Mit tennétek ebben a helyzetben? (Óvodai zsúr kérdés)
A kislányom ovijában pénteken lesz valami zsúr vagy teadélután féleség. Annak ellenére, hogy nem kevés pénzt fizetünk (havi 700 Ft) csoportpénzt, úgy döntöttek az szmk-sok, hogy ne a csoportpénzből fizessük az enni-innivalót, hanem be lett osztva, hogy ki mit visz majd. Én kértem, hogy rágcsát vihessek, mert van itthon egy pár csomag kuki meg ropi, amit egy ismerőstől kaptunk ingyen, közeli lejárat miatt. Erre közölték, hogy a rágcsálnivaló már foglalt, mert már kiadta az szmk maguk között. Így én kaptam az üdítőt. De nekem most nagyon nincs pénzem, csak sós ropim.
Ma láttam a boltban az egyik rágcsás anyukát, hogy egy nagy kosár nasit pakolt a kosárba. Gondolom oda viszi.
Most én mit csináljak? Vigyem el mégis inkább a ropit, kukit és mondjam, hogy elfelejtettem mit osztottak rám vagy mondjam azt, hogy beteg a gyerek és ne vigyem aznap?
Semmiképp nem tudok most vásárolni üdítőt. Mert amúgy akármi nem is jó nekik. Szóval olyan nincs hogy megveszem a legolcsóbb tescos kólát, mert abból csak hiszti lenne.
Nyilván azt nem tudja. De azt igen, hogy két kézzel jelentkeztem, hogy rágcsálnivalót vigyek. Mire közölte, hogy az már ki lett osztva. Vigyek üdítőt. De ez nem az első eset, hogy bunkózik velem. Legutóbb például fennhangon odalökte egy reggel, hogy el vagyunk maradva a csoportpénzzel és vigyem be másnap, mert nem fer hogy más fizessen helyettünk is. Nyilván ezt nem is várom és be is vittem a pénzt, de szerintem ezt nem mindenki előtt kellett volna.
Meg voltak még visszás helyzetek. És érdekes mind azóta, hogy a gyerekek közt feszültség volt és én nem teremtettem le az enyémet.
Pedig ha verekszik a gyerek, nem árt leteremteni.
Ettől függetlenül vigyél limonádét, olcsó szörpöt vagy nasit.
Veszel egy üveg szörpöt, 300 ft, odaadod a dadusnéniknek, senkit nem fog érdekelni milyen szörp.
A gyereket szerintem se büntesd azzal hogy nem viszed, gondolom nem jártok minden héten gyerekprogramra.
Én jelezném inkább a helyedben, hogy sajnos nem áll módodban most innivalót vinni, de van nasi, azt szívesen bedobnád a közösbe. Azt semmiképp sem mondanám, hogy elfelejtettem, mi van rámosztva. Az a gond, hogy pl. nem mindenhol megengedett a szörp, limonádé. Persze, jól hangzik, de pl. nálunk nem lehet vinni ilyesmit az oviba. Max. teát engedik, de azt is minimális cukorral és ott készítve. Nálunk csak 50-100%os gyümölcslevet lehet vinni, mióta ez az egészséges táplálkozás, étrend van az ovikban. Előtte vihettünk szörpöt, dobozos sütiket, azóta nem.
Bocsi, de nem kötekedésből, de emellett viszont nem tudok elmenni.... Még csak 11. van, és már most kölcsön kellett kérned pelusra? Mi lesz a hó végéig? Lesz mit enni? Szerintem ez a zsúr lesz a legkisebb gondod, ha ennyire nincs pénzed. :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!