Melyik az “alapóvoda”?
Egy elég nagy budapesti kerületben van az állandó lakcimem, de most a másik végében berelunk lakást. A tulaj nem jelent be.
A gyerek ősztől óvodába menne, jelentkezhet a mostani környéken találhatókba kerületi lakosként akkor is, ha az állandó lakcím a kerulet másik felében van?
És beíratásnál megkérdezik, hogy lakik a gyerek életvitelszerűen. SZóval tudják, hogy a kártyán szereplő adat nem mindig a valóság. De amit megadsz cím, azon fognak látogatni is.
A legegyszerűbb, ha megkérdezed az adott óvodát.
Köszi, igen, tudom, nekem kell bejelentkezni, de most valami furcsaság van, hogy a tulaj csak felerészben tulaj, a másik az anyja, aki állítólag Alzheimeres, és az o hozzájárulása nélkül nem jelentkezhetek be, de ő meg nem tud hozzájárulni az állapota miatt.
Ez amúgy más szempontból (pl.parkolas) is gond nekünk. Sajnos ez a szerződés aláírásakor persze nem derült ki.
Akkor viszont az is kérdéses, mennyire szabályos a szerződés.
Mert ha 2 tulajdonos van, és csak az egyik szerződött veletek, akkor az lehet, hogy nem is érvényes.
Attól, hogy valaki beteg, még írhat alá szerződést. Ha gondnokság alá veszik, akkor van az, hogy önállóan már nem írhat alá, nem hozhat döntést.
Hat, igen, mi is elgondolkodtunk, mennyire szabályos a szerződés...
Azt mondja, az anyja egy bentlakásos intézményben fekszik egész nap, ennyi.
Valamit mondott, hogy a gyámság bonyolult, mert akkor maceralnak a cégét meg minden.
Van kiadó lakásom. A szerződés akkor is érvényes, ha csak az egyik tulaj írja alá. Ez biztos.
Ugyanígy, bejelentkezni is be tudtok az összes tulajdonos aláírása nélkül is. Ezt a kifogást valószínű azért találták ki mert a tulaj nem akarja h oda be legyetek jelentve.
Az óvodának én elvinném akkor a bérleti szerződéseteket, hogy lássák hol laktok, illetve ahogy az egyik válaszoló írta, meg lehet próbálni vele az okmányirodában is bejelentkezni, tartózkodási helynek biztos h elég lesz.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!