerekkel, pedig egész egyszerűen a szülő is emberből van + a szakemberrel ellentétben 0-24 es 365 nap kell kezelni a felmerülő problémákat...

Én is éreztem mar azt, hogy kb. visszanyomnak a fejem a víz ala...

2 adhd-s gyerekkel úgy nézett ki évekig a hetem, hogy hétfőtől csütörtökig minden délután mentem valahova az egyikkel vagy a másikkal. Akkor lett elegem, amikor a pszichológus megkérdezte, hogy hordom-e sportolni. Mondtam neki, hogy nem, mert egyszerűen nekem ez már nem fér bele. Teljesen kiakadt, hogy én ezt hogy gondolom, akkor vigye a nagymama, vagy fogadjak bébiszittert. Én meg megmondtam, hogy nem. Nem hordom sportolni a gyereket, eleve nem is érdekli, nem fogom erőltetni, és amúgy sincs rá időm. Akkor aztán megkaptam a magamét. Bár ahhoz a pszichológushoz nem mentem vissza többet.

Én most már ott tartok, hogy nem fogom egyiket sem sehova hordani. A fejlesztések nem használtak, csak nagyon sok időt és pénzt öltünk bele. De még a mai napig kérdezgetik tőlem, hogy milyen fejlesztésre hordom a gyereket. Amikor meg mondom, hogy sehova, jönnek a megjegyzések. 12 éves. Szerintem már nincs mit fejleszteni rajta. A suliban elvileg fejlesztik. Gyakorlatilag meg tudom hogy nem, de azt hiszem most már végre magammal kéne foglalkozni.