Kivegyem az óvodából vagy mi lenne a jó megoldás?

Én inkább a másik ovodara voksolnek. Ebben kvázi leirta magát(hiába nem tehet róla szegény), oviba meg muszáj járnia.

Arra azért felhivnam a figyelmed, hogy az állandó váltás nem tesz jót a gyereknek.

Én intézmény bezárások miatt a 3 óvodai évem 3 különböző oviban töltöttem.

Nem fog a gyámhatóság semmit tenni, hiszen viszed fejlesztésre, együttműködsz a ovival, stb. Nem kell aggódnod miatta.

Ha az ovi sni befogadó (alapító okiratban van benne), van gyógypedagógusa aki foglalkozik a lányoddal, akkor ne válts ovit. Itt ismerik már a gyereket, ő is a többieket, egy másik helyen megint újra kell kezdeni a szocializációt.

Viszont ha nincs gyógypedagógusa az ovinak, akár csak kijárós, akkor keresnék másik helyet, ahol megkapja a szükséges fejlesztéseket és van elég emberük az snis gyerekek segítésére.

Kitartást, most nagyon nehéz lehet. Férjed remélem segít átvészelni és a tágabb családtól is kapsz legalább lelki támogatást.

Egy többségében sni-s, nehezebb eseteket kezelő közösségben a gyerkőcnek sokkal több atrocitásban lenne része (több bántás érné) és átlagos viselkedésként is mást tanulna meg, mint integrálva.

Az ovi vezetője a leírásod alapján jó ember, a gyereknek jót akar és minden bizonnyal tudja, mit érdemes tenni. Hallgatnék a tanácsaira.

Akár anonim bejelentés alapján is kimehet a gyermekvédelem, ehhez joguk van. Ez esetben még csak anonim sem lenne.

Szóval jogukban áll, de más kérdés, hogy van-e kapacitásuk. Egyébként ha kimennek sem a világ vége :) Előtte majdnem minden esetben felveszik veled a kapcsolatot, így nem a semmiből állítanak majd be. Felmérik a terepet, beszélgetnek veletek. Illetve ilyenkor általában becsatlakozik az óvodába kirendelt szociális munkás vagy családsegítő is. Ők később végezhetnek utánkövetést, azaz időnként felkeresnek vagy megnézik a csoportban a gyereket és beszélgetnek az óvónővel.

Én is sajnos a váltást javasolnám, pont azért, amit fentebb írtak, hogy itt már "leírta magát" és bármilyen szépen fejlődik majd, a többi szülő és a gyerekek (sőt valószínűleg önkéntelenül az óvónők) is így állnak majd hozzá.

-egy szociális szférában dolgozó anyuka-

Nálunk volt autista kisfiú az ovis csoportban, alig kommunikált, ha olyanja volt akkor még nagycsoportban is volt hogy bepisilt/kakilt (ezzel büntetett), és időnként agresszív volt. Általában viszonylag jóban voltak a kisebbik fiammal, aztán ha rossz napja volt, akkor sokszor őt akarta megütni. Először baromira pipa voltam. Ugyanis a másik, nagyobb fiam csoportjában is volt egy agresszor, többször eltörte szándékosan a gyerekem szemüvegét, fellökte és hasonlók, ott a gyerek neveletlen volt a szülők pedig nemtörődömök. A helyzetet ott úgy tudtuk hónapok után megoldani, hogy megtanítottuk a gyereket visszaütni. :/

Szóval az első esetek után azt hittem, itt is ez van, hülye szülő, aki sz.rik a gyerekére. Aztán beszéltem az óvónőkkel, és teljesen véletlenül megismerkedtem előbb a nagyijával, aztán az anyukával. És teljesen más nézőpontból láttam a gyereket, mire ballagtunk az oviból szinte baráti viszonyban voltunk. Szerintem legalább egy próbát megér, hogy egy szülőin őszintén elmondod, mi a helyzet, és hogy mindent megtesztek a fejlesztés érdekében.

Gondolom elmondtad már a szülőknek mi a helyzet az ovis csoportban.

Ha csak egy-két harapásról van szó akkor nem jó de tűrhető. De oka van miért harapta meg a másik gyereket? Lehet piszkálta!

Én ovit váltanék és nem vinném már a mostaniba. De elkezdenék vele úszásra járni, mellette rengeteg játszóterezésre, programokra.

Én annyira átérzem a helyzeted. Nálunk úgy volt, hogy tudtam, hogy nehéz a gyerek, de dackorszakra fogtam, mert amíg velem volt otthon, nem bántott senkit, egyszer magát, dehát az csak egyszer volt. Bevittem bölcsibe 2,5 évesen, ott első nap meghaparták, a gondozónő szerint előfordul. Na onnantól az enyém is harapott, csapkodott, kiborult, nem tudtam mi van bent, csak hogy ilyen. Én sírtam, hogy tönkretettem az amúgy is nehéz gyereket(nem beszélt, a csoportban mindenki beszélt valamennyire, ő semennyire), ők meg kiutáltak. Kihívták a gyógypedet és átküldték spec bölcsibe. Előtte rettegtem, de amint megláttam áldás volt. Egy nehéz lány volt csak, aki értelmi sérült/auti volt, ő néha úgy visított, mint az ördögűzőben, de amúgy nyugis közeg volt, a többiek nyugisak, illetve össze volt vonva napi 2 órát a 4ből a másik csoporttal, na meg közös udvar volt. 6 gyerekre jutott két felnőtt. Ott nem bántott senkit a gyerek. A másik helyen nem tudott érvényesülni beszéd nélkül. Sajnos még mindig nehezen beszél, gyakran mondja, hogy "nem tudom elmondani" "nem hallgatnak végig" meg ilyenek, de a logopédus szerint nincs baja, pedig én is hallom, hogy van, nehezen beszél, és ez írásban is kezd megmutatkozni.

Átkerült rövid időn belül integráló csoportba normális gondozóval, ott sem volt gond, gyönyörűen ment minden. Na oviban megint problémás lett, és suliban is.

2,5 éves sok volt neki a minicsoport szerintem, inkább bölcsi kellene. Mi kaptunk egy év halasztást, így 3,5 évesen még maradt egy évet bölcsiben, de ott meg annyira túlnőtte a gyerekeket(észben, nem magasságra), hogy unta őket.

Én igyekeztem minél kevesebbet járatni az elejétől, aztán abban az évben, mikor minden oké volt, járt rendesen. Az intézmények is ezt szokták javasolni, minél kevesebbet legyen ott a gyerek "hosszú beszoktatással" oldják meg, pl egy két hétig csak 2 órát menjen, aztán majd szólnak mikor lehet növelni.. Ha abban a két órában is panaszkodnak, mert szívás van, el kell jönni onnan.

Sajnálom, mostantól végig szívás lesz. Ja és az ovi nem olyan, mint a bölcsi. Nagyobbak a létszámok és már jobban látszanak a "nagyon más gyerekek", meg a "kicsit más gyerekek". Én mikor gondok lettek gondoltam hogy na egy jó kis magán szegregált ovi.. próbanap után úgy elment a kedvem, olyan volt, mint egy bolondokháza. Aztán iskolával is megszívtam ugyanezzel, az is olyan, mint a filmekben a pszichiátria, be nem rakom oda a gyereket.