Milyen csúfolódást engedhet meg magának az óvónő?
Azért nem szerepel a kérdésben, mert nem verés, "rácsapott" a lábára. Gondolom a kérdezőt nem az izgatja, hogy meglegyintette a gyerek lábát, hanem az, hogy beszarinak hívta, az csak egy körülmény, hogy honnan tudja, hogy neki szólt.
Nekem akkor sem tetszene és megkérdezném, hogy komolyan ilyen szavakat használ a gyerekek előtt a gyerekekre?
A gyerekeknél előfordul ebben a korban az úgynevezett konfabuláció. Nem hazugság az, csak amolyan meseszövés. Mint az az este, amikoe a 6 éves kislány azt mondta otthon a szüleinek, hogy a tanárbácsi a táborban bement a zuhanyzóba, amikor a lányok fürödtek. A tanárt felfüggesztették, meghurcolták. A többi gyerek elmondta, ha tanár az ajtóban állt végig kívülről, h a fiúk ne nyitogassanak a lányokra. A kislány is elmondta végül, h csak kitalálta ezt, de nemtudta megmondani, h miért. a tanárnak tönkrement a karrierje, az élete, mert először mindenki a kislánynak hitt. Mert miért találna ki ilyet egy gyerek?
Én azt mondom, fenntartásokkal kell kezelni az ilyeneket, de nem is szabad figyelmen kívül hagyni. Akár igaza is lehet a gyereknek, de ugyanúgy valószínű az is, h csak kitalálta.
15! Igen, tudom, hogy van ilyen. Azzal is tisztában vagyok, hogy néha másképpen látják a dolgokat mint mi. Ezért akarom tisztázni. Hamarosan indulunk az oviba.
Ami arra intett, hogy komolyan vegyem az, hogy a gyerekem este nagyon nehezen aludt el. Nagyon bántotta ez a dolog. Nem kis munkám van benne, hogy "újra" megkedvelje ezt az óvónőt. Sajnos már volt vele nézeteltérésünk.Csak remélni merem, hogy ez most félreértés és nem bántás volt.
Még valami:
Azok a gyerekek gyakrabban találnak szó szerint hajmeresztő történeteket, akik biztosak lehetnek abban, h az anyjuk vért iszik értük. Óvónéni nem adott neki repetát a cukrosbriósból vagy csúnyán nézett, rászólt, így (tudatosan vagy sem) kitalál valami mesét, amiben ő a gonosz, a rossz.
Namármost amikor én kicsi voltam, konfabulálhattam volna akármit, az én anyukám úgyse ment kiverni a dilit az oviba, így nem is csináltam ilyeneket és valahogy később se lett opció a "majd feljön anyukám és ez meg az lesz" mint vitalezárás.
Igazad van, én is beszélnék vele. Itt nem arról van szó, hogy a gyerek rögvest panaszkodott az ovónéőre, hanem pont ellenkezőleg, nem szólt semmit, csak látszott, hogy bántja valami.
A lányom már iskolás, de igenis lenne következménye, akár az oviban akár a suliban annak, ha bármelyik pedagógus minősítené a gyerekemet.
sztem nagyon jól kezeled a dolgot.
és elhiszem, h. a gyerekek füllentenek, de miért kell olyan vérmesen állítani,h. biztosan ez történt?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!