Ovis veszekedésből konfliktus a szülőkkel. Hogyan reagálnátok erre?
Az a helyzet, hogy kisfiam most nagycsoportban szerelmes lett az egyik kislányba a csoportban. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak. Már azzal voltak problémák, hogy a kislány családja ennek kapcsán próbált ránk akaszkodni, de finoman értésükre adtuk, hogy a gyerekek játszhatnak együtt, de a felnőttekkel nem szeretnénk összejárni.
A hét elején úgy alakult, hogy egy másik kislány lett a nagy szerelme. Őszintén megmondom, még egy kicsit örültem is neki, mert ez a lányka sokkal jól neveltebb, kedvesebb gyerek. Tegnap a fiam elmesélte, hogy a "régi" kislány megtépte, és megverte az új barátnőt. Állítólag az óvónőknek kellett kifejteni a kezéből a haját, és riherongynak nevezte. Ma reggel pedig nekem esett az anyja (a volt "barátnőé"), hogy ilyet nem lehet csinálni, hogy csak úgy másik lányba szerelmes a fiam, meg hogy biztos én beszéltem tele a fejét, és mire tanítom a gyereket, hogy csak így át lehet gázolni másokon.
Én köpni-nyelni nem tudtam, csak annyit mondtam végül, hogy nem kéne ennyire komolyan venni az ilyen érzelmeket, hiszen ők sem gondolhatták komolyan, hogy ez örökké fog tartani, aztán igyekeztem lelépni amilyen gyorsan csak tudok.
Most hívott az óvodavezető, hogy anyuka bepanaszolt minket, hogy rasszisták vagyunk, és ha az óvoda eltűri, hogy így neveljük a gyerekünket, akkor majd ők tesznek róla, hogy ország-világ megtudja.
Teljesen el vagyok keseredve. Nem hiszem, hogy emiatt valóban elmarasztalnának, az óvónők is tudják, hogy szó sincs rasszizmusról, de azért félek, hogy bajunk lesz ebből. Ti mit tennétek? Egyáltalán előfordulhat, hogy tényleg nagyobb balhét csinálnak? Mit tennétek a helyemben?
majd leestem a székről :DDDD
szégyellje magát a fiad, hogy 6 évesen csak úgy váltogatja a barátnőket!!! még ilyet!! :DDDDD
azért nem irigyellek, tényleg jobb távol tartani magunkat az ilyen emberektől, bármi is lesz, te csak mosolyogjál, azzal nem tudnak mit kezdeni :)
Én sem értem miért kell ilyen komolyan venni ezt a szerelem témát náluk. Bár én már ott kiakadtam, hogy a kislány megverte az új barátnőt. De ez, hogy bepanaszolnak a vezetőnőnek... Olyan kellemetlen, hogy azt sem tudom hova süllyedjek szégyenemben. Komolyan, hogy pont velünk kell az ilyennek megesnie. :( :(
Tényleg félek attól, hogy tovább fogják ütni a tamtamot. Oké, hogy magukat járatják le elsősorban, de azért ez nekünk is nagyon kellemetlen helyzet.
Na ezért utálom a cigányokat.
Mondhatják rám hogy rasszista vagyok, mind ugyanolyan, gusztustalan egy nép, kivétel nélkül.
Na,az ilyenekre mondom azt,hogy nem normálisok.
Most mit vártak,elveszi egyből a gyereked a leányt?
:D Ez súlyos. :D
Ezek után azon se csodálkoztam volna, ha a roma szülők elvárták volna, h 6 éves kisfiad gyereket csináljon a 6 éves kislányuknak. :D Mi az, h 6 évesen még nem ivarérett?? Hogyan lesz így nagycsaládos, ha még nem kezdi e la gyerekcsinálást??
;-)))
Ettől függetlenül együtt érzek a kérdezővel.
Egyébként bizonyos beírásokra annyit: nem reális, ha általánosítunk. Ismerek jó fel, kulturált, intelligens cigányokat is, sőt, rendes diplomásokat szintén.
Tipikus cigány reakció. És még csodálkoznak, hogy a társadalom nem tudja őket elfogadni. Én vállalom, utálom őket és igen, félnék a bosszújuktól, kiszámíthatatlanok, primitívek, arrogánsak, öntörvényűek.
Legközelebb a gyerekednek erre hívd fel a figyelmét, már most jó, ha tudja, hogy vannak ilyen típusú embercsoportok is!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!