Baj, ha alig 1 évesen bölcsis lesz a gyerek?

"Kedves" #32-es!

Örülök, hogy a sorok között ilyen jól tudsz olvasni és megmondani másról, hogy él, mit érez, mit gondol. :)

Még anyatejes. És pont ennek a kacifántos története miatt pereg le rólam a "szaranyázás", mert csinálhatunk mi bármit (igen te is!) mindig lesz, aki jobban tudja a frankót nálunk az meg a különösen vicces kategória amikor épp olyan osztja az észt, akinél az anyósnyelv is két hét után kipusztul. Én már rég lemeccseltem ezt a dolgot, úgyhogy az eredmények tekintetibe nem hat meg ki szerint vagyok rossz anya.

Képzeld, anyatejes karrierünk bizony nagyon nehézkesen indult, pótlással jöttünk ki a kórházból és voltak napok amikor csak tápszeren élt. Nem az én kényelmem miatt, hanem mert nem volt mit adni neki. Ebből az állapotból húztam fel aztán a 10. hétre magunkat, mire végre anyatejes lett. Majd 1 hónap idill után jött a kövi menet, a mellgyulladás 2x, és volt hogy pelenkát kellett a fogam közzé csavarnom, mert annyira fájt a szoptatás, hogy nem bírtam volna ki üvöltés nélkül. Aztán mikor ott ülsz a "szoptatásbarát" kórházba és kapod a megvetést az ottani dolgozóktól, hogy az ISZSZ csak egy új hóbort és amúgy a nők teljesen feleslegesen kínozzák vele magukat mert semmi haszna... még akkor is küzdesz a szoptatásért és elviseled a "kioktatást". Igen voltam már olyan állapotban, hogy fel akartam adni, mert NEKEM semmi örömöm nem volt benne. Fájt a seb, fájt a szoptatás, és itritált minden ruhanemű amit a keblemen kellett viselnem. Végül kitartottam és hatalmas szerencsém is volt, mert a vizsgálók közül volt egy anyuka aki szintén átesett ezen és ő mondta meg, hogy gyógyulhatok meg egyszerűen, és ő zavarta el a sebészt aki már vágni is akart.

Megedződtem. Korán sem ez volt a legkellemetlenebb dolog, amivel találkoztam és, amit el kellett viselnem. Úgyhogy nekem ezek a vaktába lövöldözések leperegnek, de ha neked ettől teljes a napod és így elviseljetőbb, akkor legyen, csapkod a virtuális bokszságot én speciel pont elbírom.

De azt mindig is nagyon szomorúnak találtam, amikor anyák egymást ostorozzák. Miért?

Rövid anyai karrierem során arra jöttem rá, hogy mind csalunk. Valahol, valamikor időt nyerünk magunknak, mert a legtöbbünk egyedül van, vagy nincs elég segítség. Lehet én nem ültetem be a gyereket a csomagtartóba mert veszélyesnek tartom. Nem hagyom fennt egyedül amíg lecuccolok a parkoló járműhöz, mert akkor vagyok nyugodt ha tudom nincs egyedül. De pl. lehet pillanatra ellenőrizetlenül hagyom amíg fürdik, ami meg másnak nem fér bele. DE ettől nem lesz egyikünk sem szar vagy rossz anya, csak megtanultunk boldogulni a magunk módján. Egyedül, amikor nincs segítség, de meg kell oldani a napot. Nekem nincs jogom elítélni másokat, amikor én is csalok, ha úgy tetszik kedvezményt teszek magamnak a gyerek "kárára", csak én másban. És nem nyugtatom a lelkem, hogy milyen fantasztikus anya vagyok mert én legalább még anyatejjel ittatom azt a gyereket, vagy mert nekem nem fér bele hogy egyedül hagyjam amíg leszaladok a kocsihoz berámolni. Nem leszek különb. Így mást elítélni vagy megítélni is teljesen felesleges. De sok nő nem jut el idáig, csak egy mély sóhajjal nyugtatja magát, hogy legalább ő ezt nem így csinálja, a másikat pedig lehet ostorozni, hogy bezzeg te meg tudod oldani, ő meg még erre is képtelen és anyának meri magát nevezni.

Nos legyen akkor innentől minden nő tükör, akire olyan csalhatatlanul megmondod a frankót és először lásd benne magadat. Ha ez megvan utána érdemes elgondolkodni, mit is akarsz közölni a másikkal.

Egyet tudok: lehordásból olyan ritkán születik bármi kontruktív. Szinte nincs is rá példám. De ha már annyira kötödő nevelés pártiak egyesek, akkor mondjuk nemcsak a gyerekkel kapcsolatban lehetne gyakorolni, hanem embertársaikon is. Megértéssel, ötleteléssel, a tapasztalatod megosztásával többre mész, mintha bokszzsáknak akarsz használni egy teljesen idegent. Ettől max a pillanatnyi feszkód lesz kisebb. De gondold el ha olyan embert találsz be, mert én még emlékszem a gyerekágyas időszakra, a babybluesra és arra milyen ingadozó volt a kedvem, ha betalálsz egy ilyen embert neki ez sokkal súlyosabb dolog lesz.

Megéri?

Ezért haragszom a csecsemősökre is, mert nálam kihasználták ezt az érzékeny időszakot és ahelyett hogy erősítettek volna csak jobban elbizonytalanítottak. Mi anyák ne legyünk ilyenek. Támogassuk egymást, és persze lehet más véleményünk, de azt el lehet mondani úgy is, hogy nem döngöljük a földbe vagy szóljuk le.